Autizmus mindennapok
- Dreamer
Igen, egyszeri túladagolástól nem nagyon szokott baj lenni. Taniltál belőle, ok.
De a gyerekkel is el kell beszélgetni, mivel engedély nélkül ette azt a cuccot, hiszen gumicukrot sem ehetett volna. Még ha jól viselkedik, akkor sem ehetett volna meg ennyit, nehogy amikor egy sem járt.
Ugrálás:
Fáradtság és ingerültség levezetés. Egyes szakemberek egyenesen ajánlják. Vannak felnőtt autik, akik miután hazaérnek irány a trambulin, fél óra ugrálás, és akkor jönnek helyre meló után pl.
Mesenézés:
Van olyan auti, akivel a szülei a meséken keresztül kommunikálnak. Ő a Disney rajzfilmeket szereti, és tudja kívülről az összeset (most már szülei is). Ha valami érzelmi szituációt kell megértetni, akkor ahhoz hasonló jelenetet keresnek a rajfilmekből, és eljátsszák.
Beszédértés:
Az roppant sokat segíthet, ha kevés szóval, egyszerű formában beszélsz a kicsihez, és egyes helyzetekre mindig ugyanazt a kifejezést használod, ugyanazzal a hangsúllyal.
Pl. ha ennie kell, akkor mindig "Kész a vacsora, gyere enni!" és mindig ezt mondod, nem toldasz hozzá semmit. Mivel közben látja is az élemét, hozzá fogja tudni kapcsolni a szavakat a történéshez. Akkor is mondd, ha jönne magától, mert így kapcsolódik. Vagy még egyszerűbbeket.
Anno amikor a fiam megszületett, az első naptól nálunk ez ment, pedig akkor még nem tudtam, hogy gond van vele (csak sejtettem). Amikor pelenkáztam, és még én mozgattam minden végtagját, akkor is mondtam hozzá pár standard szöveget: "dugi keze", "dugi lába", és amikor minden a helyére került, akkor pedig széttártam a kezem, mosolyogtam rá, és azt mondtam, hogy "kész".
Amikor fürdés után töröltem meg, mindig mondtam, hogy "jaj, de szép tiszta". és amikor felöltöztettem, megint azt, hogy "kész".
Amikor tornáztunk számoltam neki négyig, és megneveztem a testrészeit, amit megfogtam.
Ha kapott játékot a kezébe, azt is megneveztem. Ha odaadtam, mondtam, hogy "Tessék", ha elvettem, mondtam, hogy "kérem". Mindig pontosan a gesztussal, mozdulattal egy időben.
Itt első időben nem is az a lényeg, hogy megtanuljon szavakat, hanem hogy a beszédhangok a kommunikáció elemei, arra jöjjön rá. Hogy amikor meghall valamit, ahhoz mindig ugyanaz a történés tartozik. Egyszerűen rá kell jönnie, hogy a hangok és a beszéd, azok jók valamire.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- kimni
-
- 9 éves az ASes fiam és 7 éves az NT fiam
- Hozzászólások: 2375
Nem minden auti ilyen, a fórumon is sokan vannak, akiknek nincsenek ilyen iszonyatos letapadásaik a játékokban, akiknél a kedvenc tevékenységek nyugtató hatásúak.
Egyébként a filmekkel kapcsolatban mi is azt csináltuk, amit Dreamer írt az ismerőséről. A filmeken keresztül gyártottuk a szoc történeteket, iszonyat,mi mindent tanult meg így. Nálunk is a disney filmek voltak az első helyen, én is kívülről tudom őket és példálóztam velük, és egy idő után értette is. Igen, előnyükre kell fordítani a mániát, de csak akkor lehet engedni a mániát, ha lehet vele építeni. Egy minisorozat, ami pár perces és semmi értelme, amiből egymás után végtelen mennyiségűt akar nézni a gyerek, az semmilyen módon nem fogja építeni, ha utána a letapadás miatt olyan feszültségben van, ami tönkreteszi őt hosszú távon. (és az anyát is) Ezt lehet irányítani, hogy olyan film legyen a mánia, aminek értelme van, akkor talán megéri utána a stressz, ha már muszáj engedni a dolgot. De mondjuk egy pörgettyű, amit pörget, pörget, majd mikor abba kell hagyni, szintén extra stresszforrás, amit sehogysem tud kezelni és tönkremegy tőle a napja, annak nincs értelme hagyni - szvsz. Én így tettem legalábbis mindig és ahelyett, hogy befordult volna a buszok világába, egy idő után mindent megtettem, hogy ne kerüljenek elő a buszok és mással foglalkozzunk. Így képes volt megismerni a világból mást is. Pedig kérte szegény, ha hagytam volna, akkor semmi mással nem foglalkozott volna, csak tologatta volna a buszt a szőnyegen.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- csicsa
Kimni neked is a tartalmas választ. Meg kell mondani mindenki előtt le a kalappal mindegyikőtök előtt
rengeteget rengeteget olvasok de egyre jobban össze vagyok zavarodva.azon veszem észre magam hogy egyre kevesebbet beszélek hozzá amit szégyellek de egyszerüen nem értem hogyan kellene bármit is tenni hogy egyáltalán a figyelmét elkapjam mikor befogadó.Annyira szétszórtság van a fejembe hogy még leirni sem tudom mik a gondolataim.Más ennyi idős gyerekekkel olyan szépen megértetem magamat és a sajátommal egy lyuk van közöttünk.Tudom időt kell adni neki de olyan rossz látni hogy minden nap ugyanazokat a dolgokat csinálja és nem fejlődik "semmit" néha úgy érzem mintha csak futnék futnék és nem érnék oda soha....vele kapcsolatban
Remélem ha elkezdjük a fejlesztést akkor elindul a fejlődésben.
Ki milyen fejlesztéseket ajánl?
esetleg probiotikumról hallottatok már ami kimondott autiknak van?
Magnézium?
Ötletek amikkel elindulhatnék?
köszönöm
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dreamer
Szóval az a jó, ha beszélsz, egyszerű mondatokban, narrálod amit csinálsz, és számára is felfogható cselekmény.
"Anya elkészíti a vacsorát." vagy "Elkészítem a vacsorát."
"Ha késze lesz megesszük."
"A mosógép kimosta a ruhákat. Készen van. Kiveszem a ruhát, de még vizes, ki kell teregetni."
Nem kell, hogy ő éppen rád nézzen, ha hallótávolságban van, akkor ez működni fog. Ők nem tartanak szemkontaktust, lehet, hogy akkor is rád figyel, amikor másfelé néz.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- csicsa
Véleményetek szerint mikor "kellene" és mennyi idő alatt milyen praktikákkal lehetne segiteni hogy önállósodjon.
30 hós és csak a száraz ételeket eszi egyedül és azt is fulladásig betömi egyszerre.
A kanalas dolgokat nem akarja "hisztizik" hogy mi etessük.pedig próbálom minden nap fogni hátulról a kezét de nem akarja.
Öltözést is próbálom tanitani neki de csak bambul és tartja a lábát és kezét ennyi.
A bölcsibe etetik és öltöztetik még....
de mi lesz az oviba ? az idö biztosan segit de annyira ugy látszik mintha nem foga egyedül semmit csinálni.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Szanya1
-
- admin
- Hozzászólások: 13721
Nyilván ez is teljesen egyéni. Viszont az biztos, hogy rövid mondatokat kell használni, adott esetben megismételni, ha épp lehetséges, akkor vizuálisan megtámogatni.
Elolvastam valamennyit a Kontextusvakságból, nagyon szépen megvilágítja, hogy mi okozza ezt a nem értést.
Ahogy az előadás után is, most is kissé letörtem, mert ugyan lehet ezeket a dolgokat fejleszteni, de az ideghálózatot nem tudom befoltozni, az biztos.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- champ
-
- 9 éves auti fiú, 7 éves nt lány
- Hozzászólások: 2814
Egy dolog viszont nagyon igaz: rövid tőmondatok. Jaj, mikor hallottam a suliban, hogy a tanítónők valami "rosszaság" után hogyan próbálnak a lelkére beszélni! :laugh: Mindig mondtam, hogy ebből max az első két-három szót értette, így ennyi bőven elég: Ceruzát rágcsálni tilos.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Frézia
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Frézia
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- HáromMackó
-
- Auti kisfiam 10 éves
- Hozzászólások: 3035
Megpróbálom köszi.
Egyszer Z
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
csicsa:
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Z-nél
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Holnap jönnek a vendégek, majd írok Z hogy viselte, milyen volt.
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Labolen:
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Családunk: apa, anya, három gyerkőc és két kandúrka
Családi szóvivő: anya azaz én
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- makilla
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dreamer
Na, de komolyra fordítva a szót. Ez a játszmázás, ez a legrosszabb. Ha ennyire kritikán aluli a viselkedése, akkor egyszerűen ignorálni kell. De nagyon komolyan. Nem beszélsz hozzá, keresztülnézel rajta, amíg ordít, addig nem láthatja rajtad, hogy egyáltalán észlelted a jelenlétét. Elkezdesz valami házimunkát, beszélsz valaki máshoz, stb.
Először is ezzel megszünteted a közönséget, akinek hisztizik. Másrészt ő tőled függ. Hidd el elég hamar le fog neki jönni, hogy ha ezért a viselkedésért anya keresztülnéz rajtam, akkor én bajban vagyok. Aki az érzelmi zsarolás szintjén idáig jutott, annak ez az összefüggés is menni fog.
Meg kell várni, amíg ő kezdeményez valami normális hangnemű közeledést, akkor lehet aztán váltani, és újra észrevenni.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- kimni
-
- 9 éves az ASes fiam és 7 éves az NT fiam
- Hozzászólások: 2375
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- labolen
- 3 gyerek, 7 éves aspi a nagyobbik fiam
- Hozzászólások: 4073
Makilla:
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Miri
-
- Hozzászólások: 802
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Csicsa:
Még nagyon pici a kisfiad, de talán már nála is lehetne napirendet használni, ami által jobban megértené, hogyha letelt a mesenézés ideje, akkor más tevékenység következik és talán könnyebben vált. Az újabb tevékenységhez is lehetne időmérő eszközt használni. Nekünk ugyan nem volt Time Timer-ünk, de nagyon jónak tartom, mert láthatóvá teszi az idő múlását.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- agiviki
-
- Hozzászólások: 991
Figyelem, Mimin sokszor úgy látszik egyáltalán nem figyel, mégis ha beszélgetünk itthon, kihall egy-egy szót és reagál rá. Akármilyen kontextusban is hangzik el pl. a nyaraló szó, azonnal szól, hogy: nem, maradjunk :woohoo:
Ami még ma felmerült bennem, hogy milyen érdekes. Mimi nagyon érzi, ha haragszom rá, azonnal leveszi. Egy ha hisztizik vagy teljesen elfogadhatatlanul reagál dolgokra, mondom neki, hogy ezt nem szabad, jó mérges vagyok, és ott hagyom, azonnal visszavesz a hisztiből, szól, hogy: "Anya, gyere!" és odabújik hozzám. Szerintem ez tök jó, nem?
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Frézia
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Frézia
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- zorka
-
- Hozzászólások: 490
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Lányom 10 éves, fiam 8 éves
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- zorka
-
- Hozzászólások: 490
Ez szuper, annyira aranyos
Lányom 10 éves, fiam 8 éves
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!