Autizmussal élő gyermekek és tanulók inkluzív nevelésének-oktatásának alapjai
A 30 órás akkreditált tanfolyamot az autizmussal élő gyermekpopuláció ellátásában résztvevő, valamilyen pedagógiai, pszichológiai diplomával rendelkező kollégáknak terveztük. A képzés – az alapozó tanfolyamhoz hasonló elméleti háttéren túl – főként az integráltan nevelődő gyermekekre koncentrál.
A képzés célja, hogy a hallgatók korszerű jogi és szakmai ismeretekre tegyenek szert az autizmussal élő gyermekek, tanulók speciális oktatási-nevelési szükségleteivel kapcsolatban. A továbbképzés során ismerjék meg és előzetes tapasztalataikba integrálva alkalmazzák a sikeres integrációhoz, inklúzióhoz szükséges sérülés-specifikus mérési és tanítási stratégiákat. Fontos, hogy az autizmussal diagnosztizált gyermekek számának növekedésével párhuzamosan a szakemberek is rendelkezzenek sérülés-specifikus elméleti ismeretekkel és gyakorlati stratégiákkal.
Különösen ajánlható a kurzus többségi intézményben dolgozók számára, de hasznos lehet a gyógypedagógia intézményrendszerében dolgozó, de a szakterületen kevéssé tájékozott kollégák számára is.
A hallgatók megismerik az autizmus spektrum zavar fogalmát és a fejlődési zavarral kapcsolatos alapvető, korszerű tudományos tényeket. A gyakorlatközpontú képzés során a hallgatók saját élményű tapasztalatot szereznek az autizmussal élő gyermekek sajátos kognitív stílusáról, kommunikációs és társas nehézségeiről, speciális szükségleteiről. A hallgatók megismerik és előzetes tapasztalataikba integrálják azokat a pedagógiai stratégiákat, amelyek a sikeres integrációhoz, inklúzióhoz szükségesek. A kurzus ismereteket nyújt a hazai és nemzetközi jogi és intézményes háttérről. Felkészíti a hallgatókat arra, hogy ismereteik és problémaérzékeny szemléletmódjuk birtokában szakszerűen működjenek együtt különböző partnerekkel.
Időpont: 2021.09.27-10.01. online oktatás
Díj, jelentkezés: https://www.autizmus.hu/inkluziv-tanfolyam
Autizmussal élő gyermekek szociális és kommunikációs készségeinek fejlesztése
A 30 órás akkreditált tanfolyamot az autizmussal élő gyermekpopuláció ellátásában résztvevő, valamilyen pedagógiai, pszichológiai diplomával rendelkező kollégáknak terveztük, akik már vettek részt speciális alapképzésen. Az alapozó vagy az inkluzív tanfolyam elvégzése után javasolt a részvétel.
A képzés célja, hogy a hallatók új, naprakész információkat szerezzenek az autizmussal kapcsolatos tudományos kutatások eredményéről, amelyek a gyakorlati beavatkozás irányát meghatározzák. A tanfolyam tartalmazza a legelterjedtebb autizmus-specifikus beavatkozások ismertetését és összehasonlítását. További cél, hogy a hallgatók ismereteket szerezzenek az autizmussal élő gyermekek szociális és kommunikációs képességek pedagógiai felmérése, valamint a tervezés és a tanítási módszerek területén.
A hallgató ismereteket szerez az autizmus elméleti hátteréről, a legfrissebb tudományos kutatások eredményeiről, a legfrissebb szakirodalmak elérhetőségéről, a különféle autizmus-specifikus módszerekről, ezek alapjairól és hatásairól. A résztvevő kompetenciát szerez a kommunikációs, szociális készségek egyénre szabott pedagógiai felmérésére, egyéni fejlesztési terv készítése és kivitelezése területén. A tanfolyamot végzett hallgató képes lesz megfelelő dokumentáció készítésére az egyéni felmérésről és tervezésről, valamit egyénre szabott autizmus-specifikus fejlesztő eszközöket tud készíteni a kommunikáció és szociális fejlesztés elősegítése érdekében.
Időpont: 2021.10.18-10.22. online oktatás
Díj, jelentkezés: https://www.autizmus.hu/halado-tanfolyam
Forrás: Autizmus Alapítvány