El sem tudnám képzelni, hogy más legyen

Nekem is, mint szerintem sokaknak az autizmusról annyi ismeretem volt, amit annak idején az Esőember című filmben láttam. Nem voltam érintett és nem tudtam többet az egészről. Sajnos ez nem csak rólam, hanem sok, gyermekekkel foglalkozó szakemberről is elmondható. Szomorú, hogy sokakban a gyanú sem merül fel,ha egy Aspergeres gyerekkel találkoznak.
A kislányom 2003-ban született. 10-es Apgar-ral sima szüléssel.Úgy tűnt minden rendben, szépen fejlődött, jó étvágya volt, jól aludt éjszaka. 2-3 évesen feltűnt,hogy a fejlődése kis hátrányban van. (Járni 13 hónaposan kezdett). Koordinációs gondjaink voltak, beszédfejlődése elmaradt, a szobatisztasággal is voltak gondok. Nem volt ölelkezős gyerek, sokszor úgy éreztem közömbös irántunk, de ez annak is betudható volt, hogy anyósom is hasonló jellem (ma már úgy gondolom Ő is hasonló tüneteket mutat). Közben született egy kishúga és még inkább szembetűnő lett a különbség.
Oviba kerülve erősödtek a gondok. Akkor családsegítőbe küldtek minket. Ott arra jutottak, hogy tulajdonképpen mi vagyunk a rossz szülők és különben is miért nem számol tízig stb. Jött a lelkiismeret furdalás (gondolom ismerős), fejlesztő pedagógus, kiközösítés,logopédus.......stb. Orvos:ne izguljunk Einstein is későn tanult meg beszélni (most már tudom: Ő is Aspergeres volt). Másik orvos: felírok nyugtatót és egy erős gyógyszert amit csak rendelésre lehet kérni (mi nem kértünk egyikből sem). Otthon viszonylag rendben ment minden a különcségektől eltekintve amit már megszoktunk, aztán az oviban is könnyebb volt, mert lett egy új óvónénink aki megértette és elfogadta Őt.
Iskola előtt képesség felmérő. Rajzzal,intelligenciával nem volt gond és mivel Ő sokat beszél és az ottaniak kedvesek voltak itt is engedték iskolába.
Azután jött a pokol. Iskola, egy olyan tanárnővel akinek csak a tökéletes gyerek jó. Új környezet, ahova nem tudott beilleszkedni. Néhány nap után nevetség tárgya lett, kihasználták. Ő mindenkinek hitt és naivan megtette amit kértek, még akkor ha az nem volt helyes. Tornaórán, versenyen nem tudott teljesíteni (3 éves kora óta gyógytornász foglalkozott vele heti 2 alkalommal- ennek köszönhető, hogy beszél és viszonylag szépen jár, fel tud mászni mászókára stb.) Egy verseny alkalmával a tanár ordított vele, hogy idióta. Onnantól nem volt nyugalom: a többi gyerek fizikailag és lelkileg is bántotta a tanárral az élen. A tanárban sem merült fel a gyanú, hogy autista lehet. Mi pedig azt láttunk,hogy amit évek alatt elértünk vele összeomlott.
Mivel sem orvos, sem nevelők nem ismerték fel mi van, mi is kerestük az okokat. Közben iskolát váltottunk, ahol egy igazi pedagógus lett az osztályfőnök. Szinte egy időben szembesültünk az autizmus ill. az Asperger szindróma gyanújával. Az iskola segítségével már olyan helyre mentünk ahol hozzáértő szakemberek voltak és ők tovább küldtek a pszichiátriára, ahol megkaptuk a végső diagnózist (ez is több,mint 1 évig tartott).
Most legalább tudjuk, mi a helyzet és ez nagy könnyebbség. El kell mondanom, hogy nagyon nagy segítség számára, hogy van 1 évvel fiatalabb húga, aki önkéntelenül is a segítségére van a példamutatásával. Az új iskolában a tanárunk végre úgy tűnik az osztály nagy részével elfogadtatta Őt. Már olykor barátkozik is.
Mi elmondtuk neki, hogy Aspergeres, és hogy ez mivel jár. Úgy érzem, hogy ez neki is megnyugvást hozott, hiszen úgy érzi, hogy nem rossz csak más, mint a többiek és ha kell, segítséget kér.
Nagyon sok szomorúság, küzdelem van mögöttünk és még előttünk (pl.kamasz kor), az ember úgy gondolja, ilyen csak mással történhet meg, de mi is sokat tanultunk ebből és boldog vagyok, hogy Ő a gyermekem és már el sem tudnám képzelni, hogy más legyen. Ez így kerek.