LOGIN
Regisztráció
Avatar
Nincs még fiókja?

Regisztrációjával hozzáfér a letölthető feladatokhoz, vizuális eszközökhöz és hozzászólhat a fórumhoz is, amennyiben elfogadja az Adatkezelési szabályzatot.

Elfelejtettem a jelszavam - Elfelejtettem a felhasználónevet

Felhasználó
Jelszó

Értelmi sérült és autizmussal élő személyek foglalkoztatása gyorséttermi láncnál

A Salva Vita Alapítvány és a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. 2010. augusztus 31-vel kezdte meg a két évig tartó projekt megvalósítását az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 2.4.2. B-09/2-KMR „Hátrányos helyzetűeket foglalkoztató szervezetek fejlesztése - Befogadó munkahelyi gyakorlatok támogatása” című pályázati konstrukció keretében.

A projektet a Salva Vita Alapítvány a Támogatott Foglalkoztatás és Munkahelyi Gyakorlat szolgáltatások komplex módszertanait felhasználva hajtja végre, a McDonald’s Kft. pedig mint konzorciumi partner vesz részt a megvalósításban.

A projekt 20 értelmi sérült, illetve autista személyt von be Támogatott Foglalkoztatásba, közülük 16 főt helyez munkába a McDonald’s Kft. éttermeiben, ezzel növelve a befogadó munkahelyek számát és a tartós foglalkoztatást, integrációt biztosítva a célcsoport számára.

A projekt egyrészről az értelmi sérült és autista személyek társadalmi beilleszkedését, integrált foglalkoztatását támogatja, másrészről a munkáltatói befogadó szemléletmódot alakítja. Azzal, hogy a projektben egy gyorsétterem-láncot képviselő multinacionális vállalat a befogadó munkahely, a hosszú távú együttműködést, ill. a befogadó munkahely modell országos elterjesztését is megalapozza a projekt, példát mutatva más munkáltatók számára.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Forrás: http://mcdonalds.hu/HRWizard/TAMOP.aspx

 

A megvalósítás:

A „Helyükre kerülnek a hiányzó láncszemek” projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a TÁMOP 2.4.2. B-09/2. pályázati konstrukció keretében.

A projekt keretében jelenleg már 15 értelmi sérült és autizmussal élő ügyfelünk dolgozik a McDonald’s budapesti és Budapest környéki éttermeiben.
Az elmúlt hónapokban kérdőívek segítségével mértük fel, hogy ügyfeleink és a munkáltatók mennyire elégedettek a projekt megvalósításával.

Az eredmények nagyon pozitívak lettek:

a McDonald’s étteremvezetői nagymértékben elégedettek ügyfeleink felkészültségével, munkájuk minőségével, a hiányzások mennyiségével és a munkahelyi közösségbe való beilleszkedésükkel is;
ügyfeleink, a munkavállalók teljes mértékben elégedettek az Alapítvány szolgáltatásaival és az arról adott tájékoztatással, úgy érzik, hogy a megfelelő munkahelyet találtuk meg számukra, és örülnek, hogy ott dolgozhatnak.
A projekt keretében havonta egy alkalommal Dolgozói Klubon találkoznak a McDonald’s-ban dolgozó ügyfelek. Itt a mentorok támogatásával játékos feladatokon keresztül lehetőség van a tapasztalatok és sikerek megosztására, az esetleges nehézségek megbeszélésére, megoldási stratégiák közös kidolgozására. A Klubhoz a McDonald’s biztosítja a helyszínt.

A „Helyükre kerülnek a hiányzó láncszemek” projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a TÁMOP 2.4.2. B-09/2. pályázati konstrukció keretében.

Forrás: www.salvavita.hu/