Téma: Te hogyan vetted észre?

Közkívánatra elindítom ezt a topicot.

Saját magamról csak annyit, hogy sehogy!

A tüneteket persze észleltük, láttuk, főleg 3 éves kora körül, hogy valami nem stimmel Z.-nal, leginkább az, hogy nem beszélt, de eszembe sem jutott az autizmus, nem kapcsoltuk össze vele a jeleket. Hordtuk ugyan elsősorban kongitív és mozgásos fejlesztésre, de volt sok mandula problémánk, a szakemberek is inkább halogatták a diagnózis gyanúját. A fiam 4 éves korában az oviban egy napig őt figyelő, AS-ben jártas gyógyped kérésére kitöltöttem az Autizmus Alapítvány hosszú kérdőívét. Már a 6-8 oldalnál tudtam, hogy igen, rajta van a spektrumon és nem is csak érintőlegesen.
Egyszer itt a fórumon összeszedtem, hogy a jelenlegi tudásom szerint mik voltak azok a jelek, tünetek, amik az AS-re utaltak. majdnem 20 soros lista volt. Szinte minden életkorilag tipikusan auti tünet megvolt.

Champ! Jó ötlet!
Nálunk semmi bajra utaló nem volt 23 hónapos koráig. Akkor született a húga. Apa behozta hozzám a kórházba. Akkor szinte hallottam, ahogy reccsent a gyerekben valami.
Amikor hazamentünk, akkor kezdődött minden. Velem aludt és ha ébredtem a kicsihez, óriási földön fetrengős, csapkodós, sírós-ordítós hiszti- vagy dührohamot kapott.Előtte kb. 20 szót már mondott, azóta sem beszél. Visszakerült a nappali pelus is, pedig már azzal is szépen haladtunk.A húgát a mai napig nem fogadja el. Igaz, eddig még soha nem bántotta tettleg, mintha undorodna tőle. Ha futkároznak és a kicsi betotyog az útjába, inkább vészfékez, semhogy hozzá érjen. A gyerekorvosunk azt mondta, hogy csak megrekedt a leválasztás + kistestvér+dackorszak,elmúlik. Csakhogy pünkösd vasárnap Ene eltűnt otthonról! Nem tudjuk, hogy jutott ki az utcára, csak sejtéseink vannak.Vagy a szomszéd telek rossz kerítése alatt(azóta a férjem lejjebb rakta a drótját) vagy a kb.10mp alatt lépett ki a kapun, amíg Apa beállt az udvarra.Úgy 1,5 km-re a polgármesteri hivatalig jutott. Először ugye otthon kerestük. Egy nagyon kedves hölgy találta meg. Ő mesélte el, hogy Ene nyugodtan sétált a parkban, mikor jött mindkét irányból autó és Ene átmászott az én az árkon az úttestre. Mindkét autó megállt, az egyik sofőrje kinyitotta az ajtót és nyújtotta neki a kezét. Ene szó nélkül beszállt hozzá! Szerencsénkre jó szándékú ember volt és odavitte az említett hölgyhöz..Ez kb. fél óra alatt zajlott le. Na ekkor már tudtam, hogy itt nagy a baj.De mindenki azt mondta (orvos,védőnő, megkérdezett anyukák) hogy ilyen eltűnős eset szinte mindenkivel előfordul egyszer.
Augusztus elején a picim fogzása miatt sokat éjszakáztam. Ene akkora hisztiket csinált(úgy hajnali 5-ig) hogy nem bírtam tovább és kértem időpontot a neurológiára.Dec. 6-ra kaptam. Aztán volt még egy kedves anyuka, aki látogatóba jött hozzám és közölte, hogy szerinte Ene autista. Fájt és sejtettem, hogy igaza van.De nem a szavai miatt, hanem az a stílus, amiben ezt előadta, na az nem volt semmi.
A kérdőívet kitöltve Enére ráillik néhány tünet, de a 70% nem.Mégis ez a diagnózis.

Nanog: ez az eltűnős sztori. Te jó ég...

Kezdetek nálunk: Átlagosan fejlődött a fiam mindenben, időben volt a mozgásfejlődés, megindult a beszéde is. Másfél évesen szavak, két évesen mondatok. Nem volt két éves, már tudta a színeket, két évesen tudta az abc-t, és a geometriai formákat, de olyat is, hogy trapéz, és paralelogramma. Imádott képes könyveket nézegetni, sokszor abból állta séta, hogy mentünk, leültünk, és könyvet lapozgattunk.
Bár beszéde beindult, sokat ismételgetett, rosszul ragozott. Akkor még szemünkbe nézett, bólogatott, nemet intett, még válaszolgatott is a maga módján. Három éves korában tűnt fel nagynénémnek, aki védőnő, hogy gond van, bár ő ritkábban látta a fiamat, csak három négy havonta. Azt mondta, az volt a döntő számára, hogy egy délután kifolyt valami a konyhában, és a ő felkiáltott, hogy te jó ég mi folyik itt. A gyerek egész nap ezt ismételgette, és gurult a nevetéstől. Mi már megszoktuk ezeket, de a nagynéném már akkor sejtette, hogy gond van.
Három és fél évesen a fiam magába zárkózott, nem jött olvasni, kártyázgatni, rajzoltatni. Semmi kedves játékába nem tudtuk bevonni. Órákat ült a szekrényben, nem válaszolt semmi kérdésünkre, nem mesélt semmi élményt. Akkor ijedtünk meg igazán, mikor az alig két éves húga többet tudott már mindenben, mint ő, többet beszélt, többet volt velünk. Akkor már nagynéném mondta pár hónapja, hogy autizmus ez, csak nem hittem el. Kérdeztem orvost, helyi védőnőt, de mindenki nyugtatott, hogy dehogy, hiszen beszél. Nyáron már anyósom jött az aspergerrel, hogy van ilyen válfaja az autizmusnak, mégiscsak menjünk valahová. Miután elhatároztuk, hogy lépünk, egy héten belül megkaptuk a diagnózist.
Utólag már tudom, hogy jelek voltak: nem bírta a mixer hangját, egy éven át minden reggel tejbegrízt vagy zabkását evett, ugrált magában, és a kezecskéit is furán tartotta, rettegett a kakastól, plafon ventilátoroktól, rituáléi voltak pl állandó kérdések a sétánál, kiborult, ha nem a megszokott úton mentünk haza, rossz ragozás, eltűnő szemkontaktus, és válaszok, nem kért semmit tőlem, csak ment és csinálta. Végén már arra sem válaszolt, hogy kérsz-e inni. Adtam neki, ha szomjas volt ivott, ha nem nem. Bizonyos ruhadarabokat sem bírt, egy időben plüss pizsamákban volt napközben, mert csak a puha melegítőket szerette, olyat meg nem lehetett kapni, csak cipzárost, azt nem bírta. Egy évig minden este ugyanabban a pizsamában aludt, ha valami történt az éjjel, ki kellett mosnom és megszárítani hajszárítóval, addig nem aludt. Rituálék az esti elalvásnál. Egy hónapon keresztül mindig csak ugyanazt az egy mesét nézhettük meg a tévében. Istenem de utáltam már azt a részt a Diegóból. Ja és mikor váltottunk, akkor megint egy hónapig ugyanaz.
Őt igazából már két évesen lehetett volna diagnosztizálni, csak ezeket akkor az ember betudja egy kis dackorszaknak, egy kis rugalmatlanságnak, makacsságnak, félénkségnek. Ha nem ő lett volna a családban az első gyerek, unoka, minden ágról, akkor már hamarabb láttuk volna, hogy gond van.
Jó ezeket leírni, ilyenkor látom, hogy mennyit haladtunk azóta.

Megkerestem a régi hsz-emet a korai tünetekről, kicsit kiegészítem:

- mozgásfejlődés a mászásig nagy könyv szerint ment (9 hónaposan), de az önálló járást csak 17 hónaposan kezdte - a gyógytornász, akihez elvittem 15 hónaposan kiröhögött, azt mondta, hogy a sok mászás jót tesz a gerincének, ne görcsöljek. na jó, tényleg szép a tartása
- a kommunikáció teljes hiánya 5 éves koráig, az a PECS-szel indult
- nem mutatott rá a dolgokra, nem kért semmit, inkább kiszolgálta magát. A magasan lévő tárgyakhoz sokszor létrát épített magának: kis asztalra szék, erre állt fel. Ha valamit akart, akkor odahúzott, lökdösött minket, de akkor sem mutatott a tárgyra, csak nézte azt, aztán minket.
Előfordult, hogy 3,5 évesen előkészítette a tojást, serpenyőt, ebből tudtuk, hogy éhes, rántottát kér.
- a hozzá intézett kéréseket láthatóan nem értette, az egyszerűbb utasításokat nem hajtotta végre
- TV függés, 1 éves korától folyamatosan TV-zne, még ma is, ha ép nem szabad a számítógép
- órákig elvolt egyedül, más gyerek vagy felnőtt társasága nélkül 8 hónapos korától. Bevallom, ez jól jött néha, amikor már két gyerek volt a családban
- simán elvolt idegenekkel, semmi félelmet nem mutatott
- TV nézés közben egyáltalán nem figyelt, ha beszéltünk hozzá, 4 hallásvizsgálaton voltunk. Sokszor még az enyhe érintést sem érzékelte és néha még ma is bele tud annyira mélyedni a tevékenységeibe, hogy szinte kiabálni kell neki, vagy kicsit megbökdösni a vállát
- enni csak akkor, ha reklám megy a TV-ben, de akkor bármit, akár hihetetlen mennyiségben is
- darabos ételt csak 3 évesen kezdett enni (kivéve a kézbe fogható ételek: kenyér, keksz, banán, stb.) Nem tudtam, hogy ez az AS-sel kapcsolatos nyelési túlérzékenység is lehet, ezért elég "erőszakosan", de két hét alatt átszoktunk a normál állagú ételekre. egyszerűen nem turmixoltam tovább. Sok hisztibe és hányásba került. Viszont ekkor csökkent le drasztikusan az általa elfogyasztott ételek száma. Turmixolva bármit megevett, ma max. 10 fél főétel, leginkább húsok, semmi gyümölcs, zöldség, főzelék.
- már másfél évesen úgy nézte a mese DVD-ket, hogy a feliratot fel kellett tenni a képernyőre. A Némó nyomában című mesét angol nyelven, magyar felirattal szerette a legjobban. Naponta 6x, Labolen, én is megutáltam
- ülve hintázás, páros lábon ugrálás - ezek a mai napig megvannak
-szemkontaktust felvette, de csak pár másodpercig tartotta, ma már jobban megy, de van, hogy csak kérésre néz ránk.
- gyerekekkel egyáltalán nem játszott, pedig volt kis barátnő, akivel minden nap találkoztunk, összejártunk
- nem a mi lakásunkban csak tőlünk fogadott el ételt (amikor egy éves korában egy napot anyuméknál volt, mert esküvőre voltunk hivatalosak, anyu reggel zokogva hívott, hogy siessünk, mert semmit sem evett, amióta otthagytuk. Inni azért ivott)
- éjszakai szobatisztaság nehezen alakult ki, 8 évesen vettük ki alóla a gumilepedőt. Addig 2-3 hetente volt egy baleset, pedig a probléma mentes éjszakákon felkelt és elment egyedül a mosdóba.
- 6 hónapos korától nagyon szerette a könyveket, újságokat, rengeteg baba kori képünk van, amin "olvas". ha olvastam neki, akkor az ujjamat mindig vezetnem kellett a szövegen, szerintem ez is közrejátszik abban, hogy 4 évesen már tudott olvasni.
- bedobálós, forma felismerős játékokkal 7 hónapos kórtól játszott, hiba nélkül

Rémesen sok tünet ez így leírva! Viszont nem voltak annyira súlyosak, hogy zavarta volna a mindennapjainkat. Védőnőnek, orvosnak hiába mondtam, az volt a válasz, hogy ez nem nagy gond. Ha második gyerekként születik egy NT után, akkor tuti sokkal hamarább fordulunk szakértőkhöz, talán már 2 éves korában.
Akkor voltunk igazán biztosak abban, hogy tényleg nagy a gond, amikor Z. 4 éves volt, a hugi kicsit több, mint 1,5 és láttuk, hogy a kicsi szinte mindenben előrébb van, pedig ekkor még ő sem beszélt. Ebben az időszakban merült fel az AS gyanúja.

Az én fiam a nagy kenyérszelő késsel próbálta nyeszetelni a kenyeret 3 évesen.
És ő is órákig elvolt. Nagyon durva volt tényleg, és utólag hihetetlen, hogy nem tűnt fel ez a rengeteg tünet. De nem akarom igazán ezzel emészteni magamat. Az orvos és a védőnőnk sem segített, engem nyugtatgattak. Ha nincs a nagynéném, még tuti elkallódtunk volna egy-két évet a rendszerben. Így könnyebb volt, hogy legalább tudtuk, merre induljunk.

Hihetetlen, mennyire hasonló tüneteink voltak, szinte összeollózhatnám a lényeget az előző hozzászólásaitokból..
Nálunk is időben megindult a beszéd, másfél évesen már rövid mondatokat is mondott. Rendkívül élénk, mozgékony gyerek volt már akkor is: sokat ugrált, szaladgált sokszor csak úgy céltalanul is, folyton pakolt, pár perc alatt képes volt szétszedni a lakást.
Neki is voltak különös képességei másfél-két évesen: másfél évesen kirakta a 25 db-os kirakót, két évesen minden betűt ismert, kb az összes létező színt tudta, pl sétáltunk, és ő azzal volt elfoglalva, hogy minden autó színét megneveze, stb. Formák neki is nagyon jól mentek egész kis kortól kezdve, de a trapéz, ellipszis, ilyenek is. Nagyon szerette a könyveket ő is, az első "olvasós" képen négy hónapos:)) Sokszor, amikor felkelt reggel, csak beadtuk neki a kiságyba az aktuális kedvenc könyvét, azt nézegette akár egy órán át is.
Először amúgy 15 hónapos volt, amikor gyanakodni kezdtem: akkor egy napot a nagyszülőknél töltött, és utána kezelhetetlen dührohamai lettek, de akkor csak három napig. Emlékszem, hogy sokkolt az egész, de akkor még megmagyaráztam magamnak valahogy, és abba kapaszkodtam, hogy de hát beszél, és olyan okos...
Kb ekkor kezdtem észlelni azt is, mennyire nem törődik a gyerekekkel, tudomást sem vett róluk, átnézett rajtuk (felnőtteken nem, csak a gyerekeken). De még ezt is valahogy kimagyaráztam, én is eléggé aszociális vagyok, gondoltam, ő is az lesz, persze nem örültem neki...
Aztán pontosan két éves volt, amikor megszületett a kistestvére..Nanog, én is azt éreztem, hogy eltört benne valami akkor, szörnyű volt. Olyan szomorú volt kb két-három hónapon át, hogy még most is összeszorul a szívem, ha erre gondolok. Volt, hogy napokon át csak aludt, de úgy képzeljétek el, hogy reggel f 11-kor kelt, aztán délután még lenyomott 4 óra alvást..Semmit nem akart, csak lézengett a lakásban, sétálni csak úgy ment, ha a párnáját és a takaróját is vihette. A kicsiről szinte tudomást sem vett.
Aztán ez a búskomorság lecsengett, és kezdődtek a dührohamok. Az a korszak kb 3 hónapig tartott, hát azt nem kívánom senkinek...Napi 2-3 volt minimum, és több, mint egy órán át tartottak, tehetetlenek voltunk olyankor. És mindentől, volt, hogy 2 napig nem tudtuk átöltöztetni, s egy hétig nem volt kint sem, mert egyszerűen nem tudtuk kivitelezni. Még akkor is azt mondta mindenki nekünk is, hogy testvérféltékenység és dackorszak együtt. De én akkor már biztos voltam benne, hogy nem csak erről van szó.
Volt egy kedves bébiszitterünk akkor, akinek már négy felnőtt gyereke van, s sok gyerekre vigyázott már amúgy is életében. Ő mondta egyedül, hogy itt biztosan van valami gond, ő még ilyet nem látott, pedig sok "hisztis" gyerekkel megbirkózott már.
Persze mi is a neurológián kezdtük, minden negatív volt, akkor látta kórházi gyp is, ő is dackorszaknak tulajdonította a tüneteket..
Később folytatom:)

Ez egy nagyon hasznos topik lesz majd!
Hogy én hogy vettem észre...Hát utólag visszagondolva megvoltak a korai jelek, pl kb 1.5 éves volt mikor leesett a hó, és indultunk szánkózni, de ahogy kiléptem vele és a hó az arcára esett, sikoltozni, sírni kezdett. Annyira ordított, hogy szó szerint menekültünk vele vissza a házba, közben a kezünkkel védtük az arcát.
kb 2 éves kora óta furi, neki a beszéde jól indult, mozgás fejlődésben sem volt gáz. De már babának sem volt az a típus aki szopi közben elalszik, hozzám bújik, ő kizárólag evésre használta, majd 2 kézzel eltolt magától, 6 hónaposan nem volt hajlandó többet szopizni.
2 évesen volt az a korszaka, hogy elkezdett nem enni, gyakorlatilag csak kakaót ivott, meg egyféle kaját evett meg hosszú hónapokig. Gyümölcsök közül csak az almát eszi meg a mai napig. Ekkor idegenektől egyáltalán nem félt, bárki hívta ment vele, nekem sosem fogta meg a kezem. Nem érzékelte a biztonságos távolságot, mindig elszaladt mellőlem, egyszerűen nem tudtam neki megtanítani, hogy meddig mehet el, és hogy fogja a kezem.
3 évesen oviba került, sokáig sírt, úgy sírt, mintha fizikai fájdalmat okozna neki az ovi. így ment ez egy hónapig legalább. Ekkor még nem volt szobatiszta, bekakilt, tartogatta, napi 5-6 koszos gatya volt, szerencsére megértőek voltak. Nem vett ott sem, nem ült az asztalnál, az asztal alatt bujkált, szőnyegen fetrengett, de aztán valahogy megtanították neki, hogy ott kell ülnie.
Kb ez ment 4 évesen is, tarkítva a dührohamokkal, keveset evett, bekakilt, kezdett rugalmatlan lenni, csak egyféle ruha, tavasszal a téli sapit nem veszi le, még 20-21 fokban is rajta van, nyáron a zoknit nem veszi le, mert nem, majd utána kínszenvedés rá visszaadni a hosszú cuccokat, évszak váltások nehezek. Szobát átrendezni nem lehet, ágyazás után 20 perceket pakolászik, mire minden oké lesz és a helyére kerül. Rémálmok, felsírások. Bepisil.még mindig. És néha teljesen bekakil. Itt már én mondogattam, hogy ez az lesz, de mindenki lehülyézett, majd kinövi, stb, nem engedték, hogy lépjek, hagytam magam meggyőzni.
kb 5 évesen, volt a legdurvább, nagy dührohamok, utcán életveszélyes volt , annyira elszaladt, csak nevetett és hátrált ki az útra,, mindenhol pisilt, még a főtéren is, bekakilt, szelektíven evett, nem ivott csak ha a kezébe nyomtam, de sosem kért inni magától, és a mai napig őt itatni kell.
Itt léptem, nevtan, pszichológus, majd pszichiátria, egyből AS dg-t kapott. Lépek mert a kicsim beteg és megébredt

G-nél egészen pici kora óta voltak apróbb tünetek, ami nem tetszett, pl keveset nézett a szemünkbe, alig gőgicsélt, nem értette a beszédet. Az emésztésével pedig nagyon sok gond volt csecsemő korától fogva.
Mégis a beszédfejlődés durva elmaradása volt a vezető tünet.
Másfél évesen kezdtem érezni, hogy itt baj lesz, amikor már néhány hónapja az összes hangadása egyfajta zárt szájas mormogásban zajlott, és ez stagnált hónapokon keresztül. Semmit sem mondott és láthatóan nem is értette, vagy figyelmen kívül hagyta a felnőtt kérését, de inkább a nem értést valószínűsítettem.
(G nagytestvére 1 évesen kimondta az első szavát és onnan nem volt megállás, ő hónapról hónapra fejlődött, egyre többet beszélt)
G játéka, tevékenykedése is nagyon céltalan volt, gyakorlatilag semmivel sem játszott 1,5-2 évesen, csak futkosott, a játékokat 1-2 másodpercre kezébe vette és eldobta, futott tovább. Mi 2 évesen kerültünk így szakemberhez, ekkor kezdődtek a fejlesztések, 3 éves kora előtt pár hónappal diagnózist kaptunk és a beszéd is csak célzott foglalkozással, a pecs-szel indult be pont 3 évesen.
Most 5 évesen én úgy látom, hogy a beszéd ilyen fokú elmaradása masszívan befolyásolja a gyerek értelmi fejlődését, bár ez már egy másik topik témája.

Mozgásfejlődése -nagymozgás- nagyjából rendben zajlott, 15 hónaposan járt.

Még egy számomra nagyon kellemetlen "tünet" volt a gyerek görcsös ragaszkodása hozzám. Ebben persze nehéz tisztán látni, mert ugye egy kisgyerek ragaszkodik az anyukájához, de ez a szint már abszolút túlzás volt. G nem engedett sehova, senki sem volt jó neki helyettem (egyetlen nagyi , de apa sem, senki), görcsös sírás következett ha én távoztam és onnantól még jó sokáig közel 3 éves koráig tartott ez.

kihagytam pár klasszik tünetet életkor nélkül:
bútorokból tornyot épített azon mászott fel magasra
mindent kinyitott, ablakból szedtem vissza párszor
echolált tavaly nyáron nagyon durván
pörgött akár fél óráig is megállás nélkül, elesett majd ujra kezdte
kortársak nem érdeklik, csakis a nála fiatalabb lányokkal barátkozik
egy időben erőszakosan barátkozott, ölelgetett mindenkit
nincs szemkontaktus, 2 évesen sem volt, most sem nagyon van
vannak , voltak olyan dolgai, hogy ovin kívül nem ismerte meg az ovis barátját
szmítógép, tévés függés, mesékre kattanás, 2 éves kora óta megvan
stb, stb stb

Amit én kihagytam, pedig ezzel szenvedtünk rendesen: rugalmatlanság az öltözködésben. Neki a téli dzsekihez hozzá tartozott a kesztyű. Vannak olyan napok, amikor még kell a meleg kabát, de a kesztyű abszolút túlzás, na, mi ilyenkor is kesztyűben jártunk, akár március közepén is.
Amilyen ruhába reggel oviba vittem, abban akart lenni egész nap. Nyáron, reggel 7-kor még kellett egy vékony pulcsi, ami du. kettőkor nagyon nem szükséges. Az ovónénik nem tudták leimádkozni róla, így a melegben sokszor nem engedték szaladgálni, játszani a napon, a fák alatt kellett ücsörögnie az árnyékban.
Ruhákat csak rendeltetés szerűen hordhatunk, ha a hosszú ujjú pólómat feltűröm a könyökömig ő tuti visszahúzogatja csuklómra. Most itt ül és rámszól a helyesírási hibáknál.
Menzás étel soha nem ment le a torkán, már az oviba is mi hordtuk be az otthonit. Ezt sajnos megelőzte egy év "közétkeztetés" helyett egyszerű éhezés, mert szó szerint semmit nem evett az oviban. Volt, hogy ez miatt de. elaludt az udvaron a fáradtságtól. Az otthoni ételektől, normális étkezéstől rengeteg viselkedés probléma megszűnt, aktívabb lett, valamennyire be tudták vonni a közös tevékenységekbe.
2 éves 3 hónapos volt, amikor a tesó született. Az első perctől nagyon érdekelte a baba, soha nem bántotta, ma is nagyon ragaszkodik hozzá, jó testvérek.
Bújós, korához képest talán túlságosan is, a fedetlen bőr tapintásának nem tud ellenállni, ez az ő korában már kicsit gázos. Nagyon szereti a kezünket, mindenki kezét fogdosni, ujjainkat tekergetni, szinte kitörni. Ezt pár hónapos kora óta csinálja.

Évszakos ruhaváltás nekünk is nehéz volt, négy évesen egy egész télen nem hordott sapkát. De ez már a diagnózis után volt, csak még nem tudtam technikákat, így nem volteszköz a kezemben. Meghagytuk hosszúra a haját...
Mikor a húga megszületett, ő is csak az alvókáival és cumival volt hajlandó közlekedni. Addig nem kellettek ezek, de utána kis batyuban mindenhová vinni kellett. Azt hiszem ő a sírást nem bírta. Legalábbis én ennek tulajdonítottam be, mert amúgy nem vette észre a húgát, egészen addig, amíg az el nem kezdett mászni, és bement a játékok közé. Na akkor észrevette, és sajnos nagyon sokat bántotta is. Elsősorban megharapta. Három éves korában nem tudtam megértetni vele, hogy ez nem helyes, tűrtünk, és próbáltunk figyelni rájuk. A harapást a lányom is megtanulta, így egymást harapdálták napi rendszerességgel. :O De túl vagyunk ezen is.

Tényleg nagyon hasznos topic!
Érdekes,hogy olvasva Titeket mennyire hasonló tünetekkel kezdődött az egész.
Én azért is fogadom nehezen az ASD-t, mert Ene picinek teljesen olyan volt, mint a nagyobb lányom.Egy éves korára elindult, kezét nyújtotta felénk, szerette, ha dajkáltuk. Mosolygott, gagyogott, figyelt mindenkire.Jól evett és szinte mindent. Jól aludt.Tényleg nem tudok semmi olyan dologra visszaemlékezni, ami másképp ment volna.
Zorka: engem lehülyéztek, mikor azt mondtam, hogy reccsent a gyerekben valami.15 hónappal utána még mindig pontosan emlékszem arra a pillanatra.
A mi tüneteink azóta:
- továbbra sem beszél. Echolálni szokott és van, hogy egész nap locsog a maga nyelvén, mi nem értjük.Előfordul, hogy ad valamit a kezünkbe, mondja:Tessék! Vagy nevén nevezi óvó nénit, szomszédot, ez ritka.Nagyon durvát csinált és rácsaptam picit a kezére: Bocsánat!-ez volt a válasz. Ezeket leszámítva nem mond semmit.
-a szemkontaktus hiánya, ami nagyon sokat javult az ovis 2órák óta. A semmihez képest-mert semmilyen sem volt- óriásit haladtunk.
-válogatós. De még mindig nem annyira, mint a nővére. A nagynak mai napig ipari mennyiségű karamellás tejet veszek(heti 10!-15! db)Gyakorlatilag ezen nőtt eddig.
Ene a tejbegrízen, Kinder Pinguin kívül semmilyen tejterméket nem eszik.Még a túró rudiról is lebontotta a csokit, a lényeget eldobja.Mai napig. Mit ne mondjak, okoz némi fejtörést a főzés! A tükörtojásnak már a gondolatától is forog a gyomrom, legalább fél éve reggel-este!De mostanában csak az elkészítés folyamata tetszik neki, bele sem kóstol!Semmilyen főzelék nem jöhet szóba! Húsleves- ha aznapi.Vajas kenyér- körbeeszi akkor is, ha levágom a héját.Kígyóuborka-minden mennyiségben! Emiatt ugye a kaki is nyuszis Oviban szinte mindent megeszik, amit adnak reggelire Körözött, májkrém stb.
-szobatisztaság.Jelzi a pisit, elkezd vetkőzni.De az is lehet, hogy csak beképzelem és én őrködöm efölött tudat alatt.A nagydolog: azt csak a padlóra. A szőnyeget feltekeri vagy kivonszolja a szobából.Még a nagy középszőnyeget is.Sokszor belelép és széthorja a házban. Volt, hogy a szétkente a lábával a konvektoron.
-állandó levetkőzés.Ez úgy 3 hónapja van. Volt,hogy a hóra szaladt ki így. Egyszer megszámoltam, 1 óra alatt 17szer öltöztettem föl. Képzeljétek el, ez egy nap alatt hány alkalom! Mindig mosolyog közben és lesütött szemmel huncutkodik.Sokszor rám jön a sírás sajnos. Oviban nem volt ilyen még.
-senkitől és semmitől nem félt. Emiatt több méhcsípésen is túl vagyunk. Bárkivel elmenne bárhová.Ez megrémít. Az Eleven Parkban voltunk decemberben.Néha úgy álltam(próbaként), hogy ne lásson. Föl sem vette.Pedig betegesen ragaszkodik hozzám.

Azért írom jelen időben, mert ezek a tünetek most is megvannak. De még folytatom, csak fölébredt 2 Manócsemegém és mindjárt ébresztik a harmadikat is.Indul a napom!

Nanong:
Sok dolog ismerős és sok javulni fog.
Nekem is az egyik legnagyobb problémám, hogy a fiam senkivel sem bizalmatlan, félelem, tartás nélkül közeledik a vadidegenekhez is. Kettősség is van, mint nálatok, mert mindezek ellenére ő nagyon fél attól, hogy valahol otthagyjuk, elveszik tőlünk. Mindig látó és halló távolságon belül marad idegen helyeken. Az Eleven parkban egy idő után biztosan jött-ment a játékok és emberek között, de mindig megbeszéltünk egy fix pontot, ahol megtalál (én meg látom őt ) Sajnos ebben a "félelmében" sem bízhatunk, mert időnként "bekattan" és elindul, ki a lakásból, pl. Lengyelországba. Szóval azért résen kell lennünk, mert a mai napig nem tudjuk mi váltja ki nála ezeket a nagy elindulásokat. Nagyon hátborzongató volt, amit Ene elcsatangolásáról írtál. Nekünk Vadasban azt mondták, hogy ha elmászkálós a gyerek, ha nem, az ajtókat mindig zárva KELL tartanunk. Nálunk így is van, de már ki tudja nyitni.
Van itt a fórumon egy anyuka, talán Tomger, akik szintén küzdöttek ezzel a vetkőzés problémával. Hátha ő tud tanácsot adni.

Nanog: Nem akarom elvinni a topicot, a másikban válaszolok. (autizmus mindennapok).

Nanog, én is a másik topikban válaszolok.

Szanya, nagyon jó a topik!


A tesóféltékenységhez írnék: nálunk 21 hónap van kb a két gyerek között, a nagyobbik az ASes ugye. 21 hónaposan még nem foglalkozott a tesó kérdéssel. És nálunk pontosan ez volt a gyanús (utólag...). Rámosolygott, ő találta ki az öcsi mai napig használt becenevét (mert nem tudott beszélni és nem tudta kimondani a nevét, csak megpróbálta, ebből lett becenét), minden úgy zajlott tovább, mintha haza sem érkezett volna a tesó. Egészen 24-25 hónapos koráig. Van egy barátnőm, akinek szintén ASes a nagyobbik gyereke és pontosan 2 év van a kisebb tesója és közte. Ez a barátnőm mondta többször,hogy vagy pár hónappal előbb jöhetett volna a tesó vagy 1 évvel később. Szóval, azt akarom mondani, hogy lehet ám, hogy nem a tesó "reccsentett" (ez nagyon tetszett ) a nagyobbik gyereken, hanem az autizmus ilyenkor kezd el látványossá válni. Pont 2 évesen történik sok idegrendszeri változás, azok szokták kihozni ezeket a változásokat, rosszabbodásokat. Ami nálunk is bekövetkezett, de ennek semmi köze nem volt nálunk a tesóhoz.

Kimni: nálunk 27 hónap van a gyerekek között. Én is leírtam, hogy nagyon jó tesók, soha semmiféle "nem veszek rólad tudomást" jellegű dolog nem volt, nem is bántotta soha Z. a kis tesóját.

Szerintem ez nálunk jel volt, hogy nem hogy nem vett a tesóról tudomást, de még csak féltékeny sem volt rá. Nem jött, hogy akkor őt is vegyem fel, vagy simogassam meg. Észre sem vette, hogy van valaki más is a családban. A harapások sem féltékenységből voltak, egyszerűen zavarta a tesó, és nem volt más módszere, hogyan küldhetné el onnan.

Labolen: én meg szinte mindig úgy szoptattam G.-t, hogy Z. is az ölembe feküdt, ült és a tesó lábfejét simogatta.

Champ: ez a normális, a két kicsimmel már jobban látom.