LOGIN
Regisztráció
Avatar
Nincs még fiókja?

Regisztrációjával hozzáfér a letölthető feladatokhoz, vizuális eszközökhöz és hozzászólhat a fórumhoz is, amennyiben elfogadja az Adatkezelési szabályzatot.

Elfelejtettem a jelszavam - Elfelejtettem a felhasználónevet

Felhasználó
Jelszó

Egy tech cég álma lehet egy olyan munkavállaló, akit a matematikai képességei az adatelemzés mesterévé tesznek, és a szoftverfejlesztésben is kiemelkedően tud teljesíteni. Azonban „John”-nak két évig mégsem volt állása, mert egyéb tekintetben is más, mint a többiek. Nehezen tart szemkontaktust, és ha laza a cipőfűzője, nem tud koncentrálni. Autista. Ugyanakkor ha a „furcsaságait” egy munkáltató tolerálni tudja, akkor rendkívül hatékonyan tud dolgozni, és olyan feladatokat is meg tud oldani, amit a többi kollégája nem. A neurológiai másság előnyeire és az így szerezhető versenyelőnyre hívja fel a figyelmet a Harvard Business Review cikke.
 
Ahhoz, hogy az említett John állást kapjon egy olyan cégre volt szükség, amely alternatív módon közelítette meg a tehetségek megtalálását, előtte nem tudott túljutni a kiválasztási folyamatokon. Pedig, aki elkezdte foglalkoztatni jól járt vele, mert nagyon keményen dolgozik, szünetet sem tart. Az Egyesült Államokban a fiúk közül 42-ből egy él autizmussal, a lányoknál 189-ből egy az arány. Kutatások igazolják, hogy az autizmuson kívül a diszlexiások, a figyelemzavarral küzdők és egyéb más neurológiai tüneteket mutató egyének közül sokan rendelkeznek különleges képességekkel elsősorban matematikai téren, de gyakran kiemelkedően teljesítenek a mintázatok felismerésében is, és emlékezetük is különleges. Az érintettek körében jelentős a munkanélküliség, körülbelül 80%-os (ebbe persze beleesnek a különösen súlyos esetek is, akiket nem lehet a „neurológiai sokszínűség programokba bevonni), annak ellenére, hogy sokaknak nem egy, hanem akár két diplomája is van és kimagasló eredményekkel végeztek a felsőoktatásban.
 
Hatékony különcök 
 
A különleges képességek gyakran különc viselkedési formákkal járnak együtt, amelyeket a munkatársaknak tolerálniuk kell, az érintetteknek pedig segíteni kell a beilleszkedést. Ehhez persze az kell, hogy egy cég felismerje, hogy nagyobb haszna származik a foglalkoztatásból, mint amekkora befektetést igényel a külön figyelem. Nagy cégek kezdtek ennek érdekében a HR folyamatok felülvizsgálatába, így például az SAP, a Hewlett-Packard, a Microsoft és az EY is. Ahol már néhány éve fut a program - bár sok helyen még gyerekcipőben jár - már komoly eredményekről tudnak beszámolni, amelyek nem csak a cégmárkára hatnak pozitívan, írja a Harvard Business Review. A hatékonyság, az innováció, a dolgozói elkötelezettség is egyaránt nőtt. A neurológiai sokféleség következtében a másként „bekötött” emberek más nézőpontot hoznak a szervezetbe, amely értékkel bírhat. 
 
A HR Portal (Barna Eszter) cikkének folytatásához kattints ide: HR Portal