Téma: Asperger-szindróma

Borkamama:
Nem ismerem ezt a könyvet, de be fogom szerezni!
Sőt a Vámos Miklós könyv is felkeltette érdeklődésemet... Köszi az ajánlást!

Szanya1 beküldte:
Szanya!
Köszi, hogy belinkelted a cikket! Annyi info van ezen a honlapon, csak győzzem átolvasni.

Borkamama, teljesen igazad van a társadalom nevelésével kapcsolatban! Nagyon jó meglátásaid vannak. Az evolúciós okokban is igazad van.
Szerintem is az lenne az oktatás/nevelés kulcsa, hogy ne homogén életkori csoportokban legyen 20-30 fő. Nem csak az SNI gyerekek szempontjából lenne jó. Tény és való, ahhoz teljesen más pedagógiai módszerek kellenek. Nem is lenne baj a jelenlegieket lecserélni...

Sephora, igyekszik az ember... Csak már tényleg rendezni kellene, mert itt megtalálni valamit...

Borkamama,

Én most járok a szülőtréningekre, úgyhogy kapok most már e-mailt az időpontokról, amint megkapom, írok ide, csak most elég későn szóltak, mert rossz volt a nyilvántartásukban az e-mail címem

Az Apák könyvét olvastam, hátborzongatóan jó!

Sziasztok,


Kislányom már 8 éves, másképp működik, mint a nagy átlag. A bölcsiben még csak behúzott nyakkal hallgattuk, hogy erőszakos, verekedős, nem barátkozik. Sokat sírt és megrögzött dolgai is voltak (főleg ruhával és étkezéssel kapcsolatban). Nehezen de átvészeltük azt az egy évet, amit ott töltöttünk, az óvodában annyival könnyebb volt, hogy eszméletlen elfogadó óvónénit kaptunk, aki kifejezetten szerette a lányomat és segítette, elsimította körülötte a folyton meglévő konfliktusokat. Addigra az is kiderült, hogy nagyon okos, értelmes leányzó, de bizony nem törődik a szabályokkal és öntörvényű. Egy-két gyerekkel barátkozott csak, de hozzájuk sem kötődött erősen. Mivel erősen impulzív, először egy hiperaktív gyerekekkel foglalkozó alapítványhoz mentünk, ahol figyelemzavar-hiperaktivitást diagnosztizáltak és megkezdtük a TSMT tornát is.
Suliban nagyjából simán kezdett, a tanulmányaiban sikeres, de nagyon lassú, önállótlan és nagyon nem boldogul a társas kapcsolatokban. A második év elején olyan nehezen rázódott vissza, hogy a tanítónénik maximális támogatásával, pedagógia véleménnyel felkerestük a Heim Pál ambulanciáját, hogy ha tényleg így van, kapjunk hivatalos diagnózist a figyelemzavarról. Ott kivizsgálták, kizárták mind a hiperaktivitást, mind a figyelemzavart és azzal bocsájtottak el minket, hogy van egy kis idegrendszeri éretlenség meg ez, meg az, de összességében azért ilyen, mert túl okos és untatják a hétköznapi dolgok. Ennek persze örültünk, de sajnos ahhoz nem nagyon kapunk segítséget, hogy hogyan tudnánk segíteni őt, ill. megértetni vele bizonyos dolgokat (állandó és visszatérő probléma az, hogy szinte üldözve ölelgeti-puszilgatja a gyerekeket, pörögve szalad az áruházban, nem tud veszíteni, nem tartja a szabályokat, maximalista a végletekig stb…) Gondolhatjátok, hogy évek óta mindent elolvasok, amit csak érek, így akadtam Rátok is, és megvallom őszintén most arra gondoltam, hogy megpróbálom bevetni a szabályok képes megjelenítését, hátha úgy jobban meg tudná érteni, hogy miért kellemetlen másnak, pl. ha akaratán kívül megpuszilják…Szerintetek működhet a dolog?

Bocs, hogy ilyen hosszúra nyúlt, remélem nem off ebben a topicban, előre is köszi a válaszokat…

Szia zek!

Ha nagyon kíváncsiak vagytok a pontos okra, hogy miért ilyen a kislányod, akkor szerintem a Vadaskert Gyermekpszichiátrián nézesd meg, ott mind az Aspergerhez, mind a hiperaktivitáshoz értenek. Ha pedig egyik se, azt is megmondják. Nem ártana, ha járnátok fejlesztésre, ahhoz viszont jó volna tudni, hogy milyen irányban kellene fejleszteni. A BHRG-nek régen volt olyan csoportja, ahol szociális helyzeteket játszottak el, az pl. jó lehet.
A szabálykönyv jó ötlet, főleg, ha maximalista, de ne csak szabályokban gondolkodj szerintem, hanem inkább komplett szoc. könyvben.

Szia Szanya,

köszi a gyors választ Igazából azt hittem, hogy itt a HP-ban dűlőre jutunk, tulképp örülnék is neki (no persze)ha tényleg nem lenne semmi különösebb oka a viselkedésének. TSMT-re így is járunk már egy ideje, de valahogy ott is azt érzem, hogy nem biztos, hogy az a megoldás (az egyensúlyával és a figyelmével gond van, az tuti). Mindenesetre inkább a kapcsolataiban szorulna segítségre, tavaly egyértelműen periférián volt az osztályban, az idén talán jobb kicsit, bár ebben az is benne van, hogy beletörődőbb...a Vadaskertet végiggondolom, a szoc. könyvnek pedig utánanézek...

Bringa: Szóval az e-mail a legegyszerűbb.
Holnap megpróbálom elérni az orvost, akinél voltunk, hogy hogyan lehet rákerülni a levelezési listára.

Szanya: Pontosan! Egyébként vannak olyan országok, ahol átjárás van az iskolai évfolyamok között meg alapból integrált oktatás van (természetesen, akiknek ez a forma működőképesebb).


Van egy olyan kérdésem, hogy mindenképpen SNI-nek nyilvánítják, aki aspergeres? Vagy meg lehet próbálni a normál ovit/sulit?
És, ha külföldre költözünk, akkor igazolnunk kell, hogy a srác jó helyre kerül?

Borkamama: Sni kódot akkor kap a gyerek, ha elmész a tanulási bizottság elé. Amennyiben integráló intézménybe szeretnéd íratni, (akkor integráló, ha az alapító okiratában benne van, hogy integrál autikat, mást is integrálhat, de ennek a szónak benne kell lennie).
Amennyiben ilyen intézményt néztél ki, és az fogadja is a fiadat, akkor elmész a bizottság elé, viszel befogadó nyilatkozatot az intézménytől, és akkor kijelölik azt a helyet. Mellé leírják, hogy hivatalosan, mennyi és milyen fejlesztést kell ott kapni a gyereknek. Akár helyben, akár utazó gyógyped által. Kaphattok ilyen esetben asszisztenst is.
Amennyiben nem ilyen helyre akarod vinni, akkor szerintem nincs értelme elmenni a bizottság elé, mert úgysem kaphat fejlesztést az adott intézménytől. Akkor is ráteszik az sni-t amúgy. Mi így jártunk, a helyi normál oviba járunk, csak rákerült a fiamra, hogy sni. Majd ez később lesz gond, ha a helyi suliba szeretném íratni, mert az sem integráló, és az új szabályozások nem tudom hogy alakulnak majd. Előfordulhat, hogy nem integráló suli fel sem vehet autit. Igaz nincs annyi férőhely összesen az intézményekben, mint ahány diagnózissal rendelkező gyermek van.
Szóval el kell dönteni, hogy milyen intézménybe viszed. De jól utána kell járni! Nekem a legközelebbi integráló suli(értsd 30 perc autóval csak oda, és még csak nem is a mi városunkban van)) simán felvenné az aspi integrálható fiamat, csak betenné egy szegregált osztályba. Az meg nem integráció.
A külföldi kérdésre nem tudom a választ. De szerintem egyáltalán nem érdekli a bizottságot, hogy mit csináltok, mihelyst elmentek az országból. Igazából az se érdekli, itthon mit csinálsz a gyerekkel.

Az én kislányom ebbe az egészbe annyira belebetegedett,hogy csomókban hullott a haja.Testnevelés terén soha nem voltak nagy elvárásaink vele szemben,az volt a lényeg ,hogy próbálkozzon,de a tanár mindent tönkre tett.Igazad van az elvárásokkal kapcsolatban,én semmilyen készség tantárgyat nem osztályoznék.a lényeg ,hogy mozogjon,énekeljen ,rajzoljon....,de ezt osztályozni!
A rosszasággal kapcsolatban annyit,hogy sajnos van egy mondás:ha sokat mondják,hogy hülye vagy ,előbb-utóbb magad is elhiszed.Az Én kislányom minden nap kérdezte:Anya én nagyon rossz vagyok?-mert ezt hallotta az iskolában.Nehéz meggyőzni az ellenkezőjéről.

Az én kislányomra nagyon sokban hasonlít.Ő is mindenkit ölelget.épp a múltkor volt ebből gond,az egyik anyuka nekem rontott,hogy beszéljek a gyerekkel,mert mit képzel,hogy ölelgeti a gyerekét.Próbáltam vázolni a helyzetünket,de reménytelen volt.
Nálunk azért késett a diagnózis ,mert hasonlóak a tünetek,mint nálatok és nem jutottunk sokáig semmire.Miután elolvastam a Különös gyerekek c. könyvet és a neten olvastam as Aspergerről ,már szinte biztos voltam benne,hogy mi is érintettek vagyunk.Amikor szakemberhez kerültünk,finoman,de megemlítettem,hogy erre gyanakszunk.
Mi Szegeden lakunk és tanári segédlettel jutottunk a Sólyom utcába és utána a pszichiátrián nappali kórházba töltött másfél hetet,ahol több szakember vizsgálta.Így lett meg a diagnózis.Korábban jártunk más helyeken is ,de ott nem jutottunk semmire.Én úgy érzem a diagnózis mindannyiunknak megkönnyebbülést és segítséget hozott.

Mi Asperger diagnózist kaptunk tavasszal,de a kódja F84(autizmus)

Természetesen tedd át az írásom,mert örülök,ha bárkinek akár a legkisebb segítséget is jelenti.Tudom milyen nehéz meg nem értettnek ,kirekesztettnek lenni.Amikor nincs kivel megosztani az ezzel kapcsolatos érzéseket,vagy ha meg is osztod,aki ezt nem éli át nem tudja megérteni,nem tud ehhez igazán hozzászólni.Nagyon örülök,hogy rátaláltam erre a fórumra,ahol kölcsönösen tapasztalatokat tudunk megosztani egymással, ezzel segítve egymást és a gyermekeinket!

Jaj istenem,de ismerős amit leírtál.Hányszor okoltam magam!De szerencsére már sínen vagyunk.Mi sok iskolába voltunk annak idején,mégis rossz helyre kerültünk,mert nem ahhoz a tanárhoz tették akihez beiratkoztunk.
Nem tudok mást kívánni csak kitartást és azt,hogy ha rossza helyre kerültök,ne késlekedj és keress más sulit.

Ctunder, köszi, már át is raktam!

Sajnos, ha életvitel szerűen külföldre szeretnéd vinni a gyermeket, igazolni kell, hogy hová fog járni oviba/suliba. Ezt nem a bizottság kéri, hanem a gyámügy. Bár országonként változó szerintem, de ahová mi néztük, mindenhová kértek ilyet.

Az én kisfiam is mindig kérdezi, hogy ő rossz-e, buta-e, pedig nem mondanak neki ilyet az oviban. De emiatt nem is szeret menni, igazán, mert ott butának, rossznak "érzi magát". Mert integráltan jár, és őt mindig ki javítják, rászólnak, mert nem úgy csinálja, ő nem tud egyedül enni, inni, WCzni, stb... szerintem ez is elég ahhoz, hogy ő rosszank érezze magát, vagy a többiek nevezzék utána butának. Tanácstalan vagyok abban, mint lehet ezen segíteni, otthon biztatjuk, dícsérjük, de ez nem biztos, hogy eég.

De miért javítják ki? A mi ovinkban a gyerekek mindig segítenek a fiamnak. Biztatják, megtapsolják, ha sikerül valami, folyamatosan foglalkoztatják, próbálják mindenbe bevonni. (Viszont az igaz, hogy nagyon tehetséges asszisztensünk van és az óvónők hozzáállása is abszolút pozitív.)

Sajnos nálunk az ovónőkkel van egy kis gond, egyetlen egy van akit tényleg érdekel ez a dolog, és tanul, olvas segít minket, még pestre is feljár, mozgásterápiát tanul, és együtt csinálja a kisfiammal. A többieken azt látom, egyáltalán nem tudják mi ez, és nem is érdekli őket. Úgy viszonyulnak hozzá, mintha lassúbb, vagy ügyetlenebb lenne a többeiknél, vagy mi szülők nevelnénk otthon rosszul, és csak ki akarják nevelni belőle ezt a dolgot. A gyerekek igyekszenek játszani vele, de nem igazán sikerül, de szeretettel, meg érdeklődéssel fogadják, de a kisfiam mindig egyedül játszik közöttük, emiatt vagy felnőttek segítik játék közben, vagy a maga kis céltalan játékát végzi.

Aki nem ismeri az autizmust, márpedig ez a gyakori, akkor sokkal nehezebben fogadja el egy auti kisgyerek másságát. Nevelési, vagy jellemhibának tartja a sok furcsaságot, és eltérést. Főleg, ha nem olyan súlyos az autizmus.
Igazából még nekem sem könnyű átlátnom, hogy mi ered az autizmusból, és mi simán a gyerek habitusából. Mert hát ő is lehet engedetlen simán, anélkül hogy a nem jó szövegértés lenne a ludas.