Mi a 4 évesen, előzetesen szóban diagnosztizált, minimális szókinccsel rendelkező ( néhány szó és egy teljesen értelmetlen mondat, ami a DVD lejátszó bekapcsolását jelentette) gyerkőc 5. szülinapja előtt 2 hónappal kezdtük a PECS-et. Nagyjából ekkor kaptuk a pervazív zavarról az írásos diagnózist.
Tudtunk a módszerről, de nem ismertük. Megfogadtuk a fejlesztő pedagógus tanácsát, nem kezdtük el önállóan kút főből, hanem végighallgattuk a Vadaskert szülőtréning előadás sorozatát. Azon szerencsések közé tartozunk, akik részt vehetek egy 3 napos bentlakásos tréningen is, ahol a gyerkőcöt és minket tanítottak a vizuális segédeszközök használatára.
Természetesen mi is a "kérek"-kel kezdtünk. A kisfiam nagyon hamar ráérzett a lényegére, az első, fél órás foglalkozás végén már mondta is a két szavas mondatokat, azokat onnantól kezdve a napi kommunikációba beépítve használta is. Ez egyébként az egész folyamatra jellemző volt: ha egy mondatot a csíkon 2-3 alakommal kirakott, akkor onnantól kezdve azt már szinte csak szóban mondta. Kb. 20-25 képünk volt ételekről, nasikról. Itthon nagyjából 3-4 hét induló PECS és kódos munka után azt vettem észre, hogy mintha még lenne mondandója, kellene a következő löket. Beszéltem a Vadasban a fiammal foglalkozó gyógy. peddel., hogy mit szólna, ha számokkal és színekkel bővítenénk a kártya rendszert. Nem találta aggályosnak, a kártyákat elkészítettem, addigra már volt itthon lamináló gép, karton papír, tépőzár, minden. A fiam kapásból 10 szem piros gumicukrot kért, meg 2 (pohár) vizet. Megint két-három hét és kértem egy kontrollt a Vadasba. Megnézték Z.-t, majd azt mondták, hogy kezdjük el az igéket a "látom" és a "hallom" legyenek az elsők. Rengeteg fotót készítettem a lakás tárgyairól, helységekről, családtagokról, képeket töltöttem le állatokról, tárgyakról. Lett egy hatalmas mappánk, rengeteget gyakoroltunk, ekkor már tudott olyan mondatokat önállóan kirakni a csíkra, hogy "kérek" + "telefon" + "Mami". A szóban kimondott mondatai érthetőek voltak ugyan, de grammatikailag sokszor helytelenek, hiszen a PECS a bonyolult magyar nyelvtan helyes elsajátításra sajnos alkalmatlan.
Nagyjából fél évig PECS-eztünk napi szinten rendszeresen, ez az idő elég volt, hogy a gyerek szókincse felfejlődjön a korosztályától elfogadható szintre, de a nyelvtannal a mai napig vannak gondjaink, leginkább a hely és időhatározókkal, főnév ragozással. Logopédiai problémánk hál' istennek soha nem volt. Az oviba becipeltük ugyan naponta a nagy mappát, de ott csak a kijáró fejlesztő használta.

A PECS a rendszeres auti spec fejlesztésének 7 éves koráig része volt, nagyon szerette még akkor is, amikor már sokkal gyorsabban ment a beszéd, mint a kártyázás.
Ma, közel 8 évesen nagyon szépen beszél (önmagához, az induláshoz képest), egyszerű, hétköznapi szituációkban sem idegenek, sem ismerősök nem veszik észre a problémáit. Az intonációja érdekes, kicsit túlzó, színpadias, de nem természet ellenes. Szerintem ennek lehet köze ahhoz, hogy nagyon tudatosan, erősen hangsúlyozva tanítottuk beszélni, ő úgy értelmezhette, hogy ezt így kell csinálni.
Én úgy gondolom, hogy ha nem lett volna a PECS, akkor vagy még mindig nem lenne képes szóban kommunikálni, vagy a mostaninál lényegesen alacsonyabb szinten. Nekünk úgy kellett a PECS, mint a víz a sivatagban! Kapukat nyitott meg a fiam előtt, falakat döntött le benne. Nem ismerek más módszert, ami nekünk ennyit segíthetett volna.