Az autista gyerekek integrációjával foglalkozó sorozatunkat most egy anyuka levelével folytatjuk.

S. 7.5 évesen kezdte meg az első osztályt egy többségi iskolában, mert maradt egy plusz évet az óvodában.
Mind a gondozó intézmény, mind a szakértői bizottság támogatta azt, hogy integráltan tanuljon, fel sem merült a szegregáció lehetősége. Az iskolakeresés fázisában próbálkoztam egy kislétszámú alapítványi iskolával, de elküldtek, amikor megfogalmaztam miért is különleges az én gyermekem. Szomorúan vettem tudomásul ezt a hírt, mert nem erre számítottam. Később az elutasító határozatot meg is kaptam levélben, amiben indokként az volt feltüntetve, hogy az édesanya elmondása szerint a kisfiú fejlődése sajátos, egyéni úton halad, ezért nem tudják vállalni.

A folytatáshoz kattints a Bővebben gombra, vagy a cikk címére!

Folytatva az iskolaválasztást segítő sorozatunkat, most egy többségi iskolában dolgozó gyógypedagógiai asszisztens beszámolóját adjuk közre. (Ismét köszönöm a cikk írójának a segítségét! :) )

Eredetileg 2 autizmussal élő kisfiú mellé kerültem heti 20 órában. A feladatom a gyerekek iskolai integrációjának elősegítése, illetve a tanárok segítése lett volna. Ez ugye azzal jár együtt, hogy én bent ülök a gyerek mellett az órán.

Hamar kiderült, hogy van olyan tanár, akit ez kifejezetten zavar. Sőt van olyan szülő, akit zavar, ha valaki van a gyereke mellett. Ennek az lett a vége, hogy az egyik gyerek kikerült a kezeim közül. A másiknál is voltak bajok,mert az egyik tanár kifejezetten nehezményezte a jelenlétem, volt, hogy hátra küldött a teremben, vagy kiküldött… No comment.
Ez volt az első év.

A folytatáshoz kattints a Bővebben gombra vagy a cikk címére!

Az iskolakeresésnél nálunk nem volt kérdés a normál iskola. Az óvodai tapasztalatok alapján és ismerve, hogy B. okos lány, nem merült fel más lehetőség. Logisztikai szempontból sem tudtunk volna alapítványit bevállalni, mert testvérét már akkor se a helyi oviba járattuk.

A család pozitív tapasztalatai alapján egyházi iskola lett a cél, bízva benne, hogy a gyerekekre nagyobb figyelem jut a pedagógusok részéről és a nevelésre is több energiát fordítanak, mint az állami iskolák. Ugyan volt diagnózisunk, de a beíratásnál ezt nem jeleztük, ha mondtuk volna, nem biztos, hogy B. ott tanulna. Az iskolakezdés megviselte a lányunkat, nehezen viselte az állandó megmérettetéseket, ha a másik több nyomdát kapott, mint ő. Ilyenkor a gyerekek ellen fordult. Pár hónap után, amikor az osztályfőnök megismerte B. képességeit és B. is tudott már alkalmazkodni, elmondtam neki a diagnózist. Igazából azt látta az osztályfőnök is, hogy más, mint a többi lány és örült, hogy tudja a magyarázatot és ezzel együtt a kulcsot B.-hoz. Nagyon érdeklődő volt, szakirodalmat is kért tőlünk, levélben vagy fogadóórákon megbeszéltük a tapasztalatokat. Azóta már más a tanító nénink, de szerencsére ő is hasonlóan pozitív módon áll B.-hoz és segíti őt az órán és a szünetekben. A gyerekek a tanítónők pozitív hozzáállását lemásolva teljesen elfogadták B.-t. A tapasztalat az, hogy a tanórákon teljesen jól elboldogul, a szünetekben a játékidő alatt kell segíteni neki az egyes helyzetekben, amit a napközis tanító néni felvállal. Reméljük, hogy ahogy B. nő, kamaszodik, akkor is veszi itt az akadályokat.

A konklúzió az, hogy a kulcs az elfogadó, empatikus, nyitott személyiségű pedagógus, aki szereti a gyerekeket.

Közel tíz éves, harmadik osztályos autista kisfiam beiskolázása természetesen nekünk sem ment zökkenőmentesen.

4 évesen kapta a diagnózist, már akkor tudtam, hogy ez lesz az egyik legnagyobb bürokratikus csatározásunk.  Értelmileg ép, integrálható, bár kommunikáció terén erős lemaradással küzdő kisgyerekről van szó. A helyi iskola természetesen nem kért a gyerekből, az addig az alapító okiratba foglalt, autista gyerekek integrált oktatását gyorsan törölték, elvágva a lehetősét annak, hogy kisfiam azokkal a gyerekekkel járhasson iskolába, akiket az oviból 3 éve ismert. Bár imádja a mostani suliját, ez a mai napig nagy szívfájdalma.

A megye szinte összes állami (akkor még önkormányzati) fenntartású intézményét megkerestük, aki elvileg integrál ép értelmű autista gyerekeket. Sehol sem vállalták a közös munkát vele, így végül mégis egy alapítványi iskolában kötöttünk ki. Nem bánom, nagyon jó helyen van a fiam, el sem tudnám képzelni, hogy máshol tanul.

Az alapítványi iskola viszont fizetős. A lakhelyünk szerinti önkormányzat (cserébe, hogy ellehetetlenítette a gyermek helyben történő oktatását) külön kérésemre, de minden ellenállás nélkül vállalta, hogy kifizetik a tandíjat, arra az időszakra, amíg a helyi iskolának még ők a fenntartói. Ez 2012 nyarán történt, 2013. 01.01.-től az iskolák a KLIK fenntartása alá kerültek, így mindössze 4 havi tandíjat vállaltak át tőlünk a hatóságok.

A második osztály elején egy jogász ismerős (Bundáskenyér) segítségével, már a KLIK lakhely szerint illetékes tankerület vezetőjének küldtem a tandíj átvállalásával kapcsolatos kérelmemet. Majd két hónapig tartó levelezés kezdődött meg, ami teljesen eredménytelenül zárult. Az ügyintézőn tanácstalan volt a témában, de jó szándékú. A kollégája, akitől segítséget kért az ügyünkben, arra való hivatkozással, hogy a hatályos jogszabályokba nincs konkrétan leírva a mi esetünkre vonatkozó tennivaló, elutasította a kérvényünket. Az ügyintézőnk által javasolt méltányossági alapon történő támogatás lehetőségét elvetette. Elég csúnya dolgok is előkerültek ebben a levelezésben, például az, hogy nem vagyok köteles alapítványi iskolába vinni a gyerekem, igaz, ingyenes, államit nem tud ajánlani, mert sehol sincs a gyermekemnek hely. Több szakértői véleményt is csatoltam arról, hogy az autizmusban jártas szakemberek szerint a fiam a jelenlegi, nem állami fenntartású iskolában ideális helyen van, fejlődése kiegyensúlyozott, nem javasolják másik intézményben történő oktatást. Az általános iskola második tanévét így mindenféle hivatalos anyagi segítség nélkül csináltuk végig. Mindazok ellenére, hogy a fogyatékkal élő fiamnak joga van az ingyenes oktatáshoz.

A harmadik osztály elején, idén szeptemberben ismét küldtem egy kérvényt a helyileg illetékes KLIK-nek, melyben –ismét- hivatkozva az ingyenes oktatáshoz való jogra, kértem a teljes 2014/2015-ös tanévre a tandíj átvállalását. Már rögtön az elején csatoltam a tanulási képességeket vizsgáló bizottság friss iskola kijelölési határozatát arról, hogy a jelenlegi intézményben kell folytatni a fiam oktatását. Nagyon sokáig, 5-6 hétig semmiféle válasz nem érkezett, így telefonon is keresni kezdtük a tankerületet. Nem az előző évben megismert ügyintézőhöz kerültünk, elnézést kértek, amiért nem küldtek értesítést, de a kérvényünket kézhezvétel után néhány nappal továbbították az országos központba, Budapestre. Ott pedig természetesen sokkal hosszadalmasabb az ügyintézés, szóval vártunk tovább türelmesen.

Novemberben kaptam a helyi tankerület ügyintézőjétől egy kétsoros e-mailt arról, hogy a központ pozitívan bírálta el a kérvényünket és már fel is vették a kapcsolatot az iskolánkkal a kifizetés részleteiről. Nagy volt az öröm, mert erre tényleg nem számítottunk!

Az iskola és a KLIK között elindult egy többlépcsős adminisztrációs munka: a sulinak be kellett mutatnia a tandíjfizetési szabályzatát és szerződést kellett kötnie a KLIK-kel. December közepén értesítettek, hogy minden papír rendben van és még az idén, 12.31 előtt utalják a fiam teljes évi tandíját.

Nem volt egyszerű, és igazából félsikernek érzem. Azt gondolom, hogy mint annyi mindenben, ebben az ügyben is máshogy, részünkre kedvezőbben is alakulhattak volna a dolgok, ha a második osztály évében beadott kérvényem másik ügyintézőhöz kerül.
Nem vagyok elégedetlen, a mai, elfogadást, toleranciát, türelmet nem ismerő, szegregációt erőltető világunkban könyveljük el ezt az ügyet közös sikernek!

Szerk.: A fórum jogi topicjában segítség kérhető Bundáskenyértől (autizmussal élő gyermeket nevelő jogász anyuka) ill. a cikket író szülőtárstól.