2017 November 20., Monday

LOGIN
Regisztráció
Avatar
Nincs még fiókja?

Regisztrációjával hozzáfér a letölthető feladatokhoz, vizuális eszközökhöz és hozzászólhat a fórumhoz is, valamint feliratkozik hírlevelünkre és elfogadja a felhasználási feltételeket.

Elfelejtettem a jelszavam - Elfelejtettem a felhasználónevet

Felhasználási feltételek

Username
Jelszó
Remember me

Termékajánló

Színházak éjszakája májusban

Második alkalommal rendezik meg a Színházak éjszakáját Budapesten: a Fővárosi Önkormányzat 14 színházában május 4-én délutántól hajnalig várják a közönséget különleges eseményekkel, interaktív programokkal.   

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján kiemelte: a rendezvény páratlan alkalom arra, hogy a színházak megmutassák magukat.   

A nézők a Színházak éjszakájára érvényes karszalag megvásárlásával ellátogathatnak a résztvevő színházak bármelyikébe. A színházak erre az alkalomra született produkciókkal, gyerekprogramokkal, koncertekkel készülnek, a közönség például beszélgetéseken, kulisszajáráson és tánctanításon is részt vehet. A rendezvényhez idén a Jurányi Inkubátorház is csatlakozik, ott tartják meg hajnalban a záró programot.
 

További információ: Színházak Éjszakája 2013

Irie Maffia lemezbemutató koncert a Budapesti Korai Fejlesztő támogatására

Irie Maffia exkluzív lemezbemutató koncert a Budapesti Korai Fejlesztő javára

Vendég: Akkezdet Phiai, Török Ádám

Időpont: 2013.03.23. szombat, 21 óra

Helyszín: A38 Koncertterem

Jegyeket csak korlátozott számban értékesítenek!

Forrás: A38.hu

Kantharosz Gála április 4-én Győrben

A Kantharosz Gálát, a térség egyik legjelentősebb jótékonysági rendezvényét április 4-én tartják meg Győrben.   

Az idén már negyedik alkalommal lesz jótékonysági koncert és borárverés a Győri Filharmonikus Zenekar és nyolc civil szervezet összefogása nyomán - közölték a szervezők egy hétfői sajtótájékoztatón.   

A rendezvény jelképe a kantharosz, Dionüszosz isten kétfülű ivóedénye, amely ezúttal a muzsikát szimbolizáló lantot öleli körül - mondta Pió Márta, a gála gesztora az MTI-nek.   

Az elmúlt három évben 13 millió forintot meghaladó összeggel támogatta a gála fiatalokkal és gyermekekkel foglalkozó szervezetek fennmaradását, fejlesztését - mondta el Tagai István, az Európai Borlovagrend első legátja.   

Az idei gálát is Magyarország legnevesebb borászai segítik. Különleges boraikra licitálhat majd a közönség, miközben a Győri Filharmonikus Zenekar borhoz illő könnyű muzsikákkal gondoskodik a jó hangulatról. A borkülönlegességeken kívül pálinkaritkaságokra is licitálhatnak a vendégek.   

Az est bevételét a Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületének, a Fekete István Általános Iskolának, a "Mit tehetnék érted?" Autista Otthon Alapítványnak és a Győr Újvárosi Gyerekekért Alapítványnak ajánlották fel a szervezők. Az idén először közönségszavazás is lesz: belépőjegyükkel a támogatásra sikertelenül pályázó szervezetek közül választhatnak egy további díjazottat a résztvevők.   

Támogatását jelentette be a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum is: a legnagyobb értékben licitáló résztvevőt egy Ország Lili-nyomattal lepi meg közgyűjtemény.

Sérült színház (Disabled Theater) - Jérôme Bel előadása a Trafóban

Fogyatékkal élők lépnek színpadra a Trafó Kortárs Művészetek Házában: Jérôme Bel francia táncművész-koreográfus és a zürichi Theater HORA előadását láthatja a közönség március 13-án és 14-én.   

Jérôme Bel koreográfiáiban a tánc és a színház szabályait elemzi, és magát az elemzést állítja színpadra. 2012-ben készült előadásában a zürichi Theatre HORA szellemi fogyatékkal élő színészeivel dolgozott együtt. A koreográfus tavalyi Pichet Klunchun és én című produkciója után ismét a bevett társadalmi normákat feszegető darabbal, a Sérült színház (Disabled Theater) című előadásával tér vissza a Trafóba - olvasható az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.   

A Jérôme Bel és a Theater HORA színészeinek első találkozásáról szóló darab olyan kérdéseket feszeget, mint hogy ki számít sérültnek, hogyan toleráljuk a fogyatékosságot, amikor elkerülhetetlenül szembesülnünk kell vele. A színészek magukat alakítják, kiderül, ki mennyire tartja magát sérültnek, vagy éppen hogyan viszonyul hozzá a családja, hogyan látják ők magukat, minket és szerintük hogyan látjuk mi őket - olvasható a darab ismertetőjében.   

Az előadás nemcsak társadalmi határokat feszeget, hanem magának a színháznak a korlátait is. Jérôme Belt régóta foglalkozatja a színház és a valóság közötti határ átjárhatósága.   

A Trafó Koreográfusok új utakon sorozata keretében látható produkció március 13-i előadása után közönségtalálkozót tartanak: Varga Mátyás beszélget Jérôme Bellel.

Heves Megye Napja: Csík Zenekar jótékonysági koncert

Időpont: 2013. február 12. (kedd), 19.00 óra.
Helyszín: Gárdonyi Géza Színház, Eger, Hatvani kapu tér 4.
Egész estés, élő koncertet ad a Csík Zenekar
A műsort követően állófogadásra invitálják Vendégeiket.

A jótékony célt segítő támogatói jegyár elővételben 5.500 Ft/fő, a helyszínen 7.500 Ft/fő. A bevétel teljes összege a jótékony célt szolgálja, a szervezési költségek nem csökkentik az adományt.

Az est fővédnöke Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. Az ez évi rendezvény teljes bevételét, Horváth László javaslatára egy lakástűzben otthonát elvesztő karácsondi család részére ajánljuk fel, így a jótékonysági est résztvevőinek segítségével reményeink szerint kulcsrakész ház épülhet számukra.

További információ: egriprogramok.hu

Kapcsolódó cikkek

Az auti.hu oldal süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer.
A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el a Jogi Nyilatkozatot.