A Nem Adom Fel Alapítvány tevékenységét nem kell olvasóinknak bemutatni, hiszen a programjaik meghívójával az auti.hu-n is rendszeresen találkozhatnak. A Nem Adom Fel Kávézó és Étterem (Bp., VIII. Magdolna u. 1.), a Nemadomfel Együttes, a Léleköntő program és számos rendezvény, amiről eszünkbe juthat az alapítvány neve.
A minap azonban egy hiánypótló projektet adtak át: egy új, támogatott lakhatási megoldást. Budapesten a fogyatékossággal élők ellátási lehetőségei nagyon hiányosak. A régi szociális intézmények kitagolása jellemzően vidéken valósul meg, és a munkaadók sem elég nyitottak az átlagtól eltérő igényű munkavállalók irányába. A Nem Adom Fel Alapítvány már sok éve alkalmaz fogyatékossággal élőket, és most a lakhatási kérdésen is igyekeznek segíteni.
A frissen elkészült, szépen felújított, átalakított kétszintes lakás abban a háztömbben helyezkedik el, amelyben a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem is működik – ez nagy előny azoknak az új lakóknak, akik a kávézóban dolgoznak.
A projektet – nyertes pályázat eredményeként - a Fővárosi Önkormányzat a Fővárosi Szolidaritási Alap 2022-es, 300 millió forintos pályázati keretéből támogatta. Büttl Ferenc, a Fővárosi Szociális Közalapítvány ügyvezetője ismertette, hogy a kiválasztott 20 nyertes pályázó közül a Nem Adom Fel Alapítvány projektjéhez 19,8 millió Ft-tal támogatást nyújtott a Fővárosi Szolidaritási Alap.
A lakást – melyet az új lakók is először láttak – módunk volt megtekinteni. Az ingatlan földszintjén a közösségi helyiségen, konyhán és fürdőszobán kívül kialakításra került egy akadálymentes lakóegység is. Az emeleten 4 szoba helyezkedik el, melyek mindegyike saját fürdőszobával rendelkezik. A lakásotthonban összesen 8 fogyatékossággal élő fiatal kezdhet önálló életet.
Nem Adom Fel Alapítvány új lakásotthona (kép: auti.hu)
Az egyik új lakó, egy Asperger-szindrómás lány édesanyja elmondta, hogy hatalmas segítséget jelent számukra ez a támogatott lakhatási lehetőség. A lánya, Gabi szabadságigénye nagy, szereti önállóan intézni a munkáját, szórakozását, azonban mivel vidéken élnek és Budapesten dolgozik, a napi vonatozás aggodalmat okoz a családnak. A kevesebb utazás és a védett környezet így nem csak Gabit segíti, hanem a családját is: nyugodtabban tudnak élni, ha tudják, hogy a lányuk biztonságban van.
Egy másik beköltöző, Sára is megosztotta gondolatait. Mint minden fiatal felnőtt, ő is ki szeretett volna már repülni a családi fészekből, önálló életet élni. Ez a lakhatási forma ideális lesz a számára is: a lakóegységek biztosítják a szükséges privát életteret, a közösségi helyiségekben pedig akár bulizni is lehet, a tér adott hozzá.
Az egyik beköltöző, Safranek Sára a Nem Adom Alapítvány új lakásotthonában (kép: auti.hu)
A lakás nagyon jó benyomást tett ránk, világos, jó hangulatú, ha megtöltik a lakók személyes tárgyai, akkor nagyon kellemes otthont fog biztosítani azon szerencséseknek, akiket az alapítvány beköltözőnek választott. Papp Szabolcs, az alapítvány szóvivője elmondta, hogy nem volt könnyű a jelentkezők közül kiválasztani azt a 8 személyt, akik alkalmasak lesznek egy ilyen lakásotthonban a közös életre. Szempont volt a támogatási igényük szintje, valamint az, hogy várhatóan mennyire tudnak majd együttműködni.
Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője (fotó: auti.hu)
Mindannyian tudjuk, hogy hasonló lakhatási megoldásra rengeteg további igény lenne. Ez a projekt példaértékű: nem csak a magas színvonala és átgondoltsága okán, hanem mert az alapítvány képes volt Budapesten megvalósítani. Sikerült bevonni a Fővárosi Önkormányzatot és további 2 kerületet támogatóként, valamint cégeket, többek között az Arezzo Kft-t, az Új-Ház Centrum Bau Star 98 Kft-t, a SIKA-t és az IKEA-t. A sikerrel végrehajtott vállalás felkészülést is jelent az alapítvány következő projektjéhez, a Mikes Lélekközponthoz, melynek a megvalósítása rövidesen elindul. A 874 nm-es, 3 szintes épületben helyet kap 11 apartman, amelyben támogatott lakhatást biztosítanak majd, ezenkívül az egyik szinten autizmussal és ADHD-val élő gyermekek és családjaik részére alakítanak ki fejlesztő, támogató egységet.
A Nem Adom Fel Alapítvány tevékenységét érdemes figyelemmel kísérni. Kövessétek a facebookon a programokat, pl. a NEMADOMFEL Együttes, a Never Give Up Gospel Kórus koncertjeit (szuperek!), igyatok egy kávét a kávézóban, vegyetek részt a rendezvényeiken, integrált piacokon, táborokban, vagy a szemléletformáló tréningek egyikén. Kedvesek, szimpatikusak és mindent megtesznek a fogyatékossággal élőkért, ami nem könnyű, de nem adják fel!
Az ünnepélyes átadóról további képek az alapítvány facebook oldalán megtekinthetők.