Állatoktól való félelem

Hátha van valakinek hasonló tapasztalata… Én egyre kétségbeesett vagyok. 4,5 éves kisfiam egyre kevésbé bátor az állatokkal szemben. Viszont korábban ez nem volt így. Tavaly nyárig akárhány állatkertben, -simogatóban voltunk, semmi fenntartása nem volt velük, bement közéjük, simogatott, rácson kívül/belül etetett lovat, kecskét, kengurut, makit stb. A kutyákkal szembeni félelme tűnt fel leghamarabb, hogy kerüljük ki, ne menjünk arra, menj innen kutya… A lovakkal szembeni fenntartását is látjuk azóta, hogy lovasterápiára járunk. S az állatkertezés is egyre rosszabb, idén már talán a negyedik alkalom, hogy egyáltalán nem akar túl közel kerülni hozzájuk, sőt még minket is szeretne távol tartani. Legutóbb meg olyan kétségbeesett sírással próbált menekülni a bárányok közül, hogy én is feladtam. Pedig semmilyen rossz élménye nem volt korábban az állatokkal, tudtommal. Teljesen tanácstalan vagyok... Ez fakadhat az ő problémájából vagy attól függetlenül tört rá valami ellenérzés?

znzs.
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
.

znzs: Andris nagyon piciként a kutyánk segítségével állt fel, majd volt időszak amikor átgázolt az állaton, jelenleg most csak van. Szavaidból úgy veszem ki, hogy a fiad beszél. Mit mond, mért ne menjetek a kutya irányába? (büdös, nagy a foga...stb.) Lehet, hogy csak egy rossz érzés volt velük kapcsolatban nem is valós dolog.
Gizmonak az állatok tabu téma volt, de mi továbbra is vittük állatok közé, max. nem kényszerítettük simogatásra. Inkább néztünk halakat, kígyókat...stb. Kisállat-kereskedésbe jártunk inkább, mert onnan bármikor lehetett távozni. Viszont nem engedtem, hogy ne vegyen róluk tudomást.

Lehet, hogy most jött rá, hogy az állatok veszélyesek is lehetnek. Élég erre, ha egy bárány oldalba taszította.

Eddig, hogy tetszett neki a lovasterápia? Fiamnak ez az állat a favoritja lett és szerintem az egyetlen is ami irányt tanúsít odafigyelést.
Szerintem a ne menjünk arra mondatot ne teljesítsd, max. te haladj közelebb a kutyához. Az én fiamnak annak ellenére, hogy rá se nézett a szomszéd kutyákra végig kellett várnia amíg anya vakarászta. Persze, ha pánikba tört volna ki más lett volna a helyzet. Beszéljetek a témáról előbb-utóbb kiderül.

Igen, én is azt gondolom, hogy kell, hogy kapcsolata legyen az állatokkal. Akkor egyelőre marad a nézelődés biztos helyről. Amúgy mesékben, plüssökkel, állatfigurákkal nincs semmi averziója, csak az élőkkel. De hogy miért, arra nincs válasza. Csak menekül, sír. S tényleg még minket is próbál kimenekíteni ezekből a helyzetekből.
A lovasterápia is nehézkes. Először menekült, közelébe sem akart menni a lónak, nemhogy felülni rá. Aztán második alkalommal szerencsénk volt, mert egy másik kisgyerek mögé fel lehetett tenni, aztán egyedül is megmaradt rajta. Amíg megyünk a lovardába, megállás nélkül: „forduljunk vissza, menjünk haza”, de ha kiszállunk, akkor azért mondja, hogy mit fog csinálni. Felülni magától most sem akar a pónira, de ha rajta van, akkor azért megmarad rajta, bár néha hajtogatja, hogy le akar szállni. Viszont vezetni, megsimogatni, enni adni már hajlandó neki. Nem egyszerű.

znzs!
Fiam retteget az állatoktól az egészen piciktől is, a gond ott volt,hogy 6-7 éves koráig nem tudta elmondani mi a gond.Egy nyári terápiának köszönhetően ezt leküzdöttük.
Most 12 éves múlt már megtudja fogalmazni ezért most megkérdeztem tőle mi volt a gond emlékszik e még erre ? Igen, emlékszik :laugh:
1.Azért félt a kicsiktől, mert nem tudta kiszámítani előre merre fognak mozogni.
2.Túl hangosak voltak!
3.A nagyoktól azért félt ,mert arányaiban nagyobbak voltak mint ő!
4.Túl hangos volt a fűlének ,és ez zavarta ( nem lehet kikapcsolni őket!) !
5.Félt,hogy ráugrik vagy rámászik! Minket is ezért féltett.
6.Nem tudta,hogy élő e vagy plüss!
7.Váratlanul adtak ki hangokat!

Ennyit mondott. Végre ezt is megtudtam. :laugh:

Köszönöm Edina!! Azt még megkérdezhetem, hogy ezügyben milyen terápia segített a kisfiadnak?

znzs
Ez már 8 éve volt. És azt vettem alapul,hogy apró pici lépésekkel haladunk majd.A szomszéd hozott egy pici kutyát ,elfért a két tenyerembe.Fiam vísított mikor meglátta.
A gyereket figyeltem az ő reakcióit és így alakítottam ki mindig a napi célt.
Első lépés az volt,hogy a hinta ágyban felhúzott lábakkal összekuporodva ült a teraszon, de maradjon ott és ne rohanjon be a házba ,mikor a szomszéd kutyája leszalad az udvarra./társasház,közös udvar kis kerítéssel/ .Pár nap után ,már letette a lábát a hinta ágyból akkor engedtem a kutyát a mi kis kert részünkre de pórázon tartottam stb így haladtunk egészen addig amíg ő kezdte el sétáltatni pórázon ,mikor már ő kérte ,hogy menjünk sétáltatni a szomszéd kutyát akkor jött az,hogy megpróbáltunk közösen labdázni a kutyával póráz nélkül.Szerencsére sikerült.Utána jött a másik szomszéd kutyája Ő már nagytestű volt. Majd a hátsó szomszédnak a macskái következtek :laugh: A legnehezebb az első szomszéd kutyáival volt mert nekik ,3 volt és nagytestűek.Ezért úgy kezdtük,hogy a felső szomszéd teraszáról nézegettük őket egy ideig.Mikor már ez nem okozott gondot ,akkor átmentünk kicsit vendégségbe ,elöször ölbe vettem a gyerekem stb. ,3-4 alkalom után már bírta a fiam volt 2 cica is. Következő lépés volt ha az útcán mentünk ne féljen a kerítés mögött lévő kutyáktól. Ez az egész 3 hónapos program volt ,apró lépésekkel. Nem volt könnyű

Ez igen! Sajnos, nálunk ez így kivitelezhetetlen, nincsenek kutyás szomszédok... Maradnak a környékbeliek. A kerítés mögöttiek nem zavarják, de az utcán levők, még ha pórázon is vannak, igen.

znzs - az én fiam ellentétben a tiéddel mindig, egészen pici korától félt az állatoktól.

Ilyen szépen összeszedve, mint Edina, még nem sikerült kiszednem belőle , hogy miért fél, de egyértelműn a kiszámíthatatlanság az ok. Szinte minden állattól fél (kutya, macska nagyobb rovar, madarak stb), bár van ebben némi hullámzás, hol enyhül ez a félelem egy egy gyakrabban látott állattal szemben, hol megint romlik a helyzet.
Séta közben pl, ha leszállna egy galamb mellénk, sikítozva menekülne, akár az úttestre is kiugrana rémületében. Szerencsére nem gyakran szállnak 1-2 méteres közelünkbe galambok, de előfordult már.

Talán vicces, de még a macskától is fél. A közvetlen szomszédunkban tartanak macskát, több hónap volt mire megszokta az állatot, ami átjár hozzánk (nem a lakásba, csak a kertbe, illetve mi átjárunk a szomszédba és ott viszont a cicus szabadon belakja a lakást). Sajnos 1 éve elpusztult a macska és G 1 hónap múlva, mikor a szomszéd új kismacskát hozott a házhoz újból teljes frászban, sikoltozva futott a kis!macska elől, mikor az pár méterre megközelítette.
Ez nagyon elkeserítő volt akkor számomra, mert már azt hittem a macskát kipipáltuk...
Nagyon lassan tapasztalja és szokja meg ezeknek az állatoknak a viselkedését, kiszámíthatóságát.

Jelenleg azokat az állatokat tolerálja, amiket napi szinten, többször lát.
Azt gondolom, több idő mire ezeket a félelmeket leküzdik.
Jó ha minél több tapasztalatot gyűjt, az segít a legtöbbet, idővel csökken ez a félelem.

Velünk is él egy kutyus, de nincs nagy haverság köztük. Elviseli, de max akkor érdekli, ha kergetőset játszik vele. Nekem is az az érzésem, hogy kiszámíthatatlansága miatt inkább tart tőle. Régebben nem igen figyelt az állatokra, de most már érdekli. Hétvégén egy újjal már meg is vizsgált egy birkát. Csirkéket, kacsákat, papagájokat elnézegette. Lovakkal is próbálkoztunk, de azokat anyja nyakából leste csak.

A nyári vakáció után újra voltunk fejlesztésen, s igen, ezt mondja a terapeuta is. Hogy az állatok reakcióit nem tudják kiszámítani, amikre ők nem tudnak olyan gyorsan válaszolni, így inkább elővételezik a dolgot és elmenekülnek.

Sziasztok,

Az én fiam 5 éves, kb 2 éves kora óta fél minden állattól, bár előtte sem volt oda értük. Akkor volt egy túl közeli élménye egy kutyával (nem bántotta, csak ki akarta venni a pogácsát a fiam kezéből, és hozzáért a kezéhez, de nem okozott fájdalmat) és azóta minden, de minden állattól retteg.
Mostanra eljutottunk oda, hogyha kutyát lát az utcán, nem menekül automatikusan mögém: befeszül, de elsétál a kutya mellett. De annyira lehet érezni rajta a feszültséget illetve utána a megkönnyebbülést, hogy ah, túléltem!
Az egyik kedvenc jelenetem tőle, az állatkertben volt (azért próbálkozunk, de eddig a kedvenc helye az állatkertben a játszótér ) : egy szurikátát hoztak pórázon, annyira édes - és különleges- volt! Mondtam a fiamnak, nézd, egy szurikáta, ilyet azért nem látsz mindennap ilyen közelről! Ránézett, majd ennyit szólt: Oké. Felmászunk a sziklára?
A többi gyerek meg mint a keselyűk rárepültek szegény állatra, az enyém meg rá se hederített.
Egy állat volt az állatkertbe, amit képes volt vagy 5 percig nézni, és azok a fókák, de őket is csak a víz alatt, víz felett már ők is félelmetesek voltak

Zodiák,
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Köszi Frézia!

Az elmúlt időszakban sokat nem változott a helyzet, max annyibban, hogy ha most találkozunk egy kutyával az utcán, akkor már nem olyan feszült, mint korábban, sőt hangosan ráköszön a kutyára. A "baj" csak akkor van, ha a kutya is "visszaköszön", tehát pl ugat, nyüszög (örömében), akkor a fiam máris ugrik a hátam mögé.
Ha a kutya nem reagál, akkor minden rendben, szépen elsétálunk egymás mellett.

A kisebb termetű kutyákat már hajlandó megsimogatni, de csak és kizárólag a fenekük felőli oldalukat - az szerinte nem harap.

Apró haladás de én örülök neki, fél éve ez még elképzelhetetlen lett volna.

Sziasztok!

NÁlunk eddig is tartott a gyermek a kutyáktól, de csak a kutyáktól, a többi állattal nem volt gondja. Imádott az állatkertbe is menni. És egyik napról a másikra, retteg minden állattól. A cicától, kutyától, lótól, állatkertben is.... elkeserítő, mert ha meglát egy kutyát az utca túloldalán, már húz is a másik irányba, és szegénykém tényleg retteg. Nincs valakinek ötlete, hogy mit csinálljunk? Vagy normalizálódik magától is?

Valamennyit javul, mert pl. már az én fiam is megsimítja a macskát a hátsó felén, meg a kutyáktól se feltétlen kap frászt, csak nyugtatgatja magát, hogy "nem bánt a kutya".
Viszont az állatkertben a zsiráfok és egyéb nagy állatok közelébe se lehet menni.
Elég gyakran járunk állatkertbe, bevisszük a kiskecskékhez, nyuszikhoz, vannak macskáink, minden kóbor macskát és sétáltatott kutyát megcsodálunk, pónira is tettük már fel (ló szóba sem jön) tehát szoktatjuk, de azért átütő eredményekről nem tudok beszámolni.

Szia bobe!

Nálunk kb 2 éves korában kezdődött a félelem az állatoktól, de ha őszinte akarok lenni, addig sem nagyon érdekelte, de legalább közömbös volt irántuk.
Mint írtam is korábban, most már mi is eljutottunk a "fenék" simogatásig (3,5 év alatt), de max akkora kutyáknál, ami a térdéig ér. Ami nagyobb, annak a közelébe sem megy.
Talán ahogy nőnek, úgy változik majd az elfogadható állatok mérete is, hisz ha már pl 150 centis lesz, akkor egy 120 centis kutya is kisebb lesz, mint ő.... de biztosat csak akkor tudok mondani, ha eléri a 150 centit, ami azért még 1-2 év.
Biztos javulni fog nálatok is idővel, csak ne erőltesd. Ez közhely, de igaz. Van aki a szerepjátékra esküszik, pl plüssökkel el lehet játszani egy állatkerti sétát vagy csak egy szimpla utcai találkozást.....ilyenkor az is kiderülhet, hogy mi is a gond.
Bár Edina21 jól leírta néhány bejegyzéssel korábban, hogy a fia miket hozott fel indoknak, hogy miért tart az állatoktól. Azt gondolom, hogy nagyjából az összes auti gyerkőc ezt mondaná.

Ahonnan indultunk a topic indításakor és ahol most tartunk, ég és föld, mondhatnám. Mérsékeltük kezdetben az állatokkal való találkozásokat, de mivel volt neki lovasterápiája és kutyás is (ebbe csak belecsöppentünk), csak találkozott állatokkal. Mivel ott biztonságos keretek közt volt, őket "kiismerte", rossz élménye nem volt, ezt a tudását át tudta emelni az utcai kutyákra is, s más állatokra is. Állatkert újra nem gond, bár etetni még nem akarja őket. A héten mennek az ovival vadaskertbe, kíváncsi leszek az élményekre.
Magától nem normalizálódik, szerintem, kellennek alkalmak élő állatokkal (nálunk a plüssök, műanyag állatok, állatos mesék nem jöttek be), hogy pozitív megerősítéseket szerezhessen, de így már csak idő kérdése a javulás! Hajrá!