- Hozzászólások: 991
Autizmus mindennapok
- agiviki
-
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- tomger
-
- Fiaim 19 és 12 évesek (a kicsi érintett)
- Hozzászólások: 1900
Viki, már láttam mind a kétféle segíts kártyát, mi Annától kaptuk a miénket készen. Azon a kéz szépen körbevágva a fekete vonal mentén viszont laminálás után a fólia jóval nagyobb ívben lett kivágva, szinte négyzet alakban. Az auti szülőtalálkozón láttam hogy a többieknek laminálás után is körbe van szépen vágva a kártya. Tehát nincs jelentősége. A lényeg, hogy ez a kártya most még nagyobb, mert teljesen máshogy működik mint a többi.
Később a mondatalkotásokkor ebből is a kérek-kel egyenrangú ige lesz.
2 éve jártok a Korai ovijába? Hány éves is Viki?
Szanya, gyógyuljatok meg, lassan itt a nyár!! Már épp gondoltam, hogy azért egy talit igazán összehozhatnánk még.
Esetleg szavazzunk, hogy ki melyik találkozót preferálja gyerekeset vagy csak szülőset és annak megfelelően keresünk helyszínt.
Labolen, köszi mégegyszer ezt az irdatlan mennyiségű képet!
Curasso, Veletek minden rendben?
Süni, mi volt a vizsgálatodon?
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- agiviki
-
- Hozzászólások: 991
Szóval már nagylány!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- agiviki
-
- Hozzászólások: 991
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- tomger
-
- Fiaim 19 és 12 évesek (a kicsi érintett)
- Hozzászólások: 1900
Mi is 2 évesen kezdtünk a Koraiban, de csak 1 év után kaptunk diagnózist, nyár közepén, így tavaly pont lecsúsztunk az ovis csoportjukról.
De már nem bánom, mert így eljutottunka Vadasba is, végül is a magánovink is elég jó lett, csak messze van és drága, nekünk.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Curasso
-
- Hozzászólások: 385
Hát nálunk nincs minden rendben. A munkahelyemen igen nagy változások mennek végbe és nem stresszmentes a dolog. Átszervezés folyik és realissá a jövőhónap végén válik.
Az én fiam nagyon rossz állapotban van. Kifáradt mindenféle tekintetben. A héten beszélgettem a TSMT-s terapeutánkkal, akitől nagyon sok jó hasznos információt kaptam. Nem is gondoltam rá, hogy "információ forrásként" tekintsek rá.
A fiam nem hajlandó tornázni, nem napirendezik, hetirendezik, az együttműködése katasztrófális a napi tevékenységek során. Borzasztóan szorong, feszült. Gyakoriak a dühkitörések.
Pihentetnem kell. Az együtt töltött időt növelni kell. Apának is hasonló a feladata. Több időt kell szentelni a gyerekere. Csak vigyázni kell, hogy ne engedjük, hogy irányítson bennünket.
Edina merre van?
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- HáromMackó
-
- Auti kisfiam 10 éves
- Hozzászólások: 3035
Curasso:
Valószínűleg a te feszültséged is kihat a gyerkőcökre is. Nagyon nem lehet könnyű munka mellett vinni mindezt. Persze az se jó, ha az ember egész nap itthon van, mert bemolyosodik.
Családunk: apa, anya, három gyerkőc és két kandúrka
Családi szóvivő: anya azaz én
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- kimni
-
- 9 éves az ASes fiam és 7 éves az NT fiam
- Hozzászólások: 2375
Meg a TSMTről akartam még írni. Mi most fejezzük be az egyéni Ayres terápiát, mert kinőtte igazából, de leültünk 2 napja beszélni a terapeutával, aki 3 éve kezeli a fiamat és jól ismeri. Azt mondta nekem (amit én is így gondoltam már előtte is), hogy nekünk nagyon rossz lenne a TSMT, mert pont az irányítás az, ami frusztrálja őt (és elég sok autit). És, ha nem szereti a tevékenységet, amit csinál, az rettenetesen felzaklatja és így nem is ér semmit, hiába csinálja végig összeszorított fogakkal a gyakorlatokat (a dévény torna sok babánál ezért hatástalan, mert a nagy ellenállás miatt blokkolja őket - nem a koraszülött babákra gondolok persze, nekik egy csoda az a torna). Ezzel azt akarom mondani, hogy érdemes végiggondolni, hogy valóban bírja-e a gyerek az irányítást, tényleg élvezi-e, amit csinál, mert ha nem, akkor ez is egy nagyon erős feszültség forrása lehet.
Azt akarom mondani, hogy szerintem úgy tudtok egy auti gyereket a legjobban megnyugtatni, ha azt engeditek csinálni, amit valóban szeret. Nekünk ez nagyon bejött
Neked meg nagyon drukkolok, hoyg vége legyen ennek a munkahelyi stressznek! Borzasztó lehet...
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- kimni
-
- 9 éves az ASes fiam és 7 éves az NT fiam
- Hozzászólások: 2375
Süni, jobban vagy már? Tök jó lehet a karkötő!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- bringa
-
- Hozzászólások: 42
Ha lesz a továbbiakról infóm, szólok.
Levike nagyon ügyes, hogy így kinyitotta a száját, nálunk ez elképzelhetetlen, most épp a lázmérővel folytatunk közelharcot. Komolyan, mintha ölnék, egyelőre vizuális segítséggel sem megy az ügy, ha lázmérőt lát, menekül. Pedig csak hónaljban mérem már régóta
Curasso, úgy emlékszem, te mondtad korábban, hogy van egy nyházi érintett gyógyped szülő ismerősöd, és nem emlékszem, hogy elküldtem-e az e-mail címem :blush: Lyukas agyam van.
3 fiam van
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- kisstim
-
- Hozzászólások: 567
VAnnak még fényképes és ábrás napirendi kártyák is wordben.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- kisstim
-
- Hozzászólások: 567
Kíváncsi vagyok, bekerülünk-e. Meg elképzelem, ahogy reggelente fél órát araszolunk a lágymányosi hídon...
Tomger, Ti is jelentkeztetek?
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- kisstim
-
- Hozzászólások: 567
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- kisstim
-
- Hozzászólások: 567
Illetve sztem nagyon fontos, hogy hogy állunk hozzá mi magunk a dologhoz.
Amikor pozitívan állok hozzá, észrevehetően sokkal jobban fejlődik a fiam, sokkal ügyesebb, mint amikor teljesen magam alatt voltam, és tényleg, azt hittem, hogy alig lesz képes vmire. Akkor szerint is viselkedett (Rosenthal effektus)
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Curasso
-
- Hozzászólások: 385
igen émn voltam.Továbbításra került az elérhetőséged. Ha nem jelentkezett az illető akkor ezer bocsánat.
Legfeljebb még egyszer megpróbáljuk.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- bringa
-
- Hozzászólások: 42
3 fiam van
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Curasso
-
- Hozzászólások: 385
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- kisstim
-
- Hozzászólások: 567
van egy kártyánk, aminek mindkét oldalán van kép (a hátulján nagyon rossz minőségben, de mivel nem olcsó papírra nyomtatok ezért újrahasznosítottam), és odahozta nekem. Mondom neki: zenegép, és adnám neki, de kiveszi a kezemből és megfordítja, hogy ő azt kéri, ami a hátulján van, nem az "igazi" képet. Cuki.
A "segíts" kártya nem megy még, viszonylag szűk körben használjuk, pedig viszem fejlesztésekre, hogy a fejlesztőkkel is gyakoroljuk különböző helyzetekben, de még nem érti az "általánosított" lényegét teljesen.
Nektek milyen tapasztalataitok vannak a "segíts" kártyával, és hogy érdemes tanítani?
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Szanya1
-
- admin
- Hozzászólások: 13712
Pár perc múlva ismét repülőzaj, gyerek menne az erkélyre: "A kulcsot!!! Hová tűnt???"
Viki:
Igen, sajnos állandóan, de ez most nem tűnik komolynak, csak valami futó vírus. Ma már csak 38 fokos, szerintem holnap már jól lesz.
Sephora:
Az szuper lenne, előre is köszi!
Tényleg, a Vasúttörténeti! Olyan rég voltunk, hogy nem ugrott be.
Tomger:
Én is arra gondoltam, hogy szavazni kéne. Elvileg a programban van egy szavazómodul, megnézzük, hogy működik-e, ha szuperál, akkor az pont jó az ilyenekre.
Curasso:
Sajnálom, hogy a munkahelyeden gond van.
Ilyen mélypontok nekünk is szoktak lenni a gyerekkel. Egyetértek Kimnivel, nem kell erőltetni annyira a dolgokat, mert akkor úgysem használ. És szerintem sem baj, ha bizonyos dolgokban átengeded az irányítást. Nagyon jók Kimni példái!
Edina tanul, jövőhéten vizsgázik, de szóltam neki, hogy jelentkezzen be, ha van 5 perce.
Bringa:
Köszi!
Kisstim:
Ha van olyan PECS oldalad, ami csak fényképes, azt feltölthetjük ide a kreatívos cikkbe, akkor nem kell küldözgetned.