Tünde vagyok és van egy autista 6.5 éves kisfiam. Szeretném leírni a történetünket nektek.
Hosszas várakozás után a lombikbébi programmal sikerült teherbe esnem, ikreket vártunk, két fiút, Tibikét és Kristófkát.
Sajnos a terhesség nem volt probléma mentes, kb. a 30. héten az orvosom befektetett a kórházba, mivel nem egyformán fejlődtek, Tibike le volt maradva, a keringése nem volt tökéletes. Szigorú fekvés 5 hétig, utána császárral megszülettek, Kristófka 2.6kg, Tibike 1.7 kg. Mindig kérdeztem, hogy az agyának nem lesz baja, hogy nem volt jó a keringése?,nem válaszoltak. Kb. 1 éves korukig egyformán fejlődtek, de legjobban olyan 2-2.5 éves korában vettük észre, hogy valami nem stimmel. Sokat “hisztizett”, ahogy én azt akkor gondoltam, figyelmetlenebb volt, nem volt veszélyérzete, de legjobban az zavart, hogy szinte soha nem kérdezett semmit.
Jött az OVI, a szenvedés, kínlódás a gyereknek, nekünk meg a gyomorgörcs,hogy mi volt ma is vajon vele. Kértem az óvónőket, figyeljék már Tibikét, mert valami nem jól van, ugye láttam, hogy az iker tesója már miket tud, csinál, ő meg nem, a válasz az volt, nem kell őket összehasonlítani, az egyik 4 éves szinten van, a másik 2, nem vagyunk egyformák, én ezt megértem, de valami oka csak van, ha két egyidős gyerek között ennyi különbség van. Később javasolták vigyem valahová, megbeszéltük, hogy az ideggyógyászat lenne a jó választás mert az agyból indul minden. A dr.nő 5 perc alatt rámondta,hogy aspergeres,keressük fel Debrecenben a gyerekpszichiátria autista rendelőjét, de addig is az interneten írjuk be azt , hogy asperger és olvasgassuk. Amikor hazaértünk egyből elkezdtük olvasni és teljesen ledöbbentünk, hogy szinte minden stimmel rá, ami le volt írva.
Debrecenbe 4-szer kellett mennünk vizsgálatra, mire kimondták, hogy autista, utána a Tanulási Képességeket Vizsgáló Bizottságtól is megkaptuk a papírokat, kezdődhetett (VOLNA) a fejlesztés heti 10 órában gyógypedagógus által, de az óvoda 4 órát adott a többit az óvónők kellett volna fejlesszék, ha lett volna idejük a többi 32 gyere mellett és ha Tibike is akarta volna. Sokat hiányzott az állandó megfázások miatt, de legalább olyankor itthon volt a nyugalomban,mert a hangos gyerek zajt nem bírja. Teltek a hónapok, évek és én már előre rettegtem, hogy mi lesz ha eljön az iskolaidő, mivel nagyon keveset beszél Tibike, egy 2 soros verset is kb. 20-szor mondunk el mire megjegyzi azt, valameddig. Egy véletlen folytán megtudtam, hogy a tőlünk párszáz méterre lévő iskolában van egy fiatal házaspár akik autista gyerekekkel foglalkoznak, addig azonban már eltelt kb. 1.5 év a diagnózis óta ami idő alatt rengeteget fejlődhetett volna, ha azok akik 100% -osan tudták, hogy vannak ilyen tanárok, szóltak volna.
Találkoztunk Mártikával, akivel mint kiderült ismerjük egymást csak nem tudtam róla, hogy mi a foglalkozása, megbeszéltünk egy időpontot, elvittem a tantermükbe ami kimondottan autistáknak lett berendezve (amitől én először nagyon idegenkedtem megmondom őszintén,de mint kiderült pont ez kell nekik) és megbeszéltük, hogy heti 2 alkalommal fogunk hozzájuk járni fejlesztésre, jártunk egész évben, még a nyarukat is feláldozták értünk, hogy ne maradjon ki Tibikének sok idő és rengeteg jó tanácsot adtak nekünk amitől könnyebb lett a mi életünk és főleg Tibikéé. Javasolták, hogy Pesten is vizsgáltassuk meg Tibikét az autizmus ambulancián, elvittük, hála Istennek értelmileg nem sérült,”csak” autista. Elkészítették a napirendjét itthonra, van naplója is, van ÉN könyve teli sok képpel amit most már szívesen nézeget, régen ki kellett kapcsolnunk a számítógépet mert a képektől és régi videóktól kiborult, sírt és aminek a legjobban ÖRÜLÜNK, egy hete hozzájuk jár ISKOLÁBA , egy 6 fős csoportba, vállalták Tibike tanítását, aminek jobban örültem, mintha megnyertük volna az ötös lottót, mert az oviban szinte egész nap sírt, kiabált bedugott füllel, hogy hallgassatok el, elég volt, szenvedés volt neki is és nekünk is.
Robihoz és Mártikához (szerk.: Éltes Mátyás Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Gyermekotthon, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat - Nyírbátor, az A Kör Egyesület gyógypedagógusai) imád járni, nyugodt,vidám és beszédesebb lett, pénteki napon közölte velem ,hogy “ma péntek van”, régen ilyen “apróságokra” nem figyelt, nagyon-nagyon köszönjük nektek Robi és Mártika, hogy vagytok nekünk és a többi autista gyereknek, minden városban ilyen szakemberekből kellene sok és akkor szebb és könnyebb lenne az ilyen sorsú családok élete.
Küld be Te is a saját történetedet! Az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen várjuk a beszámolódat.
Köszönjük! :)
