Mi nagyon nehezen találtunk iskolát a fiam számára. Sok álmatlan éjszaka volt, normál suli legyen vagy autistacsoport, esetleg magántanuló? Az én fiam egy ép értelmű autista gyermek, akinek a beszéd és a beszéd értése a legnagyobb nehézsége.
Az óvodában a gyógypedagógus, aki a fiam mellett volt, jól ismerte a gyereket. Az ő véleménye az volt, hogy egy kis létszámú osztályt kell találni neki, normál suli és a magántanulói státusz szóba sem jöhet. Ennek ellenére elmentünk beiratkozni a körzeti iskolába, lányom is ide járt, így már ismertek minket. Tudták, hogy fiam folyamatos fejlesztésben részesül, mivel ez egy kisváros, ha ide nem veszik fel, marad a napi ingázás a 40 km-re lévő fővárosba, ami megterhelő napi szinten. Bíztam az emberségben és hogy valami megoldást találunk. ”Természetesen” ledöbbentek és elutasítottak. Ezek után a polgármesterhez mentünk. Nagyon megértő és kedves volt, ígérte, hogy találunk valami megoldást. A terv az volt, hogy egy normál általános iskolában létrehoznak egy kiscsoportot. Mivel nem volt több szülőtárs, aki nem csak szóban, hanem tettekkel is az ügy mellé állt volna, ezért nem sikerült a tervből megvalósítani semmit.
A tanulási képességeket vizsgáló szakértői bizottság egyszerűen elintézte a dolgot, mert nem az érintettség súlyosságát nézték, hanem telefonon érdeklődtek, ki veszi fel a gyereket, hol van még hely. Kijelöltek egy szegregált autista csoportot. Álmatlan éjszakák következtek, mivel fiam jó képességű, nem erősen érintett autizmusban, jött a sok kérdés. Nyomasztott a döntés súlya, hiszen egyedül kellett ezen a fontos kérdésen rágódnom majd dönteni.
A következő lépés az internet volt. Olvasgattam az iskolák ismertetőit, ami megtetszett, gyorsan fel is hívtam telefonon. Gyakorlatilag mindenki elutasított. Megfogalmazódott bennem, hogy elvégzem a gyógypedagógiai asszisztensi iskolát, hogy tudjam segíteni a gyerekemet. Ezek után ismerősöket és érintett szülőket kerestem meg, kértem mondjanak iskolákat, hol fogadnak autistákat. Szerencsémre az egyik szülőtársunk tudott egy akkor induló, ép értelmű autistáknak indított csoportról (egy EGYMI-ben). Telefonáltunk, és sikerült egy találkozót megbeszélni az igazgatónővel. A fiamat felvették.
Nagyon szimpatikus volt a pedagógusok hozzáállása és elkötelezettsége. Még a nyáron elkezdtük a munkát. Megbeszéltük, hogy a fiammal a nyár folyamán bemegyünk az iskolába, végigjárjuk, ne legyen ismeretlen a környezet, lefotóztam mindent és mindenkit, egy „Iskola váró” Én könyvet készítettem neki. A pedagógusok eljöttek hozzánk vidékre család látogatásra, így megtudtam mutatni nekik, mennyi vizuális eszközt használunk a fiammal és látták, milyen jól működik. Kitöltöttem egy több oldalas fejlődési naplót, ami a jelen állapotot mutatta és havonta volt benne az utánkövetésre rovat. Szakmailag kitűnő és megnyugtató volt nekem, mint szülőnek, mennyire oda figyeltek a részletekre. Augusztus utolsó hetében szintén belátogattunk az iskolába, a fiam ekkor már ismerős helyre érkezett, nagyon felszabadult volt. Az osztályfőnökkel kiválasztotta a padját, székét, szekrényét, dobozát, mindent lefotóztam vele együtt. Boldogan várta az iskolakezdést, otthon lapozgatta az Iskolavárót. Interneten nézegettük az iskola honlapját, a fotókat az iskolai ünnepekről, programokról. Én pedig készítettem neki az iskolai napirendi kártyákat, szabályoldalakat, folyamatábrákat, iskolai naptárt, ami a hetirendjét tartalmazta. Minden ceruzájába beírtam a nevét és minden ruhájába, cipőjébe. Ő választott magának iskolatáskát, tolltartót, tornazsákot és uzsonnás dobozt.
Szerencsénk volt, simán indult az évkezdés.
Pontokba szedve vázlatosan írtam a fiamhoz egy „használati utasítást”, ezt érdemes megírni, persze röviden, hogy átlátható legyen a pedagógusnak is. Azt viszont fontos tudni a szülőnek, hogy csoportban másképp viselkedik minden gyermek, más a reakciója sok esetben, mint otthon. A pedagógus jó esetben asszisztenssel van, 5-10 gyerekkel, nem csak a mi gyerekünkre kell figyelnie vagy épp segítenie. Mire „megtanulják” az összes gyereket, eltelik egy fél év, ezért minden szülőnek illik türelmesnek lenni. Ha valamit nem értettem, vagy szerettem volna megtudni, hogyan halad a fiam az iskolában, időpontot kértem, minden fogadóórára és szülőértekezletre elmentem. Otthon mindig felírtam mit is szeretnék kérdezni, ezért soha nem maradt ki semmi fontos és lényeges. Egy dolgot megtanultam: nem lehet 5 percben megbeszélni fontos kérdéseket a folyosón, miközben a gyerekek nyüzsögnek és beszélnek hozzánk. Sok félreértésem adódott az ilyen helyzetekből, mert nem volt idő kifejteni és átbeszélni egy-egy adott negatív élményt vagy szituációt. A naplózás sokat segített ezen a téren is, hiszen a naplóból tudtam mi történt és rajzosan meg tudtam értetni a gyerekkel mi helyes és mi nem, mi az elfogadott viselkedés és mi nem. Jó tanács szülőknek, működjünk együtt a pedagógussal, ne sértésnek vegyük, ami a naplóban szerepel, ne hárítsunk – Az én gyerekem soha ilyet nem tenne! Gondoljuk végig, beszéljük át, hogy mi történt és találjunk rá megfelelő megoldást. A viselkedésprobléma megelőzése a fontos. Az eredendő ellentét abból is adódik, hogy az iskola önállóságra, önellátásra, az életre próbálja tanítani a gyereket, a szülő pedig érthető okokból mindentől óvja és félti a gyermeket. Más a szülő elvárása és szempontrendszere és más az iskoláé. Ezeket a kérdéseket időben tisztázni kell, hogy ne mérgesedjen el a helyzet és ne akadjon el az együttműködés a gyermek érdekében. A naplót hétvégén én rajzoltam és írtam, hogy segítsem a kommunikáció fejlődését, a fiam így könnyebben el tudta mesélni mi történt vele, ha fotókkal kiegészítettem, az egész csoport körülállta és nézegették, tudtak kérdéseket feltenni a fiamnak. Szerintem nagyon hasznos.
Az első egy-két hét még a felfedezésről szólt, de mikor már magabiztos lett az iskolai helyzetekben, kezdődtek a problémák, erre nagyon jó volt, hogy kitaláltunk neki egy jutalomrendszert az iskolában. A nap végén tőlem is kapta a jutalmat a suli után és volt az egész heti munkáért is. Nem kell nagy dolgokra gondolni, napi jutalom az volt, hogy választhatott a boltban valami kedvenc finomságot, általában joghurtot. Hétvégén pedig egy program volt a választott jutalma, pl: menjünk el a Ferrari szalonba, vagy trambulinozni a kedvenc sportáruházába. A jutalmakat természetesen én határoztam meg egy jutalom-táblán, de a fiam választhatott.
Házi feladatok elkészítéséhez nagyon kreatív szülőnek kellett lennem. Még oviban kezdődött, hogy nem akart ceruzát fogni a kezébe, nagyon sok mindent kipróbáltunk nem jött be semmi, végül jött egy ötlet. Kedvenc mese filmjét nézte a videón, megállítottam a filmet, a tévére raktam egy lapot és kértem, hogy rajzoljuk át a kedvenc szereplőjét. Ez annyira megtetszett neki, hogy utána saját füzetet készített, amibe az autók márkajelét kellett rajzolnom, majd önállóan elkezdte körberajzolni a kedvenc kis autóit a jel alá. Megszerette a ceruzákat és a rajzolást. Iskolában jött az írás gyakorlása, utálta az egészet. Kitaláltam, hogy a kapuvonalból rajzoltam neki egy általa ismert jelenetet a kedvenc rajzfilmjéből és persze egy sor a kapuvonalért kapott egy gumicukrot is. Két hónap alatt eljutottunk odáig, hogy önállóan elkészítette a háziját, hozta ellenőrzésre és elég volt a dicséret és 1 szem gumicukor az egészért. A matematikát úgy szerette meg, hogy a kedvenc kis autóit rakosgattuk dobozokba, így tanultuk a kivonást, összeadást, ami egyébként ment neki elsőre, de csak ha a példa volt előtte, nem akarta megcsinálni, mondván unalmas. Olvasni nagyon gyorsan megtanult, de a szövegértéssel még ma is gond van harmadik osztályban. Erre az a megoldás a mai napig, hogy rajzoljuk az olvasott történetet, vagy megkeressük a neten a képeket, jó példa erre a „fakutya”, természetesen neki egy fából készült kutya volt a jelentése. Második, harmadik osztályban segítségül hívtuk a metró térképeket és egyéb kedvenc dolgokat, hogy megszeresse az önálló fogalmazást, mondatalkotást, mondatok írását. A verstanulás is rajzosan ment a legjobban és leggyorsabban.
Nekem szerencsém van, mert csak kicsit válogatós a fiam az ennivalót illetően, de mindig figyeltem a heti menüt. Ha láttam, hogy nem épp kedvenc lesz aznap akkor több tízórait raktam be a dobozába. Fontos volt az uzsonnás doboz, mert így nem nyúlt más gyermek ennivalójához és az ő dobozához sem nyúlt senki. Ha csak szalvétában és zacskóban van az ennivaló, akkor könnyen összetévesztik egymás ennivalóját és meg van a konfliktus. Innivaló vagy kulacsban volt vagy műanyag palackban, de akkor a neve is rajta volt. Néha vittünk kekszet, hogy tanulja, hogyan kell megkínálni másokat és osztozni.
A szekrényében nagy káosz volt először. Készítettem képeket és beragasztottam a megfelelő helyre, utána szép rend volt. Az öltözés önállóan ment neki, viszont a csoportban terelődött a figyelme, ezért jól jött a folyamatábra a szekrénye ajtajára belülről fölrakva.
Sokkal több dolga van egy autista gyermeket nevelő szülőnek az iskolakezdéstől, mint egy nem érintett gyermeknél. De tapasztalatból írom, megéri. Fontos a sok pozitív élmény- sikerélmény, amihez segíteni kell a gyermeket, hogy önbizalma legyen és kedve legyen iskolába járni. A vizuális segítségekkel megtanul nagyon sok mindent önállóan megcsinálni, ami később már rutinná válik és elhagyhatók a segítségek.
Fontos, hogy folyamatosan tanítsuk az önellátást. mert ezzel nő az önbecsülése és önbizalma.
Én minden nap „tágítom” a fiam korlátait és nem engedem az olyan rituálékat, ami később gondot fog okozni akár a család, akár a fiam életében, ha most hagyom beépülni a mindennapokba. Soha nem hagyom csak azért a negatív viselkedését vagy rigolyáit, mert akkor tudom, hogy kiborul. Például nem megyünk csak új busszal, mert az Ikarus hangos. Ez reggel iskolába menet elég nagy gond, hiszen időben oda kell érni. Volt kiborulás, ellenállás, de jutalmazással megoldódott és ma már eszébe sem jut, hogy ne akarjon felszállni vagy jutalmat kérjen érte. Folyamatosan tanítom az írott és íratlan szabályokra. Sokszor szigorú vagyok vele, de meggyőződésem, ha következetesen kellő szigorral és szeretettel nevelem, később mikor én már nem leszek mellette, hasznára fog válni és könnyebben fog beilleszkedni a társadalomba.
Az első, ami negatív élményként ért az iskolában, hogy félévtől nem lehetett az osztályig kísérni a gyereket, csak a portáig. A legfontosabb szempont az, hogy a gyerekek önállóságot tanulnak ezzel is és láttam mennyire élvezik ezt a helyzetet, az én fiam ettől nagynak érezte magát és nőtt az önbizalma.
Előtte nem is figyeltem erre a szabályra, kiderült eddig is csak az elsősök „kedvezménye” volt, hogy a szülő bemehetett az osztályba. Most már, hogy magam is iskolában dolgozom, mint asszisztens, pontosan látom az okát. Az önállóságra nevelés mellett más ok is van még,nem is gondoltam, hogy ez előfordulhat ott, ahol portaszolgálat is van. Besurranók, kihasználva, hogy nem minden gyerek rokonát ismeri a portás, ellopnak táskákat, laptopot és minden mást, ami érték. De szappant, WC papírt, bármit, ami mozdítható.
Végül néhány jó tanács azért, mert iskolában dolgozó asszisztensként, aki érintett szülő is mindkét oldalt pontosan látom.
- Minden este legyen ellenőrizve, hogy a gyermek leckéje kész van-e. Legyen tele a tolltartója ceruzával, ami meg van hegyezve. Általános iskolába kell 3 db grafit és 12 színes ceruza, radír, hegyező. Ellenőrizzük az üzenő füzetet, az üzenetet írjuk alá, legyen a gyereknek leckefüzete, amit írjunk meg dátummal és az órákkal órarend alapján. Folyamatosan, apró lépésekkel neveljük az önállóságra, a táska bepakolásra és minden egyéb kötelezettségére.
- A tankönyvei átlátszó fóliában legyenek, mert így könnyebben ki tudja keresni, ha a tanár mutatja, mit kér.
- Mindig legyen elegendő ennivaló és innivaló a gyereknél. Dobozban, névvel ellátva minden.
- Ellenőrizzük 2-3 havonta jó-e még a benti cipő, tornacipő a gyerek lábára. Tépőzáras cipőt adjunk az iskolába, ha még nem tud cipőt kötni. Általában gond van a várakozással, és ha az asszisztensnek 10 gyerek cipőjét kell bekötni az sok idő, amit nagyon nehezen viselnek az autista gyerekek. (És akkor még nem beszéltünk arról, hogy szeretnek elsők lenni.)
- Legyen bent váltóruha. Mindig az időjárásnak megfelelő ruhában vigyük iskolába. Gondoljunk arra, hogy kivihetik játszótérre is őket. Télen legyen vastagabb és vízhatlan nadrágja, kesztyűje és cipője.
- Legyen hetirendje a gyermeknek, ami egy asztali naptárban rajzosan megjeleníthető. Például: iskolai és iskolán kívüli programok és ezek esetleges változása. Fontos még beírni, hogy ki és mikor megy épp a gyermekért. Ha ezt láthatja a gyermek, mikor kérdés merül fel benne, nem lesz frusztrált. A pedagógus is tud neki segíteni az információ megértésében, például tesz egy nyilat a falon lévő órára a megfelelő időponthoz.
- Betegen, náthásan ne vigyük iskolába. Épp elég inger éri, amit fel kell dolgoznia egész nap, ha még ehhez társul egy rossz közérzet vagy bedugult orr, azon a napon nem lesz eredményes munka és nem csak a mi gyerekünknek, hanem az egész csoportra kihat.
- Ne hagyjuk abba az egyéni autizmus specifikus fejlesztést.
- Minden negatív viselkedésnél tegyük fel a kérdést magunknak: most 7 évesen még elfogadható a gyermek viselkedése, de ugyanez 10 éves kora után elfogadható lesz? 15 évesen megtudom majd változtatni, állítani?
Küld be Te is a saját történetedet! Az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen várjuk a beszámolódat.
Köszönjük! :)