Autizmus mindennapok

Manka. kísértetiesen akart lenni

Tomger, ne csak a fórumra csábítsd ide azt az anyukát, hanem írjon a blogba is, mert abból irtó sokat lehet tanulni! Tudom, nagy meló megírni egy ilyen cikket, de azért próbáld megkérni légyszi.

agiviki:

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.


Domesz:

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Nyaralás, valóban nagyon szerencsés ember vagyok, a férjem családjának volt egy Duna parti telke, amire a válság előtt felhúztunk egy kis házikót. Mi ott nyaralunk amikor tehetjük, a gyerekek ismerik már és szeretik, kirándulunk erre-arra, biciklizünk, strandolunk. És mimit is ismerik már ott, kicsi a falu, megszoktak minket, talán meg is szerettek Még Debrecenbe szoktunk pár napra menni, barátokhoz, ott is minden ismerős Miminek, nincs amin kiakadjon. Minden évben egyre jobban érezzük magunkat. Persze nagyon szeret hazajönni Felvetődött más nyaralási lehetőség, Balaton esetleg tengerpart, nem merem még kipróbálni

Domesz, hát igen, az NT tesókra is gondolni kell, sőt! Mi is megyünk külön programokra, mert máshogy nem megy. NT tesó 4-5 órát is elbolyong az állatkertbe, szeret moziba menni, cirkuszba, amit szeretnénk megadni neki.

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.


Nyaralásról: mi sajnos nem tudunk minden évben menni, két éve voltunk először négyesben. Balaton, rossz időt fogtunk ki, szóval kicsit félre csúszott... Z.-t soha nem tévesztjük pár percnél többre szem elől, itt a nyaraláson is "eltűnt": keresztül folyt egy kis patak a telken és ő nem szólt, hogy oda lemegy. Kissé megijedtünk. Sajnos most is az a legnagyobb gond vele, hogy ha elindul, nem szól, hogy hová. Tudom, hogy zárt a strand, a vízbe tuti nem megy egyedül, mert hideg neki, de nem biztos, hogy visszatalál, és akkor megijedhet. Most próbálom nekik megtanítani a telefonszámainkat.
Tavaly mentünk először horgászos nyaralásra. Jó volt, úgy tűnhetett nem aggódom érte, mert tejesen lekötötte a TV 150 csatornája, úgy kellett kicsalogatni a stégre. Pedig elsőre a frász jött rám, mert 25-30 nm-es stég, maga a ház is ugye a vízen és nincs korlát. Az volt a rémálmom, hogy beleesnek a vízbe. Nem akartam, hogy egész nap karúszóban legyenek, ezért végig figyelni, na az húzós volt. Itthon éreztem igazán, hogy ez a félelmem mennyire kitöltötte azt a pár napot, mert itthon tudtam jót aludni. Már ismerős helyre megyünk, így biztos kevésbé lesz stresszess, mint legutóbb. Ettől függetlenül szerintem ránézésre nem különbözünk a többi családtól, aki két ilyen idős gyerekkel nyaral. Talán annyiban, hogy a lányom egyedül képes azt a hangorkánt folyamatosan kiadni magából, amit máshol egy ovis csoport! :laugh: Ehhez a fél szemem mindig rajta dologhoz már hozzászoktam. Labolenéknél is egyfolytában rohangáltam megnézni, nem szed-e szét valamit, mindig csak pár perceket beszélgettem egyfolytában a többi szülővel.

Champ, szerintem az adottságainktól is függ sokminden, pl rajtad annyira látszik, hogy alapvetően egy laza, nyugodt csaj vagy Én pl nagyon felvettem a munkahelyi stresszt. Aki 4 órás munkára vágyik: én itthon csináltam 2 évig napi 4 órában, kötetlen munkaidőben (akár hétfő-kedden ledolgoztam a 20 órát, úgy is jó volt, mindegy volt) programoztam, van-e ennél eszményibb egy anyukának?? A stresszt 4 órában is tudja úgy kapni az ember, hogy ne bírja, higgyétek el nekem... Sőt, a 4 órás munka mivolta okozta a legtöbb gondot és, amit a 8 órás munkával át lehet élni (a sikerélmény, hogy fontos vagy, hogy elvégzed a neked szabott feladatokat), azt egy 8 órás munka 4 órássá "butításával" nem lehet, tehát pont az maradt el, amiért az ember dolgozni vágyna. (a pénzről most ne beszéljünk, itt most nem az volt a téma, azért nyilván megérte). Hát, nyilván minden szakma más, de az ilyen alkotó szakmákban ez biztosan így van, azaz egy csapatmunkában így van ez, ahol mindenki más 8 órás. Kivették a csapattársaim a kezem alól a munkáimat, hogy gyorsabban haladjunk, mert tudták, hogy én már este úgysem vagyok és nem csinálom meg, ha délután 3kor még nincs kész - na ez még egy jó kis önbizalomvesztést is okozott.
Nekem sajnos, nagyon nagyon sajnos (mert nagyon jól kerestem) egy lelki gyötrelem volt a munka. Pedig, amiről írtok, nekem is iszonyúan hiányzik!!! De az én szakmámban ez a 4 órás, nyugis, anyukáknak való munka nem létezik. Irigykedem Mankára és Champre, ezt már sokszor írtam Jó szakmát választottatok

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Domesz, ti nem próbáltátok a fecskeszolgálatot?


Sephora, akartam neked írni, hogy én tavaly töltöttem el a kisebbel pár napot a nyaralóban és kb ugyanazt mondtam, mint most nálatok Apa a kisebbel való nyaralás után. Egyszerűen mindent meg a maga útján, úgy, ahogy kellett. Én azt szoktam mondani, hogy az NTvel minden olyan gördülékenyen megy (már, ha egyedül van, mert, ha ketten vannak, akkor nyilván nem, de nálunk ez most amúgy is nagy gond). Az NTvel tudok csak úgy, ösztönből lenni. Nem igényel igazán plusz energiát (persze, igényel, mert kisgyerek, de hatalmas a különbség a két energiaigénylés között, amit az NT igényel és amit az ASes fiam), amin meg gondolkodni kell, az is valahogy olyan természetes módon megy. Tudunk spontán dolgokat csinálni minden egyéb rákészülés vagy külön erőltetett gondolkodás nélkül (mint pl, hogy hogy kéne beadagolnom a kiötlött spontán programot és hogyan fogom majd leállítani, ha valahol jól érzi magát és indulni kell, vagy nem úgy alakul, ahogyan ő elképzelte). A legszembetűnőbb nekem az volt tavaly, hogy elmentem B-vel a játszótérre és azon görcsöltem végig, mit fogok mondani neki, amikor indulunk haza, hogy jön majd haza. Már vettem elő a telefonomat (időzítő), mikor rájöttem, hogy most nem kell. A gyerek simán hazajött. Én csak álltam a játszó kapujában és néztem bambán, komolyan, első körben azt hittem, hogy csak hülyít a gyerek, kimegy a kapun és majd hirtelen visszarohan vagy rám röhög és csinál valami rosszaságot direkt nekem, mert megbosszulja, hogy kijöttünk, midnen átfutott az agyamon, csak az nem, hogy a gyerek seperc alatt alkalmazkodott a helyzethez és minden egyéb előre jelzett szólás nélkül hazajött velem. Pedig maradt volna és még mondta is, hogy kár, hogy menni kell. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy MOST elengedhetem végre magam. És onnantól tényleg leengedtem picit, azt hiszem, akkor tényleg tudtam egy picikét pihenni. Sephora, remélem, te is megtapasztalod ezt majd, mert ezek kellenek időnként, Ez a kikapcsolás. Idén még nekem nem volt meg, de igyekszem megoldani, mert a vicces, hogy ez elsősorban a kisebbemnek kell - de nekem is.

Szanya: hol van a blog?


Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Domesz: nyavalyogj nyugodtan, erre is való ez a fórum! :laugh:

Nekem pont ma este mondták a srácok a játszón, hogy ők már lejönnének egyedül. Mondtam, hogy ok, akkor én most itt hagyom őket.A lányom örült, Z. rögtön nyafogni kezdett. Az elkerített játszótér mellett van egy nagy aszfaltozott bicikli pálya, ami régen tenisz pálya volt és így a játszóval közös oldalán van egy kb 3-4 méter magas, 20 m hosszú beton fal (az egyszemélyes teniszezéshez). Kimentem a játszóról és a fal mögül leskelődtem. Z. rögtön azt kérdezte, hogy hány óráig maradhatnak, mikorra kell hazamenni. Szóval ezt is tudja! :ohmy: Pedig soha szóba sem került még. Asszem kell neki egy óra...
G. szépen pesztrálta a bátyját, még a csúszda végéhez is oda állt, hogy majd elkapja. Nagyon vihogtam, így észrevettek és utánam jöttek. Kár, mert abban a pár percben tök jól elvoltak egyedül, más ép nem volt lent. Azt hiszem, hogy ha együtt engedném le őket, akkor nem lenne gond, de ehhez még nem vagyok elég bátor.

Tomger, a címlapon, ahol eddig! (A Meséld el...) (Chrome-ban, vagy Exploreren nézd, mert Mozillán szétesik az egész.)

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.


Champ, ne is. Lehet, hogy arrafelé ritkább a perverz, de ne kockáztass.

Kimni:
A találkozó után ki kellett engesztelnem G.-t, mert oda csak Z.-t vittem. Így csajos délutánt tartottunk, elmentünk egy Müllerbe vásárolni. Simán ott lehetett hagyni a játék részlegen, míg én összeszedtem egy-két dolgot. Meg tudtam bízni feladatokkal is: ő kereste meg a szempilla spirálomat - megtalálta! :ohmy: egy Müllerben! :ohmy: Igazi NŐ! De ő keresett a papagájoknak is eledelt.
Vissza kellett mennem, mert a kocsiban maradt a lista, nem paráztam, hogy ha megkérem, maradjon a pénztárnál, akkor nem jön ki az utcára, nem pakolja a 20 rongyos parfümöket, egyszerűen csak teszi, amit kérek tőle. Igen, lehet így aktívan pihenni! :laugh:

Champ. cukik lehettek a játszón De én sem hagynám őket még egyedül lent, tuti képesek lennének rá, de nem azért, hanem, amit Szanya is írt,...

Jaja, így lehet igazán pihenni, aktívan, egy NTvel

Szanya: te született pesti vagy, ugye? :laugh: Én pont nem a perverzektől félek, mi ilyen szempontból jó helyen lakunk. Nekem az a parám, hogy azt az 50 m-t sem tudja biztonságban legyalogolni a játszótól a házunkig és elüti valami. Láttad, kizárólag lehajtott fejjel közlekedik. Mondjuk legalább mindig a járdán, füvön, azt nagyon megtanulta.

Champ, jött ide idén vidékről egy család, N.dal egyidős kislánnyal és simán leenegdték egyedül a játszóra. 1 hét után szóltak neki a szülők úgy közösségileg, hogy ilyet itt nem szabad csinálni, ne engedje le többet egyedül... Pedig mi nagyon normális környéken lakunk. Hát, hatalmas különbség lehet ebben pest és vidék között!

Igen, de ne hidd, hogy a perverzek a 4-6-oson laknak.
Ha együtt mennének, biztos vigyázna G., de fenntartom, hogy nem szabad őket egyedül elengedni. Horror sztorikat tudnék mesélni. (De inkább nem.)

Mi egy zsákutcában lakunk, 10 db 8-12 lakásos társasház van. Ide eleve csak az jár, aki itt lakik. Ha idegen jön, az feltűnő. Van legalább 15-20 gyerek 0-14,15 kor körül. Van a lányommal egyidős kisfiú, akit a tesóival, szomszéd gyerekekkel leengednek. Sok a nyugdíjas, ők mindig kint ülnek a házak előtt. Nem szarkeverő pletykafészkek, hanem olyanok, akik mindenkit név szerint ismernek, ha megyünk feléjük mindig van egy-két kedves szavuk: mi újság, hogy telik a szünet, milyen a suli, ilyesmik. Az összes gyereket név szerint ismerik, figyelnek, nem csak a saját unokáikra, mindenkire.
Anyumék egy sokkal nagyobb lakótelepen laknak, ott már nem így működnek a mindennapok...

Persze, eszembe sem jut egyedül leengedni őket, max így, hogy kijövök a játszóról. Már csak azért sem, mert ma is ment a hülyülés a csúszdán, aminek az lett a vége, hogy Z. klasszul elharapta az alsó ajkát. Ömlött a vér két nagy sebből. Hazajönni nem akart, de azt azonnal levette, hogy így most nem fog tudni cumizni. Kérdezte, hány nap alatt gyógyul meg. Szerintetek van esély, hogy 2-3 nap alatt lemond egy 8 éves szokásáról?

Tényleg jobbak a környék adottságai az átlagnál, ez igaz!

Hát, én nem nagyon reménykednék benne... de hátha.

Most is folyamatosan indul a hüvelykujja a szája felé, aztán, mikor hozzáér, akkor gyorsan leengedi a karját. Álmában tuti összehozza a cumizást.