Nektek mi ad erőt...

Gstach : csak én egy csomó aspergeresrõl tudok (akár 40+), aki a szüleivel él. Te is aspergeres vagy egyébként?

antalvali.com/masutt_olvastuk/oltas-higany-autizmus

antalvali.com/hirek/autizmus-kezelese-dr-ugrai-tamas.html

Mi ad erőt?
A HIT! Istenben. Avagy inkább a higanyban. A víz emlékezetében! Stb.
Hogy ez nem bír kikopni.
Valahol van Wakefieldről egy cikkgyűjtemény az oldalon.

Szanya, köszi. Féltem, hogy nekem kell reagálni....
Nekem az élet maga ad erőt. Imádok élni

Milyen friss, tudományosan bizonyított, járványügyi tény van ebben a két cikkben! Nem is tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek!

Nem bírtam végig olvasni...

Igazából most már én sem, de régebben amikor a pszichológus megemlítette
az autizmust, pont ezekbe a cikkekbe botlottam.
Hát mit ne mondjak, arra jók hogy az ember szar anyának érezze magát
mert beoltatta a gyerekét, meg mert nem tudja laktóz és kazeinmentes diétán
tartani.
Nem igazán tett jót a lelkivilágomnak egyik cikk sem.

Sziasztok!

Először is bocsi,hogy egy szó nélkül bedobtam 2 linket.
A családomban lesz autista , még nem jelentették be,de egy ideje figyelem a kislányt.Nem veszi fel a szemkontaktust,ha szólunk hozzá, mintha ott se lennénk.Most lesz 3 éves áprilisban a kislány.
A linkekkel csak annyi célom volt, hogy kíváncsi voltam reakciókra,véleményekre.Senkit nem szerettem volna, hogy rosszul érezze magát.
Nézegettem ezt a fórumot,és nem láttam, hogy az esetleges okokat keresné valaki, inkább csak a gyakorlati életről vannak bejegyzések.

Én személy szerint a természetgyógyászatban, homeopátiában és a teljes életmód és gondolkodásmód váltásban hiszek (20 évig tartó gyógyíthatatlan bőrbetegséget küzdöttem le alternatív gyógyászattal).Ezért gondoltam, hátha vannak tapasztalatok ezen a téren.
Kíváncsi lettem volna, hogy működik a gyakorlatban a nehézfém kivezetés,diéta és társai.Ezek szerint senki nem próbálta ezeket.
Még egyszer elnézést.

Szép napot mindenkinek!
Szeretettel

Kedves Ancsi,

mi az okok keresésén elég régen túl vagyunk. Túl sokáig nem érdemes ebben a fázisban leragadni, mert nem vezet sehova. Jelen pillanatban az autizmus nem gyógyítható, a fejlesztés az egyetlen út, a többivel az időt pazarolni luxus.Ezen belül pedig az a típusú luxus, mikor a nincstelen ember a gyereke nevére felvett hitelből fizeti a sarki szemfényvesztőt. De mivel azt írod, hogy a "családodban", ezért feltételezem, hogy ez csupán a rokon érdeklődése, és ezáltal bízom benne, hogy az egész kérdés elvi szinten marad.
Viszont ha a szülőknek elmondod, hogy itt találnak a gyakorlati problémáikra megoldást azt megköszönjük.

Kedves Ancsi!

Csak csatlakozni tudok Szanyához.
Én pár éve elindultam az életmód váltással kapcsolatos úton (is), de mivel az lett volna a vége, hogy a gyerekem éhhalálra ítélem (mindent el kellett volna hagyni abból a kevés dologból, amit egyáltalán megeszik), rájöttem, hogy nekünk tévút.
Ekkor került szóba a kelát terápia (nehézfém kivezetés), de nem is a gyerek kapcsán. Engem küldött volna a doki kelációra, amikor megtudta, hogy laborban dolgoztam, mellesleg a toxikus nehézfémek volt a szakterületem. Maga a terápia veszélyesebb, mint egy átlagos életvitel (beleértve néhány kötelező védőoltást is) során magunkra szedhető nehézfém terheléssel élni, így még csak nem is gondolkoztam rajta. Csak azoknál az embereknél vetik be, akiknek bizonyíthatóan nehézfém mérgezésük van. Aki azt mondja, hogy az autizmus így "gyógyítható", azt csak a sarlatán szóval tudom jellemezni.

Sziasztok!mikor először olvastam az oldalt akkor még a fiam 2 éves volt és "mindenki" a családból érzéketlennek titulát mikor azt mondtam sok-sok utána járás múltán hogy a fiam autista.Eltelt egy év is a kezemben van a diagnózis ,hogy autista.
Akkor ott nem törtem össze mert volt egy évem hogy felkészüljek és nem volt hideg zuhany de azóta minden nap csak arra tudok gondolni,hogy
vajon megfelelő fejlesztést kap?
vajon bennem van annyi "maximum" hogy helyesen és eredménnyel tudjam tanítani?
vajon teljes értékű felnőtt tud majd lenni?
vajon megtanul beszélni?
vajon mindig csak ugyan azt fogja enni?
vajon lesz e olyan nap mikor úgy eltelik hogy ne sírjon(kiborulni)és én sem?
Szerintem még sorolhatnám.....
Nem tudom mennyi idő kell hogy kicsit enyhüljön a fájdalom és tudjuk élvezni az életet??Szerintem addig nem fog míg a szomszéd vagy testvérünk gyerekét látjuk hogyan nő fel és tudjuk hogy mi ezt nem éljük át mert örökös tanulás és "kinlódás"és aggodalom áll előttünk.
Deeee szeretem a fiamat és fél úton vagyok afelé ,hogy félre tegyek minden öncélú dolgot amire én vágytam mikor elképzeltem milyen lesz ha majd gyerekem lesz.Még teljesen nem álltam rá de remélem egy napon arra ébredek hogy nem fogom sajnálni hogy Ő miért nem olyan mint mi.

Z.-nak van egy új osztálytársa, egy helyes, nt. kisfiú. Ma kérdeztem tőle, hogy milyen Ricsi. Erre ő: "Olyan normális, mint én."
Na, ma ez ad erőt! Végre nem azt mondja, hogy átlagos gyerek akar lenni!

Champ ez aranyos

én ma kibuktam..

Sziasztok!
Én bárhogy is próbálom , nem tudom feldolgozni. Nem tudom pozitívan látni ezt az egészet. Mi még csak 2 évesek múltunk, de már most azt érzem, hogy nehezen megy a szembenézés. Pedig a család támogat, mellettünk állnak, de maga a helyzet, hogy ez így marad. Ha egyedül vagyok mindig csak sírok, ez most nem panaszkodás , csak úgy érzem,ki kell irni magamból vagy ki kell beszélni, de aztán ha ez megtörténik jön az újabb hullámvölgy. Annyi minden kavarog a fejemben, mi lesz az oviban, a nagytesó hogy fogja ezt fogadni később, ha már látványosabb lesz a lemaradás stb. Es a rettegés, hogy a 4 és fél éves lányom ha felnőtt lesz és ha majd szeretne gyereket......
Ez most tudom gyerekesen hangzik, de nagyon nehéz tartani magam, nagyon.
Közben tudom, hogy nekem erősnek kell lennem, nem eshetek össze, van egy gyönyörű családom, és mégis nehéz azt mutatni és úgy élni a mindennapokban hogy ne lássák ezt rajtam.
És ami még ránk vár, hogy ezt még elmondani több hivatalos helyen, és a környezetünkben és közben ránézek a gyönyörű fiamra és az a végtelen szeretet amit iránta érzek, áhhh, le se lehet irni, ki sem lehet fejezni. az összes bizalmam benne van, és érzem tudom hogy meg fogom rázni egyszer magam és csinálni fogjuk.

Ez nagyon szép, amit a végén írtál, kivenném a egészet egy cikkbe, ha megengeded. Természetesen csak a nick-edet írnám rá szerzőként.

Nyugodtan.

Más lesz az életünk és ezt talán az ember az élete végéig sem fogja tudni úgy igazából feldolgozni.
DE!!! Mindig ott van a de. Hogy mennyire tudok örülni a lányom egészségének, szépségének,, hogy a kisfiam bár más és más lesz, de hogy róla is ugyanezt elmondhatom. Hogy nincs kőbe vésve, hogy a négy fal között éljük az életünket ,mert még nem is tudom mi vár ránk a jövőben. És ugye a hit és a remény és az anyai őserő , hogy tűzön-vízen átmegyek vele és úgy imádom ahogy van. Annyit mosolyog és nevet és nekem abban a pillanatban hullanak a könnyeim és zokogni tudnék. És azt is tudom, hogy mind hozzáállás kérdése mert annyi jó dolog van az életben és még lesz is. És csodálatos férjem van, és még sorolhatnám...

De ez itt marad velünk....

Már végigolvastam szinte az összes témát és Ti, hogy itt vagytok,akkora erőt ad és azt érzem, hogy bárcsak egy rossz álom lenne és tovatűnne az egész állapot a világból.

Köszi! Egyszerűen látni, hogy már ilyen rövid idő alatt kezdesz úrrá lenni az első sokkon. Persze ez nem megy egyik pillanatról a másikra és mindig lesznek megzuhanások, de azért ez a lényeg, amit írsz. Valóban nem fogtok 4 fal között élni, miért is kellene? Az enyém nem enyhe, nekünk ezt dobta a gép, mégis járunk ezerféle programra, szerintem többre is, mint az átlag. És soha, semmilyen beszólást idegenektől nem kaptunk!

Az első sokkon már túlvagyok, na az eléggé megviselt, most mintha átléptem volna egy másik fázisba. Biztos hogy igénybe veszek külső segítséget, (pszichológus), mert egyedül nem fog menni.
Lehet hogy arra is megtanít ez engem, hogy optimistább legyek. Annyi pozitívum is van, a másik pedig, hogy miért is beszélem be magamnak előre a rosszat. Nem szeretném azért rávetíteni a kisfiamra a negatívumokat amit olvastam az autizmusról, hisz még nem is tudjuk milyen spektrumon van. Néha magamat sem értem, milyen anya vagyok én, hogy egyből a legrosszabbat gondolom?? De aztán persze ránézek és bízom benne, es abban is, hogy a támogatásunkkal és segítségünkkel leküzdjük az akadályokat.
Egy gyermekben mindig hinni kell.
A szülőtréning mennyire vált be, aki járt ilyenen?

Szia kjazmin!
Nekem nagyon sokat segitett a szülôképzés. Mindig jegyzeteltem ,igy ha nehézség adódott fellapoztam. Vadasban csináltam végig , ott tanultam meg a vizu eszközök széles tárházát alkalmazni. Fiam vizuális Neki nagyon bejött.
Nagyon sokat segitett még fiam auti.spec gyógypedagógusa, konkrét megoldásokkal .
Azt tudni kell,hogy nincs két egyforma gyermek. Mindenkihez egyénileg kell megtalálni a "kulcsot"!

Biztatás képpen. Az Én fiam nem beszélô, örjöngô,kiboruló gyerek volt. 6 évesen mondott szavakat 9 évesen kezdett "beszélgetni"!
Most 13 éves múlt. Ragozással van még gond . Jegyei 4-5. Minden ünnepi színdarabban szerepel, sportol versenyekre jár, tehetséges rajzban. Pedig ceruzát sem akart a kezébe venni elsôben! Sokat tanultam szülôképzésen errôl is!

Kjazmin,
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.