Iskolakezdés

Én azt hittem, minden w. suli és ovi ugyanolyan Ez nagyon érdekes, a nálunk lévőben az ovi délig van, de a suli délután 4-ig már elsőtől. Talán ezért olyan nehéz ide bekerülni, mert talán ha 1-2 anyukát ismerek a környéken, akik otthon vannak és otthon is maradnak még sok évig, így el tudják hozni ebéd után a gyereküket. Nekem csak egy bajom van a w pedagógiával (de ezt bevállaltam volna, ha flevesznek), hogy nem haladt a korral. Nem a modern kütyükre gondolok, hanem arra, hogy ebben a világban nem biztos, hogy jót tesz, ha túlságosan védett közegben nő fel a gyerek és minden külvilági dologtól elzárjuk. Mire 3.-os egy gyerek, már 10 éves, addigra sok dolog van, amit már be sem tud illeszteni az életébe készség szinten. Ez a gyereknek otthon a helye ebéd után szerintem nem állja meg a helyét, mert teljesen mértékben elvárhatatlan egy felnőttől, hogy mondjuk egy panel lakásban otthon foglalkoztassa déltől lefekvésig a gyerekét, de én abban sem vagyok biztos, hogy ez valóban jobb a gyereknek, mint bent a suliban, oviban rohangálni az udvaron a többi gyerekkel és szabadon játszani. Akkor lenne idilli ez a kép (hogy otthon jobb a gyereknek), ha szuper körülmények között, nagycsaládban, szoros kapcsolatban a szomszédokkal és egyidős unokatesókkal délutánonként a hatalmas családi házban és kertben tölthetik a napjukat együtt, többen gyerekek. Na, így igen, így otthon jobb nekik Mert, amikor megálmodta ezt az egészet Steiner, akkor még nem a panelek elszigetelt lakói mentek waldorfba. Persze, azzal egyetértek, hogy a nagy, kertes házas idill lenne a jó mindenkinek

ez is igaz:) Mondjuk könnyen beszélek, van nagy kert, bár az is igaz, hogy a kisfiam leginkább "relaxál" itthon, rajzol vagy olvas elmélyülten, ha épp kedve van, akkor játszanak a kistestvérével, de az biztos, hogy nem kell foglalkoztatni. Olyan intenzíven "van foglalkoztatva" délelőtt, hogy szerintem pont erre a nyugira van szüksége, és ezt végül is egy panelban is lehet. Hiába lehet egy suliban délután szaladgálni, azért ott végig viselkedni kell, és az nagyon fárasztó: 8-tól 4-ig az egy komplett 8 órás munkanap, egy felnőttnek sem könnyű végigcsinálni. A kisfiam előszeretettel kezd el torka szakadtából kiabálni (NEEEEEEEEEEEE), ha valami nem úgy történik, ahogy azt elképzeli. Szerencsére a suliban ezt visszafogja, és csak itthon engedi ki a gőzt (nekünk tartogatja:), ha egész nap suliban lenne, akkor sokkal nehezebb dolga lenne...
Mire gondolsz, mikor azt írod, hogy már nem tudja később készség szinten beilleszteni az életébe? Nekünk nincs itthon tv, az a saját háziszabályunk, hogy szombaton megnézhetnek egy mesét laptopon. Ezek leginkább régi klasszikus mesék, most éppen a frédibéni a menő Számítógép is tilos nekik, nagyon ritkán a kisfiam a képszerkesztőhöz ülhet (mondjuk havonta 1x20percet), mert imádja rakosgatni, szerkeszteni a képeket, és meglepő, hogy már most sokkal profibb benne, mint mi, felnőttek, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem lesz vele gondja. A mai nagy számítógép-guruk se számítógépek mellett nőttek fel - hisz akkor még nem is volt -, mégis elég magas szintre jutottak. Tény, hogy próbálunk egy óvó burkot húzni köréjük, nem csak a tv-t száműztük, de pl sosem viszem őket plázába, mert szerintem nem való kisgyereknek az a közeg - feldolgozhatatlanul sok inger, még nekem is sok -, de ettől nem gondolom, hogy felnőtt korukban ezzel nehézségük lesz. Sőt, azt gondolom, hogy ha sikerül nekik minél nyugodtabb, harmonikusabb közeget biztosítani, annál nagyobb belső egyensúlyra tesznek szert, emiatt pont hogy könnyebben meg fogják állni a helyüket az élet nehézségei között is. Ez olyan, mint hogy azt sem gondolja szerintem senki, hogy ha rendszeresen vernek egy gyereket, attól ő ellenállóbb felnőtt lesz, hisz legalább felkészül az élet pofonjaira is...éppen hogy a szeretetben, harmonikus családban felnőtt gyerekeknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy lelkileg erős, kiegyensúlyozott felnőttek legyenek.

Mindezekről én azt gondolom, hogy minden átlagos gyereknek jó, a kisfiamnak pedig különösen jó. Azt nem tudom, hogy mit gondolnék, ha súlyosabb eset lenne, bár valahogy az tűnik logikusnak, hogy minél sérültebb, minél nagyobb őbenne belül a feszültség, annál nyugisabb körülményeket kell neki biztosítani. És hogy az otthoni szeretet és nyugi - ha meg lehet ezt teremteni - a leginkább gyógyító hatású.

anyus,
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

A Waldorf témához nem tudok hozzászólni, de egy biztos: az én fiamnak a nyugi a halála, neki folyton mozogni kell, állandóan ingerekre van szüksége. A plázákat pl. imádjuk, mert van benne sok lift meg mozgólépcső. Én nem fogom délutánig bent hagyni a suliban (ha egyáltalán járni fog), mert az neki nem lenne jó, lévén a gyerekeket nem szereti. Viszont mindenféle különórákra fogunk járni, főleg sportra.

Na, igen, ezt mondom, hogy minden egyéni. Van, akinek a nyugi kell, van akinek a nyüzsi. Nálunk pl időszakokban változik, hullámzik, de a kisebbemnek mindig a nyüzsi kell. Az lenne a jó iskola, ahol egyénre szabottan lehet szabályokat felállítani, "xy menjen haza délután, mert neki az kell, de ha a másik kisgyereknek meg maradni jó, akkor ő maradjon"

én sem mondom, hogy nálam a bölcsek köve, csak a saját meggyőződéseimet követem, ahogy ti is:) Szerintem az a nagyon fontos, hogy átgondoljuk ezeket, és próbáljunk meg a szerintünk legjobbnak tartott változat szerint élni, vagy legalább is közelíteni felé (mert hiába gondolja azt valaki, hogy jobb otthon délután, ha muszáj dolgoznia egész nap anyának és apának is), a tudatosság lenne nagyon fontos. Mert egy csomó dolog van, amit csak azért teszünk, mert úgy tűnik manapság, hogy így a normális, és így szokás: sok családban pl alap, hogy egész nap megy a tv, és bele sem gondolnak, hogy nem árt-e vajon. Az persze más, hogy ha átgondolják, és meggyőződésből jutnak arra a következtetésre, hogy ez így a jó nekik, akkor tegyék, de az biztos, hogy könnyű belecsúszni olyan dolgokba, amik nagyon is jellemzőek a mai világra, mégsem biztos, hogy a gyerekeinknek jót tesz (sőt, lehet, hogy árt).
Meg persze az is igaz, hogy biztos van olyan szint, pl egy súlyosan érintett auti kisgyereknél, aki akkor legalább nyugiban van, ha szól a tv, és tök érthető, hogy nincs az anyukának energiája arra, hogy egész nap olyan elfoglaltságokat találjon ki, ami kiválthatná a tv-t (ha egyáltalán tudna ilyet találni), úgyhogy abszolút érthető választás, hogy ilyen helyzetben sokszor a tv-t választja, ez ebben az esetben egy teljesen átgondolt és jó döntés lehet. Úgyhogy tény, hogy minden helyzet más és más.
Délutánosságról, hogy hozzá kell-e korán "edzeni" a gyerekeket az jutott eszembe, hogy én emlékszem, hogy anno a suliban tök kevés volt a napközis, és inkább sajnáltuk azokat, akik arra kényszerültek (ők meg irigyeltek minket, hogy hazamehetünk). Különóra sem volt jellemző, pláne nem ilyen mennyiségben mint manapság (sokszor már az oviban).

Nálunk folyamatosan megy a tévé -csak nem nézi senki. Ha nem zörög valami folyton, akkor a gyerek zörög. Muszáj a folyamatos ingerlés neki, különben megoldja magának.

és az baj, ha zörög a gyerek?

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Az én fiam tuti nem bírná a Waldorf dalocskázós-éneklős részét. Imádja a zenét, de csak ha kristály tisztán szól, ezért egy szenvedés neki az énekóra. A lányom viszont tuti, hogy imádná!
Tegnap nem kapcsoltunk TV, mert Z. összebalhézott egy osztálytárssal és ez volt a bünti.
Igazából jutalom volt: mindketten rengeteget rajzoltak, előkerült a 2 éve nem használt Thomas sín és pályaudvar és adventi díszeket gyártottunk. Én közben simán megcsináltam a mosást, rendrakást, apa meg főzött. Abszolút nem hiányzott a TV.

champ, nálunk ugyanez a felállás gyerekek tekintetében, mint nálatok:)
és igen, általában pont ez történik, ha nincs tv! a tv szedálja a gyerekeket, azt mondják, hogy egyrészt az káros benne, hogy túl gyorsak a képek, emiatt egyre inkább az lesz, hogy minden más unalmas, és egyre gyorsabb ingerek kellenek - számítógépes játékokkal lehet ezt aztán kielégíteni -, a hagyományos, lassabb játékok is egyre kevésbé lesznek érdekesek. Aki sokat tv-zik, az állítólag sokkal kevésbé lesz kreatív, mert sokkal inkább csak kész, kívülről kapott képekben tud gondolkodni - nincs rászorítva, hogy ő maga képzelje el egy történet részleteit, díszleteit, vagyis tönkreteszi, elsorvasztja a fantáziát, a belső képalkotó képességet. A sok tv a nézés közben tényleg úgy tűnik, hogy megnyugtat, de valójában feszültté teszi a gyerekeket, és komoly meló nekik levezetni ezt a feszültséget. Az autiknál mindez szerintem sarkalatos kérdés, ha van valamennyi fantáziája, akkor szerintem azt érdemes minden módon erősíteni, és óvni-védeni, persze ha eleve nagyon nehezen (ha egyáltalán) képes a belső képalkotásra, akkor talán épp az ellenkezője lehet az igaz, és különösen nagy szükség van a külső képekre, hogy legalább azok segítségével tudja értelmezni a világot (de szerintem nagyon fontos ekkor is, hogy azok tudatosan megválogatott külső képek legyenek, egy ellenőrizetlenül ömlő tv-műsor nem biztos, hogy alkalmas erre). De nem tudom, hogy erről mi a szakemberek véleménye (NT gyerekek esetén jól ismerem a szakemberek véleményét a tv-ről, számítógépről, de autik esetében ez más lehet talán).

Anyus:
Az én fiam sokat TV-zik, többet, mint kellene. Függőnek nem mondanám, mert pik-pak feltalálja magát, ha még sincs, képes elfogadni, hogy nem lehet bekapcsolni, pedig ott van a szobájukban. Jövés menés közben egyszer érdekes zajokat hallottam, kérdeztem is, hogy ki kapcsolta be. Kórusba kiabáltak, hogy senki, mert azt mondtam, hogy nem szabad.
Arra egyébként figyelünk, hogy nem nézhet akármit: m2, Nickelodeon, szinte csak ez megy. Szereti a Sztárban Sztárt és filmeket csak neki valót nézhet, vagy velünk együtt a 12-es korhatárt. Tudja is jól, ha a minimaxon este 8 után elindul az animax, akkor kikapcsolja a TV-t.

Én azt gondolom, hogy a válasz a mértékletességben van. Az én gyerekeim néznek tévét, de csak olyan meséket, amiket én veszek fel nekik, nincs benne erőszak. (oké lolka-bolka néha nekem túl sok ), de például mi nem nézünk olyan mesét, még akkor se ha régi, amiben céltalanul püfölik egymást, és közben senkinek nem lesz tartósan baja. Szerintem ez például nagyon káros egy akármilyen gyereknek, egy autinak tuti, mert lemásolja a mintát. De pont emiatt egy helyes viselkedést tanító mese meg jó lehet, mivel innen tanul udvariassági paneleket, és ilyen nagyon sok van a mostani modern rajzfilmekben, mint mondjuk a Dóra, vagy a Franklin.
Szóval pihenésképpen nálunk megy a tévé, mert egy meselemezt a fiam nem értene meg. Ahogy az esti mesefelolvasást sem érti, olyankor ő zavarni szokta a húga elmélyülését, emiatt neki külön elfoglaltság kell, vagy szoros felügyelet, hogy maradjon csendben. Egyszerűen nem tudja követni a csak verbális szöveget, kell mellé a kép is, hogy értse. Nem minden auti egyforma, ugye.
Ugyanakkor most már egy órája legózik a húgával, szuperül eljátszanak, beszélnek, történeteket találnak ki. Nálunk nem megy mindig a tévé, de többet megy, mint mondjuk korábban szerettem volna. Mivel délután nem alszanak, akkor is kell valami olyan tevékenység, amivel le tudnak feküdni egy kicsit, és én lennék a legboldogabb, ha ezt egy meselemez mellett meg tudnánk oldani (kiskoromban én imádtam ezeket, van nagy gyűjteményünk is), de a fiam nem bírná. Talán majd később.
Annyit akarok mondani, hogy szerintem mértékletesség mellett nyugodtan lehet tévézni, ettől még ugyanúgy elhiszi a lányom este, amit az apja mesél neki az álomtündérekről, és együtt választjuk ki a könyvtárban a mesekönyvet, amiből az esti mesét felolvasom nekik. (a két nt gyereknek, a nagyot az ilyesmi nem érdekli, mint mondtam. Vele azt várom, hogy megtanuljon olvasni, akkor hátha már jobban lekötik a könyvek. Most csak az Anna-Peti stílusúakat tudja követni rendesen, a sok képpel. A mesékkel, felolvasással kapcsolatos elméleteket én is ismerem, emiatt is nagyon fontosnak tartom, és már az 5 évesemnek direkt olyan mesekönyveket választunk, ahol minél kevesebb kép van, pont a belső képzelőerő miatt. De egy autinál ez máshogy alakul)

labolen, teljesen igazad van, pl ez hirtelen eszembe se jutott, hogy ilyen módon tanít egy autit egy mese (hogy paneleket adhat), de erre is igaz, hogy tényleg nagy odafigyeléssel kell válogatni. Pont emiatt is, hogy ha azért nézetünk mesét a gyerekkel, hogy onnan is tanulni tudja a megfelelő viselkedési mintákat, akkor valószínűleg az a gyerek a rossz viselkedési mintákat is épp úgy el tudja tanulni.
Nálunk erre úgy érzem, nincs szükség (meg igazából nem is ismerem ezeket a meséket), mondjuk sokat segít, hogy az én kisfiam nagyon szereti, ha mesélünk neki, ezért viselkedésmintákat a hallgatott mesék is adnak neki

Tévé: nagyon ajánlom Ranschburg Jenő Áldás vagy átok? című könyvét (alcím: gyerekek a képernyő előtt)
Televan hiteles kutatási eredményekkel, elmélkedésekkel erről. Korra lebontva mindenféle kutatás és kiértékelés benne van, nagyon érdekes. Ami nagyon megmaradt bennem, hogy iskolás korban (és nagyobb ovis korban) a mértékletes, a gyerek számára is érthető film kreatívabbá tette a gyerekeket. De ez nem túl sok tévé előtt töltött időt jelent naponta, most nem rémlik, de max 1 óra asszem, nem biztos. Ellentmondásnak tűnik, de Ranschburg leírja, miért működik ez így és miért kerülnek át a ló túlsó oldalára, akik ezt a határt túllépik a tévénézési idővel. Tényleg az egész érdekes, nem is hosszú a könyv, aki teheti, olvassa el.

anyus, nálunk, ahogy labolenéknél sem, nem működik a mesélés, mert olyan rossz a beszédértése (beszédértelmezése, verbalitása), hogy nem tudja összerakni, irtó sok energiájába kerül értelmezni a hallott beszédet, ezért nem szívesen hallgat pár percnél hosszabb meséket... viszont vizuálisan kitűnő a gyerek , rengeteg dolgot tanult meg ezekből a tanító mesékből. Ha van hozzá kép, akkor egyből megérti, mit mondanak és kívülről fújja a szöveget is rögtön. (zenében is amúgy, ez nagyon érdekes, hogy ha zenében, dalban hallja, azt is rögtön megjegyzi, viszotn nem értelmezi, csak ha nagyon egyszerűen van fogalmazva). Az NT öccse viszont jó mesehallgató volt mindig is, nála spec nem votl szükség a filmekre a tanuláshozz, de a nagyom ezek nélkül nem tudom, hol lenne ma...

Anyus, igen, baj a zörgés. Nem csak azért, mert engem zavar, hogy képes délután 1 órától este 10-ig fennhangon berregni, kattogni és egyéb módon zajongani, hanem baj a fejlesztésen, az óvodában és baj lesz majd az iskolában is. Jutalmazással próbáljuk erről leszoktatni, de nem működik. Azért nem, mert ez nem csupán egy rossz szokás, hanem az ingerek pótlása nála. ÁgiViki javasolta, hogy dugjak majd a fülébe MP3 lejátszót, ha majd suliba megy. Nagyon jó ötlet, meg fogom próbálni. Majd ráteszünk neki MusicFM-et, vagy valami hasonló fehér zajt.

Érdekes ez a TV dolog. Z tényleg többet nézi, mint én szeretném, de ha elérhető távolságban van a filctoll, akkor inkább rajzol. Ha belemerült, akkor észre sem veszi, hogy közben kikapcsoltuk a dobozt.
Labolen: szerintem nagyon jó mese még megfelelő viselkedési minták elsajátítására a Peppa malac, Hunyor-major, Mrs. BG kalandjai, Artur és a kis kopasz, nagy fejű kisfiú, Caloue (nem tudom jól írtam-e a nevét :silly: ) Ezek az enyémek nagyon szeretik.

Olvasás: Bár Z. beszédértése a tesztek szerint pár évvel le van maradva a korához képest, ő nagyon szeret meséket hallgatni. Amikor végigolvastuk a négyszögletű kerek erdőt, akkor szépen hallgatta, bár nem tudom mennyit értett meg belőle. Kicsit elvont, én is csak felnőtt fejjel tudom igazán élvezni, kérdezték is párszor, hogy ezen meg ezen a részen most miért is nevetek.
Tegnap, életében először levett egy felnőtt verses kötetet a polcról (Ady, Radnóti, József Attila válogatás) és amíg én a madarak kalitkáját raktam rendbe, addig József Attila versekkel szórakoztatott! Felolvasta nekem a Születésnapomra címűt, nagyon tetszett neki a játékossága. Erre G. is jött, hogy ő is tud JA-tól verset, (és nem az altató vagy a hangya volt, majd megkérdem a címét) így tegnap kultúrálodtunk!
Ezek után az volt Z. témája, hogy melyik költő mikor született, mikor és hogyan halt meg. Radnótitól nagy elszomorodott, mert neki érthetően, de elmondtam az igazat a haláláról.
Még fürdés után is leült ezzel a könyvvel és lapozgatta, nézegette.

Champ: ez a délután és a verses művelődés nagyon jól hangzik. Nagyon várom, hogy mi is eljussunk idáig, nekem József Attila a kedvenc költőm, régebben sokat olvastam én is.

Mesék: Igen, Peppát és Caillout néztük egy időben. A Caillou nekem is nagyon tetszett, és a gyerekek is szerették. Ez tényleg nagyon auti barát mese, narrátorral és az életből vett történetekkel. (Miss BG-től a falra mászom, Arthur meg még nem nekik való, legalábbis nekünk még sok).
De ez már nagyon off.

Még a hol tartunk elsősként kérdéskörre akartam írni: L-ék most tanulták az é betűt olvasni, már pici mondattöredékeket olvasnak össze, pl Peti fut, vagy a mama mos. Írni pl már leírja, hogy alma, vagy híd, de még csak másolja, átírja, diktálás nincs, nem is értem, hogyan lehetne! Még most tanulja a betűket, hogy automatizálódjanak, ilyenkor szerintem nem is érti, mit ír, az külön energia, hogy arra is figyeljen.
Matekból nyitott mondatok és szöveges feladatok az 5-ös számkörben, összeadás, kivonás.
Szerintem jól állnak, én abszolút meg vagyok elégedve. És ez egy spec osztály, vagyis szegregált suliban de normál tanmenettel. MI is a játékházas könyvből tanulunk, szerintem nagyon jó. A matekos sárga és kék füzetek is jók, L.-nak a matek szerencsére jól megy. Az írással gondok vannak, de szépen fejlődik.

Anno olvastam - vagy csak beszélgettem olyanokkal, akik olvasták:) - R. Jenő könyvet, az biztos, hogy igaz, amire jutottak, de egyrészt én úgy értelmezem, hogy mivel a vizsgálat a gimis kor végéig tartott, ezért emlékeim szerint úgy érti, hogy fokozatosan legyen a tv is bevezetve (nem hiszem, hogy ugyanaz a mennyiség, ami egy 16 évesnek még belefér, az ugyanúgy jó egy 6 évesnek), másrészt pedig azok a családok, akik veszik a fáradtságot, és tényleg nagyon válogatva, többnyire a gyerekkel együtt nézve és folyamatosan átbeszélve a látottakat nézik a tv-t, azok biztos mást is nagyon odafigyelve csinálnak a gyerekekkel kapcsolatban, ezért logikus, hogy jól teljesítenek. Mert hogy ha jól emlékszem, ez lett a konklúzió, hogy azoknak a legjobb az iskolai teljesítménye, akik mérsékelten néznek tévét. Az iskolai teljesítmény viszont csak egy dolog, és én egyáltalán nem gondolom, hogy egyenes arányban áll az életben való boldogulás képességével.
De ez itt jórészt teljesen OFF, hisz az autikra mindez teljesen máshogy vonatkozik, és egész más szempontokat kell figyelembe venni.
Egyébként bennem ez egy nagy kérdés, hogy hogy tekintsek a kisfiamra. Megkaptuk ezt a diagnózist, végül is abban meg van határozva a konkrét kategória (és igazából nem is lepett meg, hisz már 2,5 éves kora óta hordtam ide és oda - pont ezzel a gyanúval -, különféle fejlesztésekre, tehát nem volt derült égből villámcsapás), mégis én annyira enyhének látom az ő érintettségét, hogy általában azt gondolom, hogy inkább ártana neki, ha őt autiként kezelnénk, mint használna (végül is ezért sem váltottuk hivatalossá a diagnózis). De közben bennem van, hogy talán hibát követek el, talán tényleg majd kamaszkorban fog csúcsosodni a dolog - biztos nem lesz egyszerű -, és akkor majd bánom, hogy most csak úgy vagyok vele, hogy a vegyülését szeretném minél jobban elősegíteni (nem pedig az erősségeit extrán fejleszteni, pl nem akarok már most számítógépes zsenit nevelni belőle, pedig talán jó esélye lenne rá, és talán az milyen jó lenne neki később), hogy ő is azt érezze, hogy egy a sok közül, nem szeretném, hogy túlságosan különlegesnek érezze magát (se pozitív se negatív irányban). Ha valami probléma felmerül, akkor azt akkor és ott próbáljuk kezelni, de különösebben nem készülünk arra, hogy mikre lehet majd számítani - pedig talán kéne, de fogalmam sincs, hogy ez mit is jelentene a gyakorlatban, mit kéne esetleg máshogy csinálnunk. Minden gyerek más, ő valószínűleg egy kicsit még másabb, és ennyi - én jelenleg erre korlátozom a vele kapcsolatos megállapításaimat.