Asperger-szindróma

Kedves Szanya. Mi Szolnoki fejlesztőbe járunk. Mária utcába. Saci néni mondta felmérik az autizmust is, ha kéri a szülő, de ne kérjem, mert az egy végleges diagnózis, nehezebb lesz találni utána neki mindent bölcsi....várjunk

A szakértőihez valóban korai lenne elvinni. Olvasd el ezt: auti.hu/index.php/alapveto-informaciok/diagnozis-eltt , ha eddig még nem olvastad.
Szolnokon nem tudom, milyen lehetőség van diagnózisra, de annyit tudok, hogy vidékről is sokan jönnek a Budapesti Korai Fejlesztő Alapítványhoz és az Autizmus Alapítványhoz diagnózisért. Ha alapítványnál nézeted meg, akkor semmi negatív következmény nincs! Még a többi eü. ellátó számítógépes rendszerébe se kerül róla adat (egyelőre)! Nem tudja meg senki a diagnózist, ha nem akarod. Viszont ha azt mondják, hogy nem aspi, akkor megnyugodhatsz.
Ráérsz egyébként ezzel 3 éves koráig, csak a magad megnyugtatása végett írom, más, komolyabb jelentősége nincs, ha jó a fejlesztőtök. Esetleg elvihetnéd még TSMT vagy Ayres tornára, az mindenképp jó.

Sziasztok!

Borkamama vagyok, egy 3,5 éves aspi-gyanús kisfiú anyukája. Túl vagyunk egy nevelési tanácsadói körön, egyszer voltunk a Vadaskert Alapítványnál, ahova majd júliusban megyünk egy hétre. Jelenleg TSMT-re és Aryes-terápiára, amit B. nagyon szeret. Igazából "autodidaktaként" láttunk hozzá a fejlesztés megszervezéséhez, mert a malmok elég lassan őrölnek.
Szerencsére Bálint kevéssé érintett kisfiú, aki intellektuálisan szaladt nagyon előre (számol, olvas, mindenre kíváncsi, nagyon kreatív: mindennel el tud játszani, mindenre van ötlete). Nála alapvetően a szociális készségekkel van probléma: retteg a korosztályától. Ez egészen kis kora óta így van és egy cseppet sem javul a helyzet. Amikor jártunk vele játszócsoportba, Ringatóra, ott elfogadta a többieket, de játszótéren, utcán vagy vendégségben, ahol "testközelbe" kerülnek, teljesen bepánikol. Kiabál, hogy ne kukucskáljon a kisfiú, miért nem csúszik le a kislány, menj innen, menj haza stb. A többi szülő meg mély megvetéssel néznek rám, hogy milyen neveletlen a gyerekem. Olyan jó lenne segíteni neki... Ti tapasztaltatok ilyet? Elmúlik? Mit lehet tenni?

Az elején volt nehéz, amikor láttam, hogy más gyerekek hogyan mennek oda egymáshoz, hogyan játszanak, mosolyognak egymásra, hogyan ölelik egymást, miközben B. üvöltve rángat el, hogy "Menjünk! Menjünk!" Ilyenkor azért nagyon összeszorult a szívem, hogy ebből kimaradunk, hogy teljesen egyedül vagyunk.
Az is nagyon rossz, hogy teljesen elkoptak a kismamatársak, mert - jogosan - senki nem szereti, ha leordítják a gyerekét. Szóval baromira gyedül éreztem magam, ami mostanra azért oldódni látszik.

És hogyan fedeztük fel, hogy B. aspi:
Valahogy mindig éreztem, hogy B. más mint a többi gyerek, sokkal "idősebbnek", érettebbnek tűnt már egészen kicsinek. Néha furi volt a "komolysága", de az, hogy sokan mondták, hogy mennyire okos tekintete van, megnyugtatott. Tényleg nagyon okosan néz! A viselkedésében csak az volt furcsa, hogy nagyon megijedt bizonyos zajoktól (pl. pénztárgép, troli csengője, ha tüsszentett valaki, ha sírt egy másik gyerek) és a gyerekeket soha nem igazán csípte (az idősebbek és a babák jöhetnek). Ő alapvetően könnyen kezelhető, nyugodt gyerkőc. Voltak/vannak kiborulásai, de azt hiszem, ezeket jól kezeljük, és szerencsére viszonylag ritkák.
Ő repked, keveri a névmásokat (most az elmúlt egy hétben hirtelen ez sokat javult), vannak "specializálódott" időszakai (lámpák, kémények, emeletek, most éppen a számok - tiszta fejszámolóművészek lettünk mellette), kicsit ügyetlenül és túl óvatosan mozog, még nem szobatiszta, ragaszkodik dolgokhoz, de ez nem vészes. Viszont szerencsére remek étvágya van, nagyon bújós és nagyon "szereti a mamát".

Nekünk talán azért könnyebb őt elfogadni, mert apájával együtt mindketten érintettek vagyunk. A férjemen jobban látszik, rólam meg meg nem mondaná senki, de én tudom (emlékszem, milyen volt kisgyereknek). De - megnyugtatásként írom - mindketten teljes életet élünk, van hivatásunk, családunk, barátaink. Igaz, nem nézünk tévét, nem érdekelnek a celebek, viszont a Világ minden kis finomságát észrevesszük! Ezért én alapvetően imádom az aspikat, az eszüket, a "tisztaságukat"!

Bocsánat, hogy ilyen hosszan írtam, de itt végre nem kell félrebeszélni, magyarázkodni, ami - khm, izé, valljuk be - egy aspimamának nem is igazán megy...

Beleolvastam a topikokba: le a kalappal előttetek!

Szia Borkamama!

Ahogy leírod, nagyon okos a kisfiad! Szerintem ez a szociális probléma jelentősen enyhülhet. Valószínű az zavarhatja a gyerekekben, hogy kiszámíthatatlanok. Az én fiam ennyire nem utálta a gyerektársaságot, de tartott tőlük erősen, lemerevedett. Most már, több, mint félév állami ovival a hátunk mögött elmondhatom, hogy nem zavarják a gyerekek, szeret játszani velük, bírja a tömeget, a ricsajt, a kiszámíthatatlanságot, de nem kötődik egyik gyerekhez se. Ugyanúgy eljátszik bárkivel. Szóval azt hiszem, az oviban ez fog javulni nektek is, de nem ártana készíteni vizuális segítségeket is. Ha ennyire jól beszél, akkor mindenképp sokat segíthet.

Előtted is le a kalappal, ügyesen intézed Bálint ügyét, jó irányban haladtok!

A te hozzás szólásod tetszett a legjobban! Mert nagyon igaz, és tele van bátorító szerettel a szülők és gyermekek felé is! Köszi!

Piros.Zsuzsanna: Köszönöm szépen! Nagyon jól esett a hozzászólásod.
Azért nekünk is kellett egy kis idő, hogy el tudjuk fogadni a helyzetet, de B. is sokat tanít bennünket. Valamiért a mi családunkba született...


Szanya: köszönöm szépen!
Azért egy nem beszélő kisgyerekkel tényleg sokkal nehezebb lehet, mint nekünk.

Köszi a megnyugtatást a gyerekekkel kapcsolatban, jó volt olvasni, hogy tényleg jobb lesz, ha majd rendszeresen jár gyerekek közé, ahol szép lassan megismer majd mindenkit és lesz kerete is a mindennapoknak. A kisgyerekek kiszámíthatatlnaságra mi is gondoltunk, bevallom, számomra is kicsit kaotikus tud lenni egy 20-25 fős ovis csoport. :laugh:

Milyen vizuális segítségre gondolsz? Rajzoljuk le neki kis képekkel, hogy mi fog történni, ha pl. elmegyünk a játszótérre?

Még nagyon az utunk elején járunk. Szerencsére nálunk a Nev. Tan. munkatársai nagyon segítőkészek és alaposak, ott kapjuk a TSMT-fejlesztést is. Csak az a gond, hogy mindenre heteket kell várni. Az Ayres magánúton megy, B. nagyon-nagyon szereti mindkét mozgásos dolgot és látom rajta, hogy élvezi a "haladást". Nagyon nehezen viseli a kudarcot, de itt olyan feladatok vannak, amikben van sikerélménye.
A Vadaskert egy kicsit csalódás volt, beszélgettünk kb. 20 percet, megírták a diagnózist, mondtak egy-két mondatot, de ezen túl sok információt nem kaptunk. Azért remélem, hogy az egy hét alatt, amíg bent leszünk, lesz lehetőség tájékozódni. Tudom, hogy nem ők tehetnek róla, hanem túlterheltek, de nem tudom, hogy akik ott szembesülnek a diagnózissal, nekik milyen érzés lehet... Mi fel voltunk rá készülve, volt időnk tájékozódni, és aspiként sem ért bennünket akkora hideg zuhany.

Közületek volt már valaki ilyen egyhetes vizsgálaton a Vadaskertben?

Szia Borkamama!

Mi voltunk a Vadasban, most éppen a Delejben folyik a vizsgálatsorozat. Inkább a Delej utcai Alapítványhoz menjetek, ha alapos kivizsgálást akartok, nekünk ez a tapasztalatunk.

Minden újonnan csatlakozott felhasználót üdvözlök.

Borkamama, a jövőbe nem látsz, tehát előre nem tudod lerajzolni, max napirendet csinálhatsz rá, de annak sok értelme nincs. Inkább fotózni kéne és élménynaplót készíteni kimondottan a társas kapcsolatokra kihegyezve, és csinálhatnál folyamatábrákat- időrendberakós feladatokat is, pl.: megyek a csúszdához-odajön egy kisfiú- én értem oda előbb-én csúszok elsőnek/ő ért oda előbb, ő csúszik elsőnek. Vagy: tolakszik- rászólok: "ne tolakodj!" stb.

Üdv az újaknak!
Borkamama: A Vadaskertben majd a szülőtréningen kapsz sok hasznos infót, arra mindenképpen érdemes elmenni.

Nekem is,mint szerintem sokaknak az autizmusról annyi ismeretem volt ,amit annak idején az Esőember című filmben láttam.Nem voltam érintett és nem tudtam többet az egészről.Sajnos ez nem csak rólam hanem sok,gyermekekkel foglalkozó szakemberről is elmondható.Szomorú,hogy sokakban a gyanú sem merül fel,ha egy Aspergeres gyerekkel találkoznak.
A kislányom 2003-ban született.10-es Apgár-ral sima szüléssel.Úgy tűnt minden rendben szépen fejlődött ,jó étvágya volt,jól aludt éjszaka.2-3 évesen feltűnt,hogy a fejlődése kis hátrányban van.(Járni 13 hónaposan kezdett).Kordinációs gondjaink voltak,beszédfejlődése elmaradt,a szobatisztasággal is voltak gondok.Nem volt ölelkezős gyerek,sokszor úgy éreztem közömbös irántunk,de ez annak is betudható volt,hogy anyósom is hasonló jellem(ma már úgy gondolom Ő is hasonló tüneteket mutat).Közben született egy kishúga és még inkább szembetűnő lett a különbség.
Oviba kerülve erősödtek a gondok.Akkor családsegítőbe küldtek minket.Ott arra jutottak,hogy tulajdonképpen mi vagyunk a rossz szülők és különben is miért nem számol tízig stb.Jött a lelkiismeret furdalás(gondolom ismerős),fejlesztő pedagógus ,kiközösítés,logopédus.......stb.Orvos:ne izguljunk Einstein is későn tanult meg beszélni (mostmár tudom:Ő is Aspergeres volt)Másik orvos:felírok nyugtatót és egy erős gyógyszert amit csak rendelésre lehet kérni(mi nem kértünk egyikből sem).Otthon a viszonylag rendben ment minden a különcségektől eltekintve amit már megszoktunk,aztán az oviban is könnyebb volt,mert lett egy új óvónénink aki megértette és elfogadta Őt.
Iskola előtt képesség felmérő.Rajzzal,intelligenciával nem volt gond és mivel Ő sokat beszél és az ottaniak kedvesek voltak itt is engedték iskolába.
Azután jött a pokol.Iskola ,egy olyan tanárnővel akinek csak a tökéletes gyerek jó.Új környezet ahova nem tudott beilleszkedni.Néhány nap után nevetség tárgya lett,kihasználták.Ő mindenkinek hitt és naivan megtette amit kértek,még akkor ha az nem volt helyes.Tornaórán,versenyen nem tudott teljesíteni ( 3 éves kora óta gyógytornász foglalkozott vele heti 2 alkalommal-ennek köszönhető,hogy beszél és viszonylag szépen jár,fel tud mászni mászókára stb.)Egy verseny alkalmával a tanár ordított vele,hogy idióta.Onnantól nem volt nyugalom: a többi gyerek fizikailag és lelkileg is bántotta a tanárral az élen.A tanárban sem merült fel a gyanú,hogy autista lehet.Mi pedig azt láttunk,hogy amit évek alatt elértünk vele összeomlott.
Mivel sem orvos,sem nevelők nem ismerték fel mi van mi is kerestük az okokat.Közben iskolát váltottunk,ahol egy igazi pedagógus lett az osztályfőnök.Szinte egy időben szembesültünk az autizmus ill. az Asperger szindróma gyanújával.Az iskola segítségével már olyan helyre mentünk ahol hozzáértő szakemberek voltak és ők tovább küldtek a pszichiátriára,ahol megkaptuk a végső diagnózist( ez is több,mint 1 évig tartott)
Most legalább tudjuk mi a helyzet és ez nagy könnyebbség.El kell mondanom,hogy nagyon nagy segítség számára,hogy van 1 évvel fiatalabb húga,aki önkéntelenül is a segítségére van a példamutatásával.Az új iskolában a tanárunk végre úgy tűnik az osztály nagy részével elfogadtatta Őt.Már olykor barátkozik is.
Mi elmondtuk neki,hogy Aspergeres és,hogy ez mivel jár.Úgy érzem,hogy ez neki is megnyugvást hozott,hiszen úgy érzi,hogy nem rossz csak más,mint a többiek és ha kell segítséget kér.
Nagyon sok szomorúság ,küzdelem van mögöttünk és még előttünk (pl.kamasz kor),az ember úgy gondolja ilyen csak mással történhet meg,de mi is sokat tanultunk ebből és boldog vagyok ,hogy Ő a gyermekem és már el sem tudnám képzelni,hogy más legyen.Ez így kerek.

Szia ctunder!

Sajnos ismerősek a soraid, még akkor is, ha a mi kisfiunk még csak 4,5 éves és kb 3/4 éve ismert a diagnózis.
Tegnap a nyaralásunkkor (2 nap rokonoknál) még a rokonok szájából is elhangzott olyan kijelentés (tiszta jóindulattal), hogy de hát nem is olyan rossz ez a gyerek. Az autizmus nem rosszaság.
*
A tesitanárról meg annyit, hogy Ő az idióta. Teljesen mindegy, hogy auti, vagy nem auti, kövér, vagy sovány, fiú, vagy lány az a gyerek, aki ügyetlen, vagy figyelmetlen az órán, nem mondhat olyant, hogy idióta!!! Sajnos anno gyerekkoromban nekem is meggyűlt a bajom a tesitanárokkal, rám is hasonlókat ordítoztak,a mitől még inkább csökkent az önbizalmam, amitől még inkább nem mertem megcsinálni semmit az órán, és amitől még inkább elhittem, hogy biztosan nem is tudom megcsinálni. Egyébként se értem miért kell minden gyereknek tudnia szekrényt ugrani, meg gyűrűzni, távolt ugrani stb. Legyen egészsége, mozogjanak sokat, de ne tornaszereken gyötörjék őket stb. De ez csak egy kis kitérő volt.

Szia ctunder!

Olyan jól foglaltad össze a lényeget, hogy mások is tanulhatnak belőle! Áttehetném az írásodat a "Szülők írták" rovatunkba? Ide: auti.hu/index.php/blog
Kimondottan tanulságos amit írtál, és főleg, hogy találtatok jó iskolát, ez nagyon jó, szerencsés dolog, másoknak is reményt ad.
Nekem például fogalmam sincs, hova fogunk iskolába menni, tudunk-e egyáltalán.

HáromMackó, "nem is olyan rossz"......... A tudatlanság mélységei.

A tesiórás gyötrést én sem értem. Járok egy edzőterembe, ahol az egyik edzőnő óvodai és iskolai tesitanár volt korábban. Persze letámadtam, hogy miért is kell szekrényt ugrani mindenkinek, stb. Miért nem az a fontos, hogy jó kondícióban legyenek a gyerekek és levezessék a feszültséget? Miért nem a csapatjátékok kapnak nagyobb szerepet, ami segítené a későbbi munkábaállásuk során a többiekkel való együttműködést? És kimagyarázta! Hogy igenis, mindenkinek képesnek kell erre lennie, hogy szekrényt ugorjon, mert ez a tanterv, és a tantervnek meg kell felelni! És aki gyengébb, az tornázzon többet! Aki lassú, az fusson több kört! Agymossák őket a főiskolán.

Szanya1:
A tornaórás válaszomat az a másik fórumban adom meg.

Élen járok a témák szétoffolásában, hm? :laugh:

Nem baj.

Ctunder: Rossz hallani, hogy a nem felismert asperger miatt min mentetek keresztül. Nálunk 3 évesen olyan markáns jelei voltak az aspergernek, hogy mi hamar kaptunk diagnózist. De előtte még emlékszem arra az érzésre, mikor minden nap sírtam, hogy a fiam milyen elutasító velem szemben, és mennyire passzív. És mindenért magamat okoltam! Mert hát ki mást? Én vagyok az anyja, és nem tudom szóra bírni, nem tudom játékba hívni, nem tudom felkelteni a figyelmét semmivel. Nem vagyok jó anya, nem foglalkozok vele eleget...
És nálunk igazán 3 éves koráig nem is volt semmi szembetűnő gond. Beszélt, játszott, okosodott. Bújós volt, aktív volt. Aztán a nagy törés. Most már 5 évesen sokkal jobb minden megint. Igazából jó is, hogy volt ez a nagy passzív időszaka, mert egyből jó helyre kerültünk, és hamar kaptunk választ a problémáinkra, kérdéseinkre.
Jó hallani, hogy most már Ti is sínen vagytok, és hogy jól megy a sora a kislányodnak a suliban. remélem pár év múlva mi is ilyen helyen leszünk.

Szisztok!

Hiányoztatok nagyon, idő hiányában nem tudom visszaolvasni az elmúlt 2-3 hét bejegyzéseit, de látom, vannak új tagok – Üdvözlet a Fórumon!

Levivel elkezdtük a Berard-féle tréninget, ha minden igaz holnap lesz az utolsó alkalom. Majd megírom a tapasztalataimat.

Szia Borkamama!
Mintha a fiamról írtál volna, a bújósságot leszámítva – ő sajnos érzelmileg eléggé bezárkózik.
A tanult viselkedésformákat jól alkalmazza, de látszik, hogy az esetek nagy részében nem valódi érzelem van amögött, hogy pl. ad egy puszit, vagy odabújik hozzám egy pillanatra, hanem betanult cselekvés.

Szia Ctunder!
Soraidat olvasva elszorult szívem, hogy mi mindenen mentetek keresztül. Örülök, hogy találtatok egy olyan iskolát, ahol a kislányod jól érzi magát, befogadták és támogatják. Optimizmusod és hozzáállásod példaértékű, én is merítettem most belőle erőt. Épp tegnap volt egy kiborulásom, de tudom, hogy nem szabad sajnáltatni magam, örülni kell minden apró változásnak.