LOGIN
Regisztráció
Avatar
Nincs még fiókja?

Regisztrációjával hozzáfér a letölthető feladatokhoz, vizuális eszközökhöz és hozzászólhat a fórumhoz is, amennyiben elfogadja az Adatkezelési szabályzatot.

Elfelejtettem a jelszavam - Elfelejtettem a felhasználónevet

Felhasználó
Jelszó

Jótékonysági koncertet ad november 19-én Szombathelyen, a Bartók Teremben a Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény javára a Savaria Szimfonikus Zenekar és Radics Gigi, aki a koncerten fogyatékkal élő gyerekekkel közösen énekel - közölték az MTI-vel szerdán a jótékonysági est szervezői.

Mérei Tamás, a szimfonikus zenekar vezetője hangsúlyozta: az együttes korábban a Markusovszky Kórház különböző osztályainak javára gyűjtött, a legutóbbi ilyen alkalom pedig a Hollywood Classics volt, ahol az Aranyhíd Nevelési Oktatási és Integrációs Központnak szereztek anyagi támogatást.   

Domjánné Éder Marietta, a Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény igazgatója elmondta: a rumi kastélyban értelmi fogyatékos és autista gyermekek élnek és tanulnak. Szavai szerint a Savaria Szimfonikus Zenekarral közösen szervezett, Segíts egy mosolyért címet viselő koncert keretében a sérült gyerekek is bemutatkoznak, lesz, aki táncol, lesz, aki énekel, sőt, akad köztük, aki tangóharmonikán játszik majd.   

Kupi Beáta, a rumi gyerekeket segítő Csigabiga Alapítvány elnöke kiemelte, hogy a befolyt adományokból annak a melléképületnek a felújítását szeretnék folytatni, amely a mozgásfejlesztési foglalkozásoknak ad majd helyet, ehhez legalább 500 ezer forintra lenne szükségük.

 

 Az Új Mozaik Lions Club szeretettel meghívja Önt az Óbudai Társaskör nagytermében

2013. november 24-én vasárnap 19 órakor Érdi Tamás zongoraművész jótékonysági hangversenyére.

Jótékonysági koncertünk bevételét az autista terápiával foglalkozó Autizmus Alapítvány és a Lares Alapítvány támogatására fordítjuk.

Támogatói jegyár: 2500 Ft.

alt

 

Időpont: 2013. november 8.

Helyszín: Salgótarján

Az autizmus napja alkalmából Oláh Gergő élőzenekaros jótékonysági koncertet ad a Gitano Live-val Salgótarjánban a Városi Sportcsarnokban 2013. november 8.-án pénteken 20:00-tól. Belépőjegy :2000 Ft. A jegyek elővételben kaphatók a József Attila Művelődési és Konferencia Központ jegypénztárában.

Program a Stécé kávéházban:
14:00 Köszöntő: Turcsány László ,a Nógrádi Autizmus Alapítvány kuratóriumának elnöke,az "Autizmus Nap" házigazdája
14:10 Megnyitó: Becsó Zsolt országgyűlési képviselő,Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke,a program fővédnöke
14:15 Illyés Gyuláné Általános Iskola Autista csoportjának műsora:

  • Balázs Gábor-tekerőlant
  • Toldi Róbert:A kismalac és a farkasok-mese
  • Petrezselyem Tamás: A farkas és a mókus-mese
  • A kiskakas gyémánt félkrajcárja-dramatizálás
  • Balázs Gábor: A csillagszemű juhász-mese
  • Ihracska Péter:Mihez értesz te?-mese

15:00 Az Autisták Országos Szövetsége és a Majorháló bemutatkozása
15:25 Vokács Éva-vers
15:30 Almádi Fanni-ének
15:45 Játékos Vetélkedő (bohóc)
16:15 Tombolahúzás
16:25 Uzsonna
16:40 A JAMKK kékre világítása
16:45 Kék lufis séta a városközpontban

20:00 OLÁH GERGŐ jótékonysági koncert a SPORTCSARNOKBAN
Köszöntőt mond:Turcsány László,a nap házigazdája.

alt

Forrás: A Nógrádi Autizmus Alapítvány Facebook oldala

Időpont: 2013. október 18. péntek, 14-16-ig

Helyszín: Békéscsaba, Csaba Center

Programok:

14.00: Megnyitó
Autizmussal élő fiatalok előadása
"Manókaland" Moncsi és Szonja gyermekműsora
Kiállítás autizmussal élő fiatalok munkáiból
Pasenkó bohóc
Arcfestés
Gipszfigurák festése
 
A rendezők minden résztvevőt meghívnak egy szelet tortára!

További információ: www.autpont.hu

alt

A Főnix Színház előadása

Ki ne ismerné a Négyszögletű Kerek erdő lakóit,
Bruckner Szigfridet, Mikkamakkát, Aromót, Vacskamatit és a többieket?
De valóban ismerjük őket?
Tudjuk-e hogyan, miért kerültek az Erdőbe?
Erről, és még három további történetről szól az előadás.
Az epizódok:
Bemutatkozás,
A fájós fogú oroszlán,
Erdei szavalóverseny,
Bikfi-bukfenc-bukferenc

Szereplők:

Mesélő - Farkas Zoltán
Mikkamakka - Tarr György
Bruckner Szigfrid - Pásztor Zsolt / Mucsi Sándor
Ló Szerafin - Szávai Katalin
Aromo - Baku György
Vacskamati - Hartai Laura / Gál Éva Veronika
Szörnyeteg Lajos - Papp István / Hole Dániel
Dömdödöm - Weisz Ildikó / Boldizsár Tünde
Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon - Zsitva József

Díszlet: Atlasz Gábor és a Főnix Drámastúdió Csillagai
Lázár Ervin művei nyomán színpadra alkalmazta és rendezte Bicskei Kiss László

Főnix Színház eseménynaptár


alt