LOGIN
Regisztráció
Avatar
Nincs még fiókja?

Regisztrációjával hozzáfér a letölthető feladatokhoz, vizuális eszközökhöz és hozzászólhat a fórumhoz is, amennyiben elfogadja az Adatkezelési szabályzatot.

Elfelejtettem a jelszavam - Elfelejtettem a felhasználónevet

Felhasználó
Jelszó

Kiemelt ápolási díjat vezethetnek be a nagyon súlyos élethelyzetben lévő emberek esetében, az összeg több mint 40 százalékkal magasabb lesz, mint a jelenlegi emelt támogatás - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára pénteken az MTI-nek nyilatkozva.

Soltész Miklós ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy Székesfehérváron a Fogyatékos emberek a társadalomban című kétnapos konferencián tart előadást.

A tervezett kiemelt ápolási díjat nemcsak a nagyon súlyos élethelyzetben lévő gyermeket nevelők, hanem az idősebbeket ápoló közvetlen hozzátartozók is igényelhetik majd - mondta az államtitkár. A végleges döntés még nem született meg, de - mint fogalmazott - "az állami költségvetésben megvan a helye". Hozzátette: várhatóan a jelenlegi emelt szintű ápolási díj is 15 százalékkal emelkedik.

Az államtitkár a további támogatásokról szólva megjegyezte, hogy egy hete 500 millió forintos pályázat jelent meg akkreditált foglalkoztatók számára, ettől a fogyatékkal élők foglalkoztatásának bővülését várják. Jelezte: a gépjárműszerzési támogatások második fordulója szeptember 30-án zárul. A forrás rendelkezésre áll, a jogos igényeket minden esetben támogatják majd.

A város támogatásával, a Szent István-emlékévhez kapcsolódóan rendezik meg a kétnapos székesfehérvári konferenciát, amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Cser-Palkovics András polgármester. A konferencián felszólal mások mellett Kósa Ádám néppárti európai parlamenti képviselő, Földesi Erzsébet, az Európai Fogyatékosügyi Fórum és a MEOSZ alelnöke, Tatosné Takács Andrea, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök.   

A rendezvény keretében a fogyatékossággal élő emberek életét bemutató fotókiállítás nyílik meg szombaton.