Kedves Szülők, kedves Gyerekek,
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar az elmúlt időszakban olyan egyedi koncertformát dolgozott ki a Cseperedő Alapítvány együttműködésével, amelyben az autizmussal élő gyerekek és családtagjaik is jól, és ami talán ennél is fontosabb: biztonságban érezhetik magukat.
Autizmusbarát Kakaókoncertjeink előtt segédanyagokat küldünk a családoknak, hogy fel tudjanak készülni a rájuk váró vizuális- és hanghatásokra – így kerülve el, hogy a gyerekeknek bármilyen váratlan dologgal kelljen szembesülniük a koncert során. Amikor belépnek a zenekar próbatermébe, már ismerhetik a zenészek arcát és a felvonuló hangszereket is. A hangversenyek idejére szintén több fogódzóval készülünk: mesés magyarázatok és színes vizuális eszközök segítik a kicsiket a darabok követésében.
A következő koncertünk 2016. február 7-én (vasárnap) 12 órakor lesz a Budapesti Fesztiválzenekar próbatermében (III. kerület, Selmeci utca 14-16.).
A jegyek 2500 forintba kerülnek, melyeket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen igényelhetnek Bagi Orsolyánál.
Kérjük, jegyigényüket jelezzék legkésőbb 2016. január 8-ig (péntek).
Az autizmusról és arról, mennyiben más egy autista kisgyerek számára egy koncertélmény, a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány honlapján tájékozódhatnak.
Itt pedig egy képes beszámolót találnak az előző alkalomról:
Várjuk Önöket nagy szeretettel,
Budapesti Fesztiválzenekar