A gyermeküknél autizmust gyanító, vagy frissen diagnózist kapott szülőknek próbálunk segíteni olyan anyukák segítségével, akik idősebb, már diagnosztizált gyermeket nevelnek és kérdés esetén a fórumon is megtalálhatók. Riportkérdéseinkre elsőként Zorka adott választ, most pedig Heathernek köszönjük meg a segítségét.
- Megváltozott a családod élete az autista gyermek születésével?
Igen, ahogyan minden más gyermek születésével. Nálunk Manó első gyermek, így mi hozzá alkalmazkodtunk.
- Milyen hatással van ez a testvérekre?
Kistestvére van, s nagyon szeretik egymást. Kistesónak teljesen természetes, hisz ő ebbe nőtt bele.
- Hogyan tudtad feldolgozni?
8-10 hónapppal azután kaptunk diagnózist, hogy először felmerült bennünk, valami nem stimmel. Számomra a diagnózis megkönnyebbülés volt. Azt éreztem, végre nevén nevezik a dolgot, s így tudom, merre induljunk el Manó fejlesztésével.
Heather kisfiának aaz alkotása, köszönjük! :)
- Elkezdett beszélni a gyermeked?
5 éves, a megkésett beszédfejlődés nála a legsúlyosabb tünet. Pár hónapja mond szavakat, néha pár szavas mondatokat. Illetve nagyon sokat halandzsázik. A beszéde nehezen érthető, de egyre jobb. (A kommunikáció iránti igény mindig megvolt benne, mutogatott, húzta a kezünket.)
- Bezárkózik, nem enged magához szociálisan kapcsolódni senkit?
Nem, sőt, néha túl nyitott, s vadidegen gyerekeket is "letámad" az utcán.
- Rosszul érezi magát az autista gyermeked, folyton szomorú?
Nem, alapvetően egy vidám, mosolygós kisfiú.
- Speciális óvodába és iskolába kell járnia?
2 évig járt normál bölcsődébe (közben kapta a diagnózist), oviba is integrálva jár, kis létszámú csoportba, de nt gyerekekkel. Iskolába nagy valószínűséggel szegregált intézménybe visszük majd, mert van a közelben olyan iskola, ahol van auti csoport kis létszámmal, hozzáértő pedagógusokkal.
- Agresszív és dührohamozik?
Nem agresszív. Nagyon ritka a verekedés, annak hátterében általában meg nem értettség van. A dühroham is ritka, s ha időben észrevesszük, hogy gond lesz, akkor könnyen kihozható belőle.
- Mi lesz vele felnőttként?
Nem tudjuk, még nagyon kicsi ahhoz, hogy erre biztos választ tudjunk. Én most úgy gondolom, kis segítséggel képes lesz önálló életre.
- Hogyan viselkedsz vele? És hogyan viselkedik a család?
Igyekszünk úgy kezelni, mint egy normál gyereket. Persze vannak dolgai, amihez tartani kell magunkat (pl. nem szereti, ha vizes az arca és a haja), de a mindennapjainkban megszoktuk már ezeket. A családunk szerencsére nagyon elfogadó, nincs velük gond. Van olyan, aki nehezen fogadta el a diagnózist, és sokáig tagadott ("nincs annak a gyereknek semmi baja, csak nem beszél"). De ennek ellenére ugyanúgy foglalkozott vele.
Heather, köszönjük a válaszokat! :)
